9. Fejezet: Van akitől tényleg nem lehet megszabadulni

Egy jóleső, álomtalan éjszaka után a gyenge napsugarak cirógatására keltem. Ránéztem a mobilomra. Fél nyolc. Apu és a húgaim már elmentek, anyu ma szabadnapos. Úgy döntöttem alszom még, de alighogy lehunytam a szemem, a telefonom csörögni kezdett.
-Ez valami égi jel. -sóhajtottam, majd a telefonomért nyúltam. Mégsem. Csak Niall.
-Jó reggelt!-vettem fel a mobilt.
-Nina! Na végre! Merre vagy?-kérdezte. Jogos volt az aggodalma, nem tudott semmit.
-Itthon.-közöltem halál természetesen. Mintha tök egyértelmű lenne.
-Hát ott tuti nem. Harry szerint nem vagy ott!-bizonygatta.
-Mármint itthon, itthon.Magyarban. - világosítottam fel.
-Oh,miért nem szóltál? -itt kis szünetet tartott. -Mentem volna veled.-tette hozzá gondterhelten.
-Valami baj van? Talán Kit-tel?
-Szétmentünk. Megcsalt.-motyogta elhalóan.
-MI VAN?-kérdeztem fennhangon.-Ezt nem gondoltam volna. Sajnálom.De... -tétováztam.-Nem dolgoztok?-kérdeztem újra. Harry mindig azzal az indokkal lépett le, hogy dolgoznia kell.
-Már egy hete nem. Kész az első 5 dal. -közölte. Mi van? -Miért, Harry nem mondta?-tette hozzá.
-De...-fogtam a fejem. -De, említett valami ilyesmit.-motyogtam.
-Nina vágom, hogy valami nincs rendben, szóval legkésőbb holnap estére ott vagyok. -letette. Már egy hete nem dolgoznak? És ennek ellenére Harry sosincs otthon és olyannyira rohan, hogy még azt sem veszi észre (vagy csak minimális értékben fogja fel), hogy szó nélkül összepakolok és lelépek. És meglehet, hogy most is egy másik nővel hempereg. Amíg én itt ülök szélsőséges idegi állapotban, azon gondolkozva, hogy megcsalnak-e vagy nem. Idegességemben már képtelen voltam visszaaludni. Sóhajtottam egyet és kimásztam az ágyból.
-Jó reggelt!-köszöntem amikor kiértem a konyhába.Anyu épp újságot olvasott.
-Neked is!-köszönt vissza.
-Niall leugrik, legkésőbb holnap este itt van. -közöltem úgy, mintha teljesen természetes dolog lenne, hogy egy haverom átugrik egy másik országból.
-Remek!-lelkesedett be anyu. -Sütök neki sütit. -gondolkozott.
-Az jól jön. Nagyon szomorú. A barátnője, vagyis már csak exe, megcsalta. -ismertettem a helyzetet.
-Az durva. -esett le anyu álla.
-Az. Szegényem totál kivan.-biggyesztettem le a számat. Visszamentem a szobába és felöltöztem. Lovaglónadrág, AC/DC póló és melegítőfelső. Az előszobába kiérve belebújtam a lovaglócsizmámba, a fejembe húztam a kobakot, fogtam a pálcát és két répát, majd kifelé indultam. Átvágtam a hátsó udvaron és egyenest az istállóba mentem. A lovaink megismertek, fülsüketítő nyihogásba kezdtek. De egyel kevesebb volt belőlük. Merre lehet Diamond? De a kérdés amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment, hisz megláttam Hurrikánt. Szeme csillogott, mintha azt üzenné, sose hagyjam itt többet.
-Jó reggelt!-tettem a vályuba a nyalánkságot. -Jajj, úgy hiányoztál! -mentem be hozzá és megöleltem. Válaszul csak prüszkölt egyet és a hajamba fújt. A szokásos reggeli "mosdatás" elvégzése után felnyergeltem, felültem rá és kiügettem.
Elindultam, bár magam sem tudtam hova, csak mentem. Elmentünk az ösvény végéig, ott lefordultunk balra és szó szerint körbejártuk a falut. Dél felé járhatott, amikor elértük papámék gyümölcsösét.
-A mindenségit, tényleg messzire barangoltunk! -pattantam le Hurrikánról és egy szilvafához sétáltam. Október lévén hűvös volt, a nap mégis ragyogóan sütött. Leszedtem párat a friss és lédús, (cefrének kiválóan alkalmas, mondtam ezt én, az alkoholista) gyümölcsből és jóízűen elfogyasztottam. Lovam mindeközben a fa alatti növénytakarót dézsmálta meg. Ez egyenlő volt egy ebéddel. Én leettem a fáról az összes létező szilvát, Hurrikán pedig belakmározott a növényekből. A gyümölcsösök végében folyó, kristálytiszta vizű csermely ivásra tökéletesen alkalmas volt. Leültem a partra és a vízen megtörő fénysugarak játékát néztem. Hurrikán mellettem állt és nagyokat kortyolgatott a hűs vízből.
Nagyjából egy óra telhetett el, amikor újra felültem az állatra és folytattam utunkat. Nagyjából két óra múlva értünk volna körbe.
De úgy döntöttem megnézem a nagyiékat. Rég láttam őket. A kapun beügetve kikötöttem Hurrikánt, mire hűséges kutyájuk ugatni kezdett.
-Cssss, Arthur, csak én vagyok az!-lépdeltem a kerítésre ágaskodó állathoz és megcirógattam a fejét. A lakásba beérve már az ajtóból hallottam a TV zaját. Papa egy angol meccset nézett épp. Mama valószínűleg a konyhában ücsörgött és filozofált.
-Sziasztok!-köszöntem, mire egy sötétvörös, ráncos fej jelent meg a konyhaajtóban, papa pedig kérdőn átnézett a válla felett.
-Szervusz kisunokám! -jött a mama, hogy megöleljen. Jóval magasabb vagyok nála, így kissé be kellett rogyasztanom a térdem, de nem baj. Megérte.
-Csak hazatértél, elveszett bárányka! -cukkolt a papa, ahogy szokott.
-Haza bizony!-nyomtam két puszit az arcára.
-Hát a vőlegényedet hol hagytad? -mosolygott.
-Ő maradt. Elvileg dolgozik.-közöltem fájó szívvel, de látszólag boldogan.
Alaposan kikérdeztek, mindent el kellett mondanom nekik, miközben finomabbnál finomabb sütiket toltak elém.
Négy óra felé járhatott már, amikor elszabadultam, de mivel még nem volt kedvem hazamenni, a park felé vettem az irányt. Csendes volt, nem tartózkodott ott az égvilágon senki. Megálltam a pálya sarkánál, kikötöttem a lovat, leszálltam és a korlátnak támaszkodva kémleltem az eget. Ugyanazon a helyen álltam, ahol anno Harry először megcsókolt. Oh.. Harry... Vajon mit csinálhat most? Hiányzom neki? Észrevette egyáltalán, hogy eltűntem? Nem zavarja, hogy egy szó nélkül léptem le? Miért nem keres? Miért nem ír vagy telefonál?
Annyi válaszra váró kérdés kavargott a fejemben, hogy szinte hallani lehetett, ahogy kattog. Holott nem szabadott volna. Hiszen, épp azért jöttem haza, hogy kikapcsoljak. Sóhajtva ültem vissza a nyeregbe és hazafelé indultam. Öt óra tájban érhettem haza, de nem is ezt volt a lényeg. Hanem, alighogy elrendeztem a lovat és elindultam felfelé a lépcsőn, egy fekete kocsi kerékcsikorgatva fékezett le a kocsibejárónk előtt, bekanyarodott és behajtott. Sötétített ablakaiban tükröződtek a gyümölcsös fái, itt-ott kopott festéséről viszont látni lehetett: bérautó. Kérdő tekintettel fordultam meg és a kapuhoz sétáltam. Az autó ajtaja résnyire kinyílt; belül viszont teljes volt a sötétség. Aztán, mielőtt úgy dönthettem volna, közelebbről is megnézem ki az, az ajtó teljesen kinyílt és Niall pattant ki belőle. Füléhez éppen egy telefont szorított és idegesen hadart.
-Nem, és utoljára mondom, hogy nem! Nem érdekelsz! Se te, se a magyarázataid! Végeztem veled! Fogd fel, ez van!-azzal letette.
-Te aztán gyors vagy! -közöltem a kerítés mögül vigyorogva. Niall megfordult.
-Nina!-jött oda. Megöleltem és nyomtam egy puszit az arcára, amibe belepirult (?). Parfümének édes illata jó érzéssel töltött el, bizalmat adott. Fehér, Supra cipője és mély ülepű farmere mellé tökéletesen passzolt a még nyáron vásárolt Garage pulóvere. Niall sokat változott. Helyesebb, vonzóbb, de belülről még mindig az a tele szájjal vihogó bolond, akit nyáron megismertem, azzal a jól ismert laza félmosollyal, amit csak nagy ritkán látni, de ha gyakrabban viselné garantáltan döglenének utána a csajok. A csomagtartóhoz sétált, kivette a sporttáskáját, majd miután becsapta az ajtókat, befelé indultunk.
-Hazaértem!-léptem be először én, aztán ő. -És hoztam magammal valakit. -tettem hozzá. Lerúgtam a csizmámat és egyszer csak azt veszem észre, hogy valami a hátamra nehezedik. Aztán két kar fon körbe. Ijedten ugrottam fel.
-ZAYN JAWADD MALIK!-sipítottam, majd a nyakába ugrottam.-Te mit keresel itt?-értetlenkedtem.
-Két repülő, egy taxi.-vigyorgott.
-Ezt nem értem...mármint... minek kellet két repülő?-kérdeztem.
-Londonból Pestre, Pestről katonaival Pápára.-magyarázta.
-És Niall?-kérdeztem csodálkozva.
-Megrendezett jelenet az egész. Már akkor itt voltunk amikor anyádék elindultak a húgaiddal vásárolni. -nevetett fel a szőkeség.
-Naneba...-mondtam de a végén elharaptam a mondatot. Nem szoktam káromkodni. Csak ritkán.
Anyuék hamar hazaértek a bevásárlásból és hoztak pillecukrot.
-Süssük meg!-csillant fel a szemem.
-Hogyan?-kérdezte apám.
-Tűzön?-kérdeztem vissza.
-Ha raksz...-vonta meg a vállát. Neki végül is teljesen mindegy volt. Egy dzsekit és a cipőmet magamra kapva összeszedtem pár faágat, majd kis kupacba rendezve meggyújtottam.A láng körbenyalábolta az összes kórót, olykor bele-beleharapva egybe, hogy megkóstolja az életet. Azon gondolkoztam, hogy talán nekem is ilyennek kéne lennem. Csak menni előre, belekóstolni az életbe. Niall és Zayn jöttek utánam. Persze, Niall hozta a pillecukrot. Egy-egy széket húztunk a tűz köré, majd minden szívbaj nélkül felszúrtunk pár cukrot egy-egy botra és kb. másfél percig a lángba tartottuk.
-Ez ragad...-nevetett Zayn és elkezdte enni.
-De legalább finom.-vont vállat Niall. Az ő nyársán már nem volt semmi.