7. Fejezet: Haza megyek!

A gondok egyre csak rakódtak, rétegeződtek felettem. Harry-nek csak a meló és a meló ment, alig találkoztunk. Kit Niall-hez költözött és 100%-ban a sulira koncentrált. Én meg már a hajamat téptem, és olyan szinten megviselt minden (de tényleg minden, még az is, ha leejtettem valamit), hogy hatalmas fekete karikák húzódtak a szemem alatt, sokkal lobbanékonyabb lettem és az amúgy higgadt természetem odalett. Nem mentem pszichológushoz, azokban nem lehet megbízni, mindent kikotyognak az újságnak és nem hiányzik, hogy idegbetegnek tituláljanak. Azon csodálkozom, hogy az elmúlt 3 hétben nem futottam össze egy újságíróval sem. Sem pedig paparazzo nem követett. Vagy csak nem vettem észre.
Aztán egy nap csörgött a telefonom. Anyu volt.
-Szia!-szóltam bele gondterhelt, fáradt hangon.
-Szia kicsim! Minden rendben?-köszönt.
-Persze, csak hiányoztok. Meg fáradt is vagyok.-tereltem a témát, nem akartam erről beszélni.
-Értem. Mi újság?-a hangja alapján nem nagyon hitt nekem.Túl jól ismer, apámat könnyebb átvágni.
-Semmi érdekes. Csak sok a felhajtás. Harry is folyton dolgozik. Érted. -ismertettem a helyzetet. Naná, hogy értette.
-Sulival hogy állsz?-állandó téma.
-Tanulok a ZH-ra.-közöltem, mert ez volt a helyzet. A tanulásba menekültem. Hazaértem, dolgoztam a beadandókon, vacsorát csináltam magamnak, mert Harry szokás szerint nem volt itthon, aztán befészkeltem magam a nappaliba és addig tanultam, amíg be nem aludtam. Ez ment minden nap és már kezdek besokallni.
-Ugye nem hajszolod túl magad?-tipikus anyai gondoskodós kérdés.
-Igyekszem annyit tanulni, amennyi nem fáraszt le teljesen.-valójában a végkimerültség szélén vagyok.
-Karácsonyra hazajössz?
-Nem tudom anya, még csak október van.-kezdtem egyre türelmetlenebb lenni.
-Mennem kell.Apád kis híján levágta az ujját.Sose bízd a férfira a főzést.Szeretünk!Puszi!-búcsúzkodott.
-Szia!-mondtam, majd kinyomtam a telefont. Megnéztem a mappáimat. Rengeteg kép volt a családommal. Nyaralások, vagy csak szimplán, amikor elmentünk a húgaimmal sétálni. Hirtelen elöntött a honvágy és könnyek szöktek a szemembe. Hiányoztak. Aztán jött az isteni sugallat.

-Haza megyek!-mondtam saját magamnak. Szükségem volt némi pihenésre. De ez nem volt olyan egyszerű á. Az első, ami rögtön eszembe jutott, hogy mi lesz Harry-vel? Hisz, ha lehet én már ma utaznék, tőle viszont el szeretnék búcsúzni. Aztán beugrott. Egy levél.

Kitéptem egy lapot a spirálfüzetemből és leírtam mindent, amit most elmondanék neki. Valami ilyesmi lett belőle:

"Kedves Harry!

Ne keress, mert elutaztam. Ne aggódj, rövidesen azt is meg tudod, hogy hova. Az elmúlt hetekben teljesen leterheltem magam mind mentális, mind fizikai értelemben. Elfáradtam, így úgy döntöttem, egy kis időre hazautazom a családomhoz pihenni. A tanulást sem hanyagolom majd el, már írtam Kit-nek, hogy küldje el a jegyzeteket. A ZH-ra mindenképpen visszatérek majd, bár még magam sem tudom, meddig maradok.

Ha nem veszem fel a telefont, az valószínűleg azért van,  mert ki vagyok kapcsolva a gép miatt.

Vigyázz magadra, majd jövök.

Nina

Utóirat: Szeretlek."

A torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Talán mégsem kéne ezt tennem, de ha itt maradok, ki tudja, talán teljesen tönkremegyek. Sóhajtottam egy hatalmasat, összehajtottam a lapot és felballagtam a szobába. Harry párnájára tettem a levelet, aztán sietve előkotortam a legszükségesebb dolgaimat. Fogkefe, ruhák, váltásfehérnemű, meg ilyenek.
A laptoptáskába a gépemet, a telefontöltőt meg az USB-t, lerohantam a jegyzeteimért és a félkész beadandóimért, és már fel is öltöztem, de azt nem néztem meg, hogy mikor megy egyáltalán repülőgép Budapestre. Gyorsan elővettem a telefont és csekkoltam a menetrendet. Három óra múlva startol egy gép, egy óra, amíg kiszambázunk a városból a reptérre, két óra várakozást meg csak kibírok. Nem ügy, ezerszer repültem már. A félretett pénzemet eltettem és hívtam egy taxit, ami negyed óra múlva meg is érkezett. Még egyszer, utoljára körbenéztem a lakásban. Akkor viszlát pár hét múlva...Csodálkozva vettem észre, hogy ugyanaz a srác volt a sofőr, aki az első napomon elvitt a koleszig.
-Szia!-néztem rá csodálkozva.
-Szia!-kerekedtek el az ő szemei is.-Veled már egyszer találkoztam!-esett le az álla.
-Igen, emlékszem.-mondtam, majd kicsit megenyhült arccal néztem rá és fáradtan mosolyogtam egyet.
-Hova lesz a fuvar?-csapta le a csomagtartó tetejét.
-A reptérre.-ültem be az anyósülésre.
-Mennyire sietsz?-nézett rám félre.
-Nem nagyon.-vontam meg a vállam.-Van még két és fél órám a becsekkolásig.
-Akkor nem taposok tövig a gázra.-mondta, majd elindultunk. Egy óra alatt kikeveregtünk a reptérre, de én ott leragadtam, hogy Tower Bridge. Ennyit a jó helyismeretemről.
-Jó utat!-köszönt el a taxis fiú.
-Köszi, szép napot!-indultam volna el befele, de megfordultam.-Hé!-szóltam utána.
-Igen?-fordult vissza.
-Mi a neved?-mosolyogtam.
-Benjamin! De most mennem kell!! Talán valamikor találkozunk még!- mondta, majd elhajtott. Az eső először csak szemerkélt én pedig búskomoran néztem az aszfaltot, amikor egy hatalmas dörgés kíséretében szakadni kezdett az eső. Úgy láttam, most már ideje megvenni a jegyet. Előkotortam a táskámból az útlevelet, addigra épp sorra is kerültem.
-Miben segíthetek?-kérdezte automatikusan a nő. Arra gondoltam, hogy tesztelem némettudásom.
-Egy oda-vissza jegyet kérek Budapestre.-vettem elő a pénztárcámat. A nő odaadta a jegyet, aztán fizettem. Volt még fél órám becsekkolni. Gyorsan túlestem a biztonsági ellenőrzésen, aztán letelepedtem az egyik fal mellé és a fejembe húztam a mackó felsőm csuklyáját, hogy még véletlenül se ismerjenek meg. A hangosbemondóban megszólalt egy hang.
-Tisztel utasaink! Kérjük a London-Budapest repülőgépre várakozók szálljanak be a gépbe! Fél óra múlva indul! Köszönjük!-recsegte, majd elhallgatott. Sóhajtva felálltam, majd a  bőröndjeimet leadva a 6. beszálló felé vettem az irányt. Amikor becsekkoltam elfoglaltam a helyemet. Aztán kis idő múlva a repülő felszállt. Amikor már alig láttam valamit a felhőktől, visszanéztem. Hirtelen hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Tudtam, hogy nem cselekszem helyesen, de ez volt az egyetlen megoldás.Már eldöntöttem... haza megyek!