8. Fejezet: Igazság

...Louis volt.Akkor világosodtam meg.
Hát persze.Már az elején nyilvánvaló volt.Már tudom kit fogok választani.
Elmélkedésemet az szakította meg, hogy a telefonom még mindig csörgött.
-Igen?-kérdeztem.
-Hol vagy?-kérdezte aggódó hangon.
-Az istállóban, hátul.Miért?-kérdeztem.
-Ja, csak megijedtünk, hogy eltűntél szó nélkül.Amúgy kész az ebéd.-tette le a telefont.
Gyorsan bementem és leültem Harry mellé.Máshol nem maradt hely.
-Hol voltál?-kérdezte mosolyogva.
-A lovaknál!Aztán Lou felhívott, hogy kész az ebéd.-néztem az asztal másik végében lévő fiúra.-Amúgy, ebéd után szeretnék veletek beszélni!-közöltem.A társaságban beállt a döbbent csend.
-Most mi van?-szólaltam meg.
Mindenfelől záporoztak a "semmi" szavak, egyedül Zayn adott hangot a véleményének.
-Remélem nem szúrod el!-nézett mélyen a szemembe.Tudtam mire gondol.Elkaptam a tekintetem és elhúztam a számat.Lehet, hogy mégsem döntöttem túl jól.
-Tudjátok mit?-fordultam a két fiúhoz-Felejtsétek el!-legyintettem és tovább ettem a rakott krumplit.
-Oooké...-mondták, és a tekintetük arról árulkodott, hogy nem értik a dolgot.
-Helyes!-bólintott Zayn.
Mi van, ez belelát a fejembe?-gondoltam magamban.Kaja után belevetettem magam a gondolkodásba.Arra lettem figyelmes, hogy valaki kopog.
-Gyere!-mondtam a szokásos szöveget.Azt hittem, hogy valamelyik hősszerelmes lesz az, de tévedtem.Zayn volt.
-Biztos hogy őt akarod?-rontott be.
-Kit?-pislogtam nagyokat.
-Louis-t...-ismételte és egyre mérgesebb lett.
-Nem tudom!-tört ki belőlem a sírás.
-Egy őszinte kérdés...-kezdte és leült velem szemben-van köztetek Louis-val több mint barátság?-kérdezte és mélyen a szemembe nézett.Ő is pontosan tudta a választ.Nincs.Csak megráztam a fejem.
-De nem akarom megbántani...-kezdtem a magyarázkodást.
-Ezért inkább megbántanád Harry-t?-kérdezte.
Igaza van.Louis egy barátom.De semmi több.Ha erre rájöttem volna, már régen túl lennénk ezen az egészen.Nem kéne a kedvenc párnámat ölelgetve sírnom és hallgatnom a kegyetlenül fájdalmas szavakat...az igazságot.Megöleltem Zayn-t aki tulajdonképpen helyettem tette rendbe a fejemet.
Kimentem az udvarra megkeresni a két jómadarat.A hintában ültek.Épp megindultam feléjük, amikor anyu utánam szólt.

-Kicsim!Ma este próba!Holnap falunap!Ugye nem felejtetted el?-kiáltotta.
-Nem!-szóltam vissza.Vagyis...de.Annyira belefeledkeztem ebbe az egészbe, hogy észre sem vettem, hogy már augusztus 17.-e van.És holnap falunap.Jézus!!Mindegy.Újra megindultam a fiúk felé.
-Srácok, beszélnünk kell!-csaptam bele azonnal a közepébe.
-Igen?-pislogott nagyokat Harry.
-Louis-fordultam az előbb említett felé.-Az igazság az, hogy nem szeretnélek megbántani, de...-kezdtem bele-csak barátok vagyunk.Nagyon sajnálom!-öleltem meg.
-Nem gond.-mondta faarccal.
-MI??-döbbentem le.
-Ha te boldog vagy, akkor én is!!-mosolygott rám kedvesen.Ez volt a legszebb mondat, amit valaha bárki mondott nekem.És az, hogy ez neki nem okozott akkor fájdalmat, olyan szintű megkönnyebbülést váltott ki belőlem, hogy majdnem összeestem.
-Köszönöm Louis!-borultam a nyakába.Nyomtam egy puszit az arcára, amibe kicsit bele is pirult.
Harry meg csak ült ott, mint aki karót nyelt és nézett ki a fejéből, mint borjú az új kapura.
-Harry...-legyeztem a kezemmel az arca előtt.Összerezzent és felnézett rám.-Minden rendben?-kérdeztem.
-Azt hiszem.-rázta meg a fejét.-Várj.Te most tényleg közölted Louis-vel, hogy csak barátok vagytok, vagy csak képzelődtem?-húzta fel a fél szemöldökét.
-Nem képzelted.-nevettem fel.
Harry döbbenten felpattan és hitetlen, de mégis boldog mosollyal az arcán megrázta a fejét.Igen, én sem hittem.Boldogan a nyakába ugrottam és szorosan magamhoz öleltem.Lassú tapsot kezdtem hallani a háttérből.Aztán fütyülést.Meg kiabálásokat.Kicsit jobbra fordítottam a fejem és akkor megláttam, hogy párbeszédeinket nem csak mi hárman hallottuk.Anyu,apu, Niall, Liam, Rebeka, Csenge és Zayn álltak az ajtóban.Apu átkarolta anyu vállát, Rebeka,Csenge,Niall és Liam körbe-körbe ugráltak fel-le a lépcsőn.Zayn csak karba tett kézzel állt és mosolygott.Intettem neki egy aprót és a számmal tátogtam neki egy "köszönöm"-öt.Csak biccentett.Harry nem akart elengedni.
-Harry megértem hogy örülsz de...-kezdtem fojtott hangon-meg fogok fulladni!-mondtam.
-Jajj, bocsi!-mondta, majd letett.Egy puszit nyomott a homlokomra.Aztán végighúzta a kezét a karomon, megállapodott a kézfejemnél és rákulcsolta az ujjait az enyéimre.
-Jól van!Vége a műsornak!-szóltam oda a lépcsőn toporgó társasághoz.
Mindenki visszavonult a lakásba.Én bementem a szobámba, persze kiegészítőnek Harry is jött velem.Meg Zayn.
-Örülök, hogy végül jól döntöttél!-válaszolta fülig érő mosollyal az arcán.
-Nem örülhetsz jobban,mint én.-mondta Harry és átkarolt.Amikor beszippantottam az illatát, megint elkapott az a különös érzés.Gondolkodásomnak az vetett véget, hogy a szomszéd szobából üvölteni kezdett a zene őrületes hangerővel.
-REBEKA, KAPCSOLD KI!-fogtam egy párnát és hozzávágtam a csukott ajtómhoz.
Harry és Zayn röhögve kezdték énekelni a dalt.A Just Can't let her go-t.A többiek is csatlakoztak, Rebeka és Csenge is énekelt, én viszont hallgattam.
-Miért nem énekelsz?-suttogta a fülembe Harry.
-Nincs kedvem.-vontam meg a vállam.
-Rossz válasz!-puszilta meg a nyakam.Ami természetesen csikizett én pedig természetesen természetellenes vihogásba kezdtem.
-Fejezd be!-kérleltem és eldőltem az ágyon.Magammal rántva Harry-t is.A többiek óriási röhögésben törtek ki.Rebeka lehunyt szemmel ordította tovább a She's not afraid-et.Ezen még jobban nevetni kezdtünk.
Az egész nap így telt.Valahogy sosem voltunk kettesben Harry-vel, mindig volt velünk valaki.Estefelé felvetettem az ötletet, hogy menjünk és sétáljunk egyet.
-Oké.-egyezett bele.
Elindultunk.Átvágtunk a hátsó udvaron, kimentünk a kertkapun és folyamatosan beszélgettünk.Harry-t nagyon félreismertem.Nem nagyképű,pökhendi és nem hülye.Kedves és megértő.Aranyos és vicces.A legutóbbi barátomat juttatja eszembe.Persze, annak nem lett épp a legszebb 'boldogan élnek amíg meg nem..' vége.
-Az igazság az Harry, hogy rohadtul félreismertelek!!Nem vagy pökhendi és bunkó.-hajtottam le a fejem.Harry feljebb emelte és magához húzott.Azt hittem, hogy itt a pillanat.Aha, hittem.
-Gyerekek!Vacsora!-kiáltotta anyu az ösvény végéről.
-Hát ez nem igaz!-rántottam el az arcomat.-Rendben!-kiabáltam vissza.
Harry vállába fúrtam a fejem és ott álltunk még pár percig, aztán immár kézen fogva indultunk vissza a házba.
Vacsora után aztán eljött az utolsó tánc próba ideje.A fiúk természetesen jöttek.Eléggé elszórakoztatta őket, hogy mit művelünk.Harryvel egymásba gabalyodva álltunk a kultúrház ajtaja mellett, amikor Esther megszólított.
-Nina..-jött oda és kereste a szavakat-ti most együtt vagytok?-kérdezte és lesütötte a szemét.
Harry-vel először egymásra néztünk, majd Esther-re.
-Igen.-bólintott Harry.
Esther elment mi pedig folytattuk a beszélgetést, amikor megérkezett Zoli bácsi.
-Margit és Sanyi elengedik egymást!-biccentett felénk.
Az egész csoport felröhögött, köztük én és Harry is, miután lefordítottam neki, mit mondott a tanár.
És nekikezdtünk a próbának.Hiányzó természetesen volt és természetesen az én párom hiányzott, ezért Harry állt be a helyére.Harry és a néptánc?Elég természetellenes.