Hát igen. Azt hiszem itt a vége. Ihletem, erőm, energiám és időm sincs folytatni. Nem minden blognak lesz pozitív vége. Ez tipikusan egy "unhappy end"-et érdemelt.
Személy szerint imádtam írni. Mind a London Story-t, mind a Because love and hate born one day-t. Az első komolyabb blogom volt, a BLAHBOD az első olyan történet amit elkezdtem és be is fejeztem. És az LS (ami ez esetben nem a Larry Shippereket jelenti).
A BLAHBOD óta 2, azaz kettő sztori került befejezésre. Az egyik a London Story, a másik a Secret. Aminek épp most készül a paródiája Secret- The Parody néven. Ígéretesnek néz ki az is.
Röviden a Secret-ről... lehet, hogy nem mindenki ismeri:
BEVEZETŐ...
Néha egy apró döntés befolyásol mindent. Belegondoltál már mi van, ha úgy döntesz nem busszal mész haza? Nem? Rosszul tetted. Én így döntöttem. Egy részét megbántam. Bent ragadtam öt vonzó seggfej között. Egy bankban. Túszként. Miközben mások épp az életükért küzdenek és sarokban sírnak. Én itt vagyok. Félek, de nem fogom fel. Semmit sem fogok fel. Mellettem majdnem megöltek egy embert. Pisztolyok dördülnek el a közvetlen közelemben. Félek tőlük. És elkövettem egy hatalmas hibát...Több időm van, mint hinném. Ez a nap nem 24 órából áll.
Főszerepben: Destiny, akinek nincs vezetékneve.
Fontosabb mellékszereplők:
Liam Payne ~ "...a látszat néha csal..."
Harry Styles~ "..drága, a sajtó nem mindig hazudik..."
Niall Horan~ "...én nem akartam ezt csinálni, de most már nem szállhatok ki..."
Zayn Malik~ "...engem nem erre neveltek..."
Louis Tomlinson~ "...félek a következményektől..."
Igaz, ez a blog kezdettől fogva hozzám tartozott. De, most elengedem, hadd menjen. Hadd szálljon. Van saját útja. Menjen, amerre ő gondolja. Mert innentől kezdve....szabad.
![London Story [Befejezett]](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_Z0PUBai6bCJYimbL8JdxXugutFc6YXEP-AME-w0UfUvIRguTytSniFqLK23k2lMIddyGutAbuQUfjfakorzLn1oTmWgSCTIvfBHKs6imowKP740llrVfqWBj9uPoY3ac8iMbyLF-G-U/s1600/London+Story.jpg)
2014. október 25., szombat
2014. augusztus 4., hétfő
9. Fejezet: Van akitől tényleg nem lehet megszabadulni
Egy jóleső, álomtalan éjszaka után a gyenge napsugarak cirógatására keltem. Ránéztem a mobilomra. Fél nyolc. Apu és a húgaim már elmentek, anyu ma szabadnapos. Úgy döntöttem alszom még, de alighogy lehunytam a szemem, a telefonom csörögni kezdett.
-Ez valami égi jel. -sóhajtottam, majd a telefonomért nyúltam. Mégsem. Csak Niall.
-Jó reggelt!-vettem fel a mobilt.
-Nina! Na végre! Merre vagy?-kérdezte. Jogos volt az aggodalma, nem tudott semmit.
-Itthon.-közöltem halál természetesen. Mintha tök egyértelmű lenne.
-Hát ott tuti nem. Harry szerint nem vagy ott!-bizonygatta.
-Mármint itthon, itthon.Magyarban. - világosítottam fel.
-Oh,miért nem szóltál? -itt kis szünetet tartott. -Mentem volna veled.-tette hozzá gondterhelten.
-Valami baj van? Talán Kit-tel?
-Szétmentünk. Megcsalt.-motyogta elhalóan.
-MI VAN?-kérdeztem fennhangon.-Ezt nem gondoltam volna. Sajnálom.De... -tétováztam.-Nem dolgoztok?-kérdeztem újra. Harry mindig azzal az indokkal lépett le, hogy dolgoznia kell.
-Már egy hete nem. Kész az első 5 dal. -közölte. Mi van? -Miért, Harry nem mondta?-tette hozzá.
-De...-fogtam a fejem. -De, említett valami ilyesmit.-motyogtam.
-Nina vágom, hogy valami nincs rendben, szóval legkésőbb holnap estére ott vagyok. -letette. Már egy hete nem dolgoznak? És ennek ellenére Harry sosincs otthon és olyannyira rohan, hogy még azt sem veszi észre (vagy csak minimális értékben fogja fel), hogy szó nélkül összepakolok és lelépek. És meglehet, hogy most is egy másik nővel hempereg. Amíg én itt ülök szélsőséges idegi állapotban, azon gondolkozva, hogy megcsalnak-e vagy nem. Idegességemben már képtelen voltam visszaaludni. Sóhajtottam egyet és kimásztam az ágyból.
-Jó reggelt!-köszöntem amikor kiértem a konyhába.Anyu épp újságot olvasott.
-Neked is!-köszönt vissza.
-Niall leugrik, legkésőbb holnap este itt van. -közöltem úgy, mintha teljesen természetes dolog lenne, hogy egy haverom átugrik egy másik országból.
-Remek!-lelkesedett be anyu. -Sütök neki sütit. -gondolkozott.
-Az jól jön. Nagyon szomorú. A barátnője, vagyis már csak exe, megcsalta. -ismertettem a helyzetet.
-Az durva. -esett le anyu álla.
-Az. Szegényem totál kivan.-biggyesztettem le a számat. Visszamentem a szobába és felöltöztem. Lovaglónadrág, AC/DC póló és melegítőfelső. Az előszobába kiérve belebújtam a lovaglócsizmámba, a fejembe húztam a kobakot, fogtam a pálcát és két répát, majd kifelé indultam. Átvágtam a hátsó udvaron és egyenest az istállóba mentem. A lovaink megismertek, fülsüketítő nyihogásba kezdtek. De egyel kevesebb volt belőlük. Merre lehet Diamond? De a kérdés amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment, hisz megláttam Hurrikánt. Szeme csillogott, mintha azt üzenné, sose hagyjam itt többet.
-Jó reggelt!-tettem a vályuba a nyalánkságot. -Jajj, úgy hiányoztál! -mentem be hozzá és megöleltem. Válaszul csak prüszkölt egyet és a hajamba fújt. A szokásos reggeli "mosdatás" elvégzése után felnyergeltem, felültem rá és kiügettem.
Elindultam, bár magam sem tudtam hova, csak mentem. Elmentünk az ösvény végéig, ott lefordultunk balra és szó szerint körbejártuk a falut. Dél felé járhatott, amikor elértük papámék gyümölcsösét.
-A mindenségit, tényleg messzire barangoltunk! -pattantam le Hurrikánról és egy szilvafához sétáltam. Október lévén hűvös volt, a nap mégis ragyogóan sütött. Leszedtem párat a friss és lédús, (cefrének kiválóan alkalmas, mondtam ezt én, az alkoholista) gyümölcsből és jóízűen elfogyasztottam. Lovam mindeközben a fa alatti növénytakarót dézsmálta meg. Ez egyenlő volt egy ebéddel. Én leettem a fáról az összes létező szilvát, Hurrikán pedig belakmározott a növényekből. A gyümölcsösök végében folyó, kristálytiszta vizű csermely ivásra tökéletesen alkalmas volt. Leültem a partra és a vízen megtörő fénysugarak játékát néztem. Hurrikán mellettem állt és nagyokat kortyolgatott a hűs vízből.
Nagyjából egy óra telhetett el, amikor újra felültem az állatra és folytattam utunkat. Nagyjából két óra múlva értünk volna körbe.
De úgy döntöttem megnézem a nagyiékat. Rég láttam őket. A kapun beügetve kikötöttem Hurrikánt, mire hűséges kutyájuk ugatni kezdett.
-Cssss, Arthur, csak én vagyok az!-lépdeltem a kerítésre ágaskodó állathoz és megcirógattam a fejét. A lakásba beérve már az ajtóból hallottam a TV zaját. Papa egy angol meccset nézett épp. Mama valószínűleg a konyhában ücsörgött és filozofált.
-Sziasztok!-köszöntem, mire egy sötétvörös, ráncos fej jelent meg a konyhaajtóban, papa pedig kérdőn átnézett a válla felett.
-Szervusz kisunokám! -jött a mama, hogy megöleljen. Jóval magasabb vagyok nála, így kissé be kellett rogyasztanom a térdem, de nem baj. Megérte.
-Csak hazatértél, elveszett bárányka! -cukkolt a papa, ahogy szokott.
-Haza bizony!-nyomtam két puszit az arcára.
-Hát a vőlegényedet hol hagytad? -mosolygott.
-Ő maradt. Elvileg dolgozik.-közöltem fájó szívvel, de látszólag boldogan.
Alaposan kikérdeztek, mindent el kellett mondanom nekik, miközben finomabbnál finomabb sütiket toltak elém.
Négy óra felé járhatott már, amikor elszabadultam, de mivel még nem volt kedvem hazamenni, a park felé vettem az irányt. Csendes volt, nem tartózkodott ott az égvilágon senki. Megálltam a pálya sarkánál, kikötöttem a lovat, leszálltam és a korlátnak támaszkodva kémleltem az eget. Ugyanazon a helyen álltam, ahol anno Harry először megcsókolt. Oh.. Harry... Vajon mit csinálhat most? Hiányzom neki? Észrevette egyáltalán, hogy eltűntem? Nem zavarja, hogy egy szó nélkül léptem le? Miért nem keres? Miért nem ír vagy telefonál?
Annyi válaszra váró kérdés kavargott a fejemben, hogy szinte hallani lehetett, ahogy kattog. Holott nem szabadott volna. Hiszen, épp azért jöttem haza, hogy kikapcsoljak. Sóhajtva ültem vissza a nyeregbe és hazafelé indultam. Öt óra tájban érhettem haza, de nem is ezt volt a lényeg. Hanem, alighogy elrendeztem a lovat és elindultam felfelé a lépcsőn, egy fekete kocsi kerékcsikorgatva fékezett le a kocsibejárónk előtt, bekanyarodott és behajtott. Sötétített ablakaiban tükröződtek a gyümölcsös fái, itt-ott kopott festéséről viszont látni lehetett: bérautó. Kérdő tekintettel fordultam meg és a kapuhoz sétáltam. Az autó ajtaja résnyire kinyílt; belül viszont teljes volt a sötétség. Aztán, mielőtt úgy dönthettem volna, közelebbről is megnézem ki az, az ajtó teljesen kinyílt és Niall pattant ki belőle. Füléhez éppen egy telefont szorított és idegesen hadart.
-Nem, és utoljára mondom, hogy nem! Nem érdekelsz! Se te, se a magyarázataid! Végeztem veled! Fogd fel, ez van!-azzal letette.
-Te aztán gyors vagy! -közöltem a kerítés mögül vigyorogva. Niall megfordult.
-Nina!-jött oda. Megöleltem és nyomtam egy puszit az arcára, amibe belepirult (?). Parfümének édes illata jó érzéssel töltött el, bizalmat adott. Fehér, Supra cipője és mély ülepű farmere mellé tökéletesen passzolt a még nyáron vásárolt Garage pulóvere. Niall sokat változott. Helyesebb, vonzóbb, de belülről még mindig az a tele szájjal vihogó bolond, akit nyáron megismertem, azzal a jól ismert laza félmosollyal, amit csak nagy ritkán látni, de ha gyakrabban viselné garantáltan döglenének utána a csajok. A csomagtartóhoz sétált, kivette a sporttáskáját, majd miután becsapta az ajtókat, befelé indultunk.
-Hazaértem!-léptem be először én, aztán ő. -És hoztam magammal valakit. -tettem hozzá. Lerúgtam a csizmámat és egyszer csak azt veszem észre, hogy valami a hátamra nehezedik. Aztán két kar fon körbe. Ijedten ugrottam fel.
-ZAYN JAWADD MALIK!-sipítottam, majd a nyakába ugrottam.-Te mit keresel itt?-értetlenkedtem.
-Két repülő, egy taxi.-vigyorgott.
-Ezt nem értem...mármint... minek kellet két repülő?-kérdeztem.
-Londonból Pestre, Pestről katonaival Pápára.-magyarázta.
-És Niall?-kérdeztem csodálkozva.
-Megrendezett jelenet az egész. Már akkor itt voltunk amikor anyádék elindultak a húgaiddal vásárolni. -nevetett fel a szőkeség.
-Naneba...-mondtam de a végén elharaptam a mondatot. Nem szoktam káromkodni. Csak ritkán.
Anyuék hamar hazaértek a bevásárlásból és hoztak pillecukrot.
-Süssük meg!-csillant fel a szemem.
-Hogyan?-kérdezte apám.
-Tűzön?-kérdeztem vissza.
-Ha raksz...-vonta meg a vállát. Neki végül is teljesen mindegy volt. Egy dzsekit és a cipőmet magamra kapva összeszedtem pár faágat, majd kis kupacba rendezve meggyújtottam.A láng körbenyalábolta az összes kórót, olykor bele-beleharapva egybe, hogy megkóstolja az életet. Azon gondolkoztam, hogy talán nekem is ilyennek kéne lennem. Csak menni előre, belekóstolni az életbe. Niall és Zayn jöttek utánam. Persze, Niall hozta a pillecukrot. Egy-egy széket húztunk a tűz köré, majd minden szívbaj nélkül felszúrtunk pár cukrot egy-egy botra és kb. másfél percig a lángba tartottuk.
-Ez ragad...-nevetett Zayn és elkezdte enni.
-De legalább finom.-vont vállat Niall. Az ő nyársán már nem volt semmi.
-Ez valami égi jel. -sóhajtottam, majd a telefonomért nyúltam. Mégsem. Csak Niall.
-Jó reggelt!-vettem fel a mobilt.
-Nina! Na végre! Merre vagy?-kérdezte. Jogos volt az aggodalma, nem tudott semmit.
-Itthon.-közöltem halál természetesen. Mintha tök egyértelmű lenne.
-Hát ott tuti nem. Harry szerint nem vagy ott!-bizonygatta.
-Mármint itthon, itthon.Magyarban. - világosítottam fel.
-Oh,miért nem szóltál? -itt kis szünetet tartott. -Mentem volna veled.-tette hozzá gondterhelten.
-Valami baj van? Talán Kit-tel?
-Szétmentünk. Megcsalt.-motyogta elhalóan.
-MI VAN?-kérdeztem fennhangon.-Ezt nem gondoltam volna. Sajnálom.De... -tétováztam.-Nem dolgoztok?-kérdeztem újra. Harry mindig azzal az indokkal lépett le, hogy dolgoznia kell.
-Már egy hete nem. Kész az első 5 dal. -közölte. Mi van? -Miért, Harry nem mondta?-tette hozzá.
-De...-fogtam a fejem. -De, említett valami ilyesmit.-motyogtam.
-Nina vágom, hogy valami nincs rendben, szóval legkésőbb holnap estére ott vagyok. -letette. Már egy hete nem dolgoznak? És ennek ellenére Harry sosincs otthon és olyannyira rohan, hogy még azt sem veszi észre (vagy csak minimális értékben fogja fel), hogy szó nélkül összepakolok és lelépek. És meglehet, hogy most is egy másik nővel hempereg. Amíg én itt ülök szélsőséges idegi állapotban, azon gondolkozva, hogy megcsalnak-e vagy nem. Idegességemben már képtelen voltam visszaaludni. Sóhajtottam egyet és kimásztam az ágyból.
-Jó reggelt!-köszöntem amikor kiértem a konyhába.Anyu épp újságot olvasott.
-Neked is!-köszönt vissza.
-Niall leugrik, legkésőbb holnap este itt van. -közöltem úgy, mintha teljesen természetes dolog lenne, hogy egy haverom átugrik egy másik országból.
-Remek!-lelkesedett be anyu. -Sütök neki sütit. -gondolkozott.
-Az jól jön. Nagyon szomorú. A barátnője, vagyis már csak exe, megcsalta. -ismertettem a helyzetet.
-Az durva. -esett le anyu álla.
-Az. Szegényem totál kivan.-biggyesztettem le a számat. Visszamentem a szobába és felöltöztem. Lovaglónadrág, AC/DC póló és melegítőfelső. Az előszobába kiérve belebújtam a lovaglócsizmámba, a fejembe húztam a kobakot, fogtam a pálcát és két répát, majd kifelé indultam. Átvágtam a hátsó udvaron és egyenest az istállóba mentem. A lovaink megismertek, fülsüketítő nyihogásba kezdtek. De egyel kevesebb volt belőlük. Merre lehet Diamond? De a kérdés amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan ment, hisz megláttam Hurrikánt. Szeme csillogott, mintha azt üzenné, sose hagyjam itt többet.
-Jó reggelt!-tettem a vályuba a nyalánkságot. -Jajj, úgy hiányoztál! -mentem be hozzá és megöleltem. Válaszul csak prüszkölt egyet és a hajamba fújt. A szokásos reggeli "mosdatás" elvégzése után felnyergeltem, felültem rá és kiügettem.
Elindultam, bár magam sem tudtam hova, csak mentem. Elmentünk az ösvény végéig, ott lefordultunk balra és szó szerint körbejártuk a falut. Dél felé járhatott, amikor elértük papámék gyümölcsösét.
-A mindenségit, tényleg messzire barangoltunk! -pattantam le Hurrikánról és egy szilvafához sétáltam. Október lévén hűvös volt, a nap mégis ragyogóan sütött. Leszedtem párat a friss és lédús, (cefrének kiválóan alkalmas, mondtam ezt én, az alkoholista) gyümölcsből és jóízűen elfogyasztottam. Lovam mindeközben a fa alatti növénytakarót dézsmálta meg. Ez egyenlő volt egy ebéddel. Én leettem a fáról az összes létező szilvát, Hurrikán pedig belakmározott a növényekből. A gyümölcsösök végében folyó, kristálytiszta vizű csermely ivásra tökéletesen alkalmas volt. Leültem a partra és a vízen megtörő fénysugarak játékát néztem. Hurrikán mellettem állt és nagyokat kortyolgatott a hűs vízből.
Nagyjából egy óra telhetett el, amikor újra felültem az állatra és folytattam utunkat. Nagyjából két óra múlva értünk volna körbe.
De úgy döntöttem megnézem a nagyiékat. Rég láttam őket. A kapun beügetve kikötöttem Hurrikánt, mire hűséges kutyájuk ugatni kezdett.
-Cssss, Arthur, csak én vagyok az!-lépdeltem a kerítésre ágaskodó állathoz és megcirógattam a fejét. A lakásba beérve már az ajtóból hallottam a TV zaját. Papa egy angol meccset nézett épp. Mama valószínűleg a konyhában ücsörgött és filozofált.
-Sziasztok!-köszöntem, mire egy sötétvörös, ráncos fej jelent meg a konyhaajtóban, papa pedig kérdőn átnézett a válla felett.
-Szervusz kisunokám! -jött a mama, hogy megöleljen. Jóval magasabb vagyok nála, így kissé be kellett rogyasztanom a térdem, de nem baj. Megérte.
-Csak hazatértél, elveszett bárányka! -cukkolt a papa, ahogy szokott.
-Haza bizony!-nyomtam két puszit az arcára.
-Hát a vőlegényedet hol hagytad? -mosolygott.
-Ő maradt. Elvileg dolgozik.-közöltem fájó szívvel, de látszólag boldogan.
Alaposan kikérdeztek, mindent el kellett mondanom nekik, miközben finomabbnál finomabb sütiket toltak elém.
Négy óra felé járhatott már, amikor elszabadultam, de mivel még nem volt kedvem hazamenni, a park felé vettem az irányt. Csendes volt, nem tartózkodott ott az égvilágon senki. Megálltam a pálya sarkánál, kikötöttem a lovat, leszálltam és a korlátnak támaszkodva kémleltem az eget. Ugyanazon a helyen álltam, ahol anno Harry először megcsókolt. Oh.. Harry... Vajon mit csinálhat most? Hiányzom neki? Észrevette egyáltalán, hogy eltűntem? Nem zavarja, hogy egy szó nélkül léptem le? Miért nem keres? Miért nem ír vagy telefonál?
Annyi válaszra váró kérdés kavargott a fejemben, hogy szinte hallani lehetett, ahogy kattog. Holott nem szabadott volna. Hiszen, épp azért jöttem haza, hogy kikapcsoljak. Sóhajtva ültem vissza a nyeregbe és hazafelé indultam. Öt óra tájban érhettem haza, de nem is ezt volt a lényeg. Hanem, alighogy elrendeztem a lovat és elindultam felfelé a lépcsőn, egy fekete kocsi kerékcsikorgatva fékezett le a kocsibejárónk előtt, bekanyarodott és behajtott. Sötétített ablakaiban tükröződtek a gyümölcsös fái, itt-ott kopott festéséről viszont látni lehetett: bérautó. Kérdő tekintettel fordultam meg és a kapuhoz sétáltam. Az autó ajtaja résnyire kinyílt; belül viszont teljes volt a sötétség. Aztán, mielőtt úgy dönthettem volna, közelebbről is megnézem ki az, az ajtó teljesen kinyílt és Niall pattant ki belőle. Füléhez éppen egy telefont szorított és idegesen hadart.
-Nem, és utoljára mondom, hogy nem! Nem érdekelsz! Se te, se a magyarázataid! Végeztem veled! Fogd fel, ez van!-azzal letette.
-Te aztán gyors vagy! -közöltem a kerítés mögül vigyorogva. Niall megfordult.
-Nina!-jött oda. Megöleltem és nyomtam egy puszit az arcára, amibe belepirult (?). Parfümének édes illata jó érzéssel töltött el, bizalmat adott. Fehér, Supra cipője és mély ülepű farmere mellé tökéletesen passzolt a még nyáron vásárolt Garage pulóvere. Niall sokat változott. Helyesebb, vonzóbb, de belülről még mindig az a tele szájjal vihogó bolond, akit nyáron megismertem, azzal a jól ismert laza félmosollyal, amit csak nagy ritkán látni, de ha gyakrabban viselné garantáltan döglenének utána a csajok. A csomagtartóhoz sétált, kivette a sporttáskáját, majd miután becsapta az ajtókat, befelé indultunk.
-Hazaértem!-léptem be először én, aztán ő. -És hoztam magammal valakit. -tettem hozzá. Lerúgtam a csizmámat és egyszer csak azt veszem észre, hogy valami a hátamra nehezedik. Aztán két kar fon körbe. Ijedten ugrottam fel.
-ZAYN JAWADD MALIK!-sipítottam, majd a nyakába ugrottam.-Te mit keresel itt?-értetlenkedtem.
-Két repülő, egy taxi.-vigyorgott.
-Ezt nem értem...mármint... minek kellet két repülő?-kérdeztem.
-Londonból Pestre, Pestről katonaival Pápára.-magyarázta.
-És Niall?-kérdeztem csodálkozva.
-Megrendezett jelenet az egész. Már akkor itt voltunk amikor anyádék elindultak a húgaiddal vásárolni. -nevetett fel a szőkeség.
-Naneba...-mondtam de a végén elharaptam a mondatot. Nem szoktam káromkodni. Csak ritkán.
Anyuék hamar hazaértek a bevásárlásból és hoztak pillecukrot.
-Süssük meg!-csillant fel a szemem.
-Hogyan?-kérdezte apám.
-Tűzön?-kérdeztem vissza.
-Ha raksz...-vonta meg a vállát. Neki végül is teljesen mindegy volt. Egy dzsekit és a cipőmet magamra kapva összeszedtem pár faágat, majd kis kupacba rendezve meggyújtottam.A láng körbenyalábolta az összes kórót, olykor bele-beleharapva egybe, hogy megkóstolja az életet. Azon gondolkoztam, hogy talán nekem is ilyennek kéne lennem. Csak menni előre, belekóstolni az életbe. Niall és Zayn jöttek utánam. Persze, Niall hozta a pillecukrot. Egy-egy széket húztunk a tűz köré, majd minden szívbaj nélkül felszúrtunk pár cukrot egy-egy botra és kb. másfél percig a lángba tartottuk.
-Ez ragad...-nevetett Zayn és elkezdte enni.
-De legalább finom.-vont vállat Niall. Az ő nyársán már nem volt semmi.
2014. május 7., szerda
8. Fejezet: Édes az otthon, de számban keserű az íz
A három órás utam (légörvénybe került a gép) nagyrészt zenehallgatással és bóbiskolással telt. Amikor leszálltam a gépről elöntött a megkönnyebbülés és a nyugalom. Erre már régóta szükségem volt. A csomagkiadó futószalaghoz sétáltam és vártam a bőröndömre. Amikor megérkezett lerángattam a szalagról és magam után cibálva kimentem az épületből. Útközben az egész úti tervem összeállt. Fogok egy taxit, elmegyek a Keleti Pályaudvarra, lemegyek Győrbe, felszállok a buszra és cirka fél órán belül haza is érek. A telefonom egyszer sem csörgött, ami nyugtalanított. Vagy ennyire nem vették észre, hogy eltűntem, vagy még nem értek haza. Aztán sóhajtottam egyet, kiálltam az út szélére (nem, nem azért, amire gondoltok) és leintettem egy taxit.
-Hova vihetem?-kérdezte, alighogy beültem a hátsó ülésre.
-A keletibe legyen szíves.-motyogtam. Ejj, de siet valaki.
Az út némán telt, időközben csekkoltam a menetrendet. Fél óra múlva indul egy vonat, azzal elérem a buszomat is. Király. Igazából az elkövetkezendő 3 órában semmi sem történt, utaztam. Jó érzés töltött el, amikor leszálltam a buszról és elindultam a cirka 200 méterrel lévő otthonunkba. A hosszú, fasorral övezett kocsibejárón kirohant elém Vackor, a valaha volt legaranyosabb kiskutya.
-Szia!-guggoltam le és dögönyöztem meg, mert rég nem láttam. Hiányzott is. Hangomra Brady és Huch is felfigyelt és heves ugatásba kezdtek. Jól ismertem a családomat és ahogy számítottam rá, tíz másodpercen belül nyílt is az ajtó és nem sokkal később egy hatalmas puffanás kíséretében be is csapódott. Pillanatokon belül megláttam anyut, ahogy épp kifelé igyekszik, hogy megnézze ki az.
-Anyu!-kiáltottam, majd ott hagyva csapot-papot (pontosabban a bőröndöt), futni kezdtem és meg sem álltam. Annyira hiányzott. Nagyon szerettem. Azon nyomban a nyakába borultam és pár könnycseppet is ejtettem.
-Nina!!-szorított magához.-Mit keresel itt? És a ZH?-bombázott le kérdésekkel.
-Mindent megbeszélünk. Csak hadd menjek be!-mondtam, miközben két puszit nyomtam bársonyos arcára. Visszafutottam a bőröndömért és magam után cibálva befelé indultam. Anyu megvárt az ajtóban.
-Menj csak. Hisz itthon vagy!-mosolyogta és sütött róla az öröm, hogy láthat. De rólam is, ez szent-igaz. Újra úgy éreztem magam, mint azon a bizonyos nyári napon. Időközben megváltoztam. Nem fociztam, nem tornáztam, nem írtam blogot. Valahogy más lettem. Talán felnőttem...
De ott, az ajtóban állva úgy éreztem senki sem fog hülyének nézni. Így hát egy laza mozdulattal kinyitottam az ajtót, beléptem és egy hatalmasat kurjantottam.
-ESTÉT PEREPUTTY!-kiáltottam mosolyogva. Láttam, ahogy apám felugrik a fotelból, a két húgom pedig egyszerre rohant le a lépcsőn.
-NINAAAA!-ordították, majd olyan lendülettel csimpaszkodtak rám, azt hittem rögtön eltaknyolok._
-Hova vihetem?-kérdezte, alighogy beültem a hátsó ülésre.
-A keletibe legyen szíves.-motyogtam. Ejj, de siet valaki.
Az út némán telt, időközben csekkoltam a menetrendet. Fél óra múlva indul egy vonat, azzal elérem a buszomat is. Király. Igazából az elkövetkezendő 3 órában semmi sem történt, utaztam. Jó érzés töltött el, amikor leszálltam a buszról és elindultam a cirka 200 méterrel lévő otthonunkba. A hosszú, fasorral övezett kocsibejárón kirohant elém Vackor, a valaha volt legaranyosabb kiskutya.
-Szia!-guggoltam le és dögönyöztem meg, mert rég nem láttam. Hiányzott is. Hangomra Brady és Huch is felfigyelt és heves ugatásba kezdtek. Jól ismertem a családomat és ahogy számítottam rá, tíz másodpercen belül nyílt is az ajtó és nem sokkal később egy hatalmas puffanás kíséretében be is csapódott. Pillanatokon belül megláttam anyut, ahogy épp kifelé igyekszik, hogy megnézze ki az.
-Anyu!-kiáltottam, majd ott hagyva csapot-papot (pontosabban a bőröndöt), futni kezdtem és meg sem álltam. Annyira hiányzott. Nagyon szerettem. Azon nyomban a nyakába borultam és pár könnycseppet is ejtettem.
-Nina!!-szorított magához.-Mit keresel itt? És a ZH?-bombázott le kérdésekkel.
-Mindent megbeszélünk. Csak hadd menjek be!-mondtam, miközben két puszit nyomtam bársonyos arcára. Visszafutottam a bőröndömért és magam után cibálva befelé indultam. Anyu megvárt az ajtóban.
-Menj csak. Hisz itthon vagy!-mosolyogta és sütött róla az öröm, hogy láthat. De rólam is, ez szent-igaz. Újra úgy éreztem magam, mint azon a bizonyos nyári napon. Időközben megváltoztam. Nem fociztam, nem tornáztam, nem írtam blogot. Valahogy más lettem. Talán felnőttem...
De ott, az ajtóban állva úgy éreztem senki sem fog hülyének nézni. Így hát egy laza mozdulattal kinyitottam az ajtót, beléptem és egy hatalmasat kurjantottam.
-ESTÉT PEREPUTTY!-kiáltottam mosolyogva. Láttam, ahogy apám felugrik a fotelból, a két húgom pedig egyszerre rohant le a lépcsőn.
-NINAAAA!-ordították, majd olyan lendülettel csimpaszkodtak rám, azt hittem rögtön eltaknyolok._
-Hátrébb az agarakkal gyerekek, engedjétek a nővéreteket levegőhöz!-ért oda apám is.-Üdv itthon lányom!-üdvözölt, aztán ő is rákérdezett.-Hát te? Miért nem szóltál hogy jössz? Meddig maradsz? Minél tovább, annál jobb!-bombázott.
-Mindent elmondok nemsokára. Visszatelepednék a szobámba.-indultam meg az előbb említett helység felé. A bőröndömet a sarokba állítottam, aztán leültem az ágyra. Minden úgy maradt, ahogy aznap reggel hagytam, amikor elindultam. Körbenéztem. Örültem, hogy itt lehetek, de a torkom szorított, és hiányzott valami. Illetve valaki. Harry...hülye voltam, hogy ott hagytam, de így sokkal jobb. Végre nem vagyok idegroncs, még épp időben döntöttem így. Elfeküdtem az ágyon és kinyújtóztam. Édes az otthon, de számban keserű az íz... vajon miért érzem ezt? Miért nem vagyok boldog? Hazaértem. Nem stresszezek. Vidámnak kéne lennem. Azért hiányzik...Sóhajtva felültem és átöltöztem. Átnéztem a vállam felett. A falamon kinyomtatott képek voltak. A legtöbbjén a családommal vagyok...ballagás, az összes osztályfényképem, szalagavató keringőruhában, Balaton-Sound-on, Volt-on készült képek (még 11-ből), a keresztanyám esküvőjén a húgaimmal, koszorúslányként. És végül az idei nyár. A képek szépen kronológiai sorrendben voltak a falamon. Kilencedik óta gyűjtögetem őket. Az egyik fele az emlékeké, a másik fele tele volt ragasztgatva poszterekkel. Demi Lovato, Little Mix (abból rengeteg van), JLS...van itt minden, mint a búcsúban!
-Gyere, kész a vacsora!-nyitott be anyu.
-Megyek!-álltam fel és elindultam. A konyhába kiérve ismerős illatok csapták meg az orromat. Összefutott a nyál a számban. A kedvencemet főzték. Semmi puccosra nem kell gondolni. Prézlifasírt sült krumplival. Parasztkaja, de nekem megfelel. Sőt, mi több, ennél jobbat el sem tudnék képzelni.
-Nos..-köszörültem meg a torkomat, miután a húgaim végeztek az evéssel és visszavonultak a szobájukba, ez most igazán nem tartozott rájuk.-Azért jöttem haza, mert kicsit elfáradtam. És hiányoztatok is.-mosolyogtam fáradtan a szüleimre.-Hazajöttem, mert visszahúzott a szívem. És mert rám fér egy kis feltöltődés, távol mindentől. Veletek.-motyogtam az üres tányérba bámulva.
-Kicsim, mi bármikor szívesen látunk, itt mindig lesz helyed.-fogta meg a kezem anyu. Tudtam, hogy számíthatok rájuk, de legközelebb egyrészt szólok ha jövök, másrészt megtanulom kezelni az ügyeimet, nem fogok minden apróságért hazafutkosni. Meg kell tanulnom bánni magammal. Ők sem lesznek itt örökké...
-Megyek!-álltam fel és elindultam. A konyhába kiérve ismerős illatok csapták meg az orromat. Összefutott a nyál a számban. A kedvencemet főzték. Semmi puccosra nem kell gondolni. Prézlifasírt sült krumplival. Parasztkaja, de nekem megfelel. Sőt, mi több, ennél jobbat el sem tudnék képzelni.
-Nos..-köszörültem meg a torkomat, miután a húgaim végeztek az evéssel és visszavonultak a szobájukba, ez most igazán nem tartozott rájuk.-Azért jöttem haza, mert kicsit elfáradtam. És hiányoztatok is.-mosolyogtam fáradtan a szüleimre.-Hazajöttem, mert visszahúzott a szívem. És mert rám fér egy kis feltöltődés, távol mindentől. Veletek.-motyogtam az üres tányérba bámulva.
-Kicsim, mi bármikor szívesen látunk, itt mindig lesz helyed.-fogta meg a kezem anyu. Tudtam, hogy számíthatok rájuk, de legközelebb egyrészt szólok ha jövök, másrészt megtanulom kezelni az ügyeimet, nem fogok minden apróságért hazafutkosni. Meg kell tanulnom bánni magammal. Ők sem lesznek itt örökké...
Vacsora után lefürödtem, és leültem apuhoz TV-t nézni. Pont mint régen.
-Na, mit nézünk?-kérdeztem.
-Az esti szokásost.-bólintott, majd felnevetett. Esti szokásos? Akkor vagy NFL meccs, vagy valami sorozat; Showder, Két pasi meg egy kicsi vagy esetleg az Így jártam anyátokkal. Jó volt újra halálra röhögni magam apuval, ahogy régen is szoktuk. Szerettem volna megtartani ezeket a szokásokat Londonban is, de egyedül nem volt kedvem hozzá. Olyan istenigazából legjobb barátnőm meg nincs.
-Jó éjt!-öleltem meg szorosan, mielőtt lefeküdni mentem volna. Azonban valakit elfelejtettem. A hűtőhöz léptem, kivettem három sárgarépát belebújtam a dzsekimbe, felvettem a csizmámat és kimentem az istállóba. Hurrikán már aludt.
-Jó éjt szívem!-léptem oda, majd megsimogattam és megöleltem. Hurrikán prüszkölt egyet. Összehúztam magamon a dzsekit. Hideg volt. Megborzongtam és visszamentem a házba. Aztán eltettem magam holnapra. Hátha hoz valami jót.
2014. március 29., szombat
7. Fejezet: Haza megyek!
A gondok egyre csak rakódtak, rétegeződtek felettem. Harry-nek csak a meló és a meló ment, alig találkoztunk. Kit Niall-hez költözött és 100%-ban a sulira koncentrált. Én meg már a hajamat téptem, és olyan szinten megviselt minden (de tényleg minden, még az is, ha leejtettem valamit), hogy hatalmas fekete karikák húzódtak a szemem alatt, sokkal lobbanékonyabb lettem és az amúgy higgadt természetem odalett. Nem mentem pszichológushoz, azokban nem lehet megbízni, mindent kikotyognak az újságnak és nem hiányzik, hogy idegbetegnek tituláljanak. Azon csodálkozom, hogy az elmúlt 3 hétben nem futottam össze egy újságíróval sem. Sem pedig paparazzo nem követett. Vagy csak nem vettem észre.
Aztán egy nap csörgött a telefonom. Anyu volt.
-Szia!-szóltam bele gondterhelt, fáradt hangon.
-Szia kicsim! Minden rendben?-köszönt.
-Persze, csak hiányoztok. Meg fáradt is vagyok.-tereltem a témát, nem akartam erről beszélni.
-Értem. Mi újság?-a hangja alapján nem nagyon hitt nekem.Túl jól ismer, apámat könnyebb átvágni.
-Semmi érdekes. Csak sok a felhajtás. Harry is folyton dolgozik. Érted. -ismertettem a helyzetet. Naná, hogy értette.
-Sulival hogy állsz?-állandó téma.
-Tanulok a ZH-ra.-közöltem, mert ez volt a helyzet. A tanulásba menekültem. Hazaértem, dolgoztam a beadandókon, vacsorát csináltam magamnak, mert Harry szokás szerint nem volt itthon, aztán befészkeltem magam a nappaliba és addig tanultam, amíg be nem aludtam. Ez ment minden nap és már kezdek besokallni.
-Ugye nem hajszolod túl magad?-tipikus anyai gondoskodós kérdés.
-Igyekszem annyit tanulni, amennyi nem fáraszt le teljesen.-valójában a végkimerültség szélén vagyok.
-Karácsonyra hazajössz?
-Nem tudom anya, még csak október van.-kezdtem egyre türelmetlenebb lenni.
-Mennem kell.Apád kis híján levágta az ujját.Sose bízd a férfira a főzést.Szeretünk!Puszi!-búcsúzkodott.
-Szia!-mondtam, majd kinyomtam a telefont. Megnéztem a mappáimat. Rengeteg kép volt a családommal. Nyaralások, vagy csak szimplán, amikor elmentünk a húgaimmal sétálni. Hirtelen elöntött a honvágy és könnyek szöktek a szemembe. Hiányoztak. Aztán jött az isteni sugallat.
Aztán egy nap csörgött a telefonom. Anyu volt.
-Szia!-szóltam bele gondterhelt, fáradt hangon.
-Szia kicsim! Minden rendben?-köszönt.
-Persze, csak hiányoztok. Meg fáradt is vagyok.-tereltem a témát, nem akartam erről beszélni.
-Értem. Mi újság?-a hangja alapján nem nagyon hitt nekem.Túl jól ismer, apámat könnyebb átvágni.
-Semmi érdekes. Csak sok a felhajtás. Harry is folyton dolgozik. Érted. -ismertettem a helyzetet. Naná, hogy értette.
-Sulival hogy állsz?-állandó téma.
-Tanulok a ZH-ra.-közöltem, mert ez volt a helyzet. A tanulásba menekültem. Hazaértem, dolgoztam a beadandókon, vacsorát csináltam magamnak, mert Harry szokás szerint nem volt itthon, aztán befészkeltem magam a nappaliba és addig tanultam, amíg be nem aludtam. Ez ment minden nap és már kezdek besokallni.
-Ugye nem hajszolod túl magad?-tipikus anyai gondoskodós kérdés.
-Igyekszem annyit tanulni, amennyi nem fáraszt le teljesen.-valójában a végkimerültség szélén vagyok.
-Karácsonyra hazajössz?
-Nem tudom anya, még csak október van.-kezdtem egyre türelmetlenebb lenni.
-Mennem kell.Apád kis híján levágta az ujját.Sose bízd a férfira a főzést.Szeretünk!Puszi!-búcsúzkodott.
-Szia!-mondtam, majd kinyomtam a telefont. Megnéztem a mappáimat. Rengeteg kép volt a családommal. Nyaralások, vagy csak szimplán, amikor elmentünk a húgaimmal sétálni. Hirtelen elöntött a honvágy és könnyek szöktek a szemembe. Hiányoztak. Aztán jött az isteni sugallat.
-Haza megyek!-mondtam saját magamnak. Szükségem volt némi pihenésre. De ez nem volt olyan egyszerű á. Az első, ami rögtön eszembe jutott, hogy mi lesz Harry-vel? Hisz, ha lehet én már ma utaznék, tőle viszont el szeretnék búcsúzni. Aztán beugrott. Egy levél.
Kitéptem egy lapot a spirálfüzetemből és leírtam mindent, amit most elmondanék neki. Valami ilyesmi lett belőle:
"Kedves Harry!
Ne keress, mert elutaztam. Ne aggódj, rövidesen azt is meg tudod, hogy hova. Az elmúlt hetekben teljesen leterheltem magam mind mentális, mind fizikai értelemben. Elfáradtam, így úgy döntöttem, egy kis időre hazautazom a családomhoz pihenni. A tanulást sem hanyagolom majd el, már írtam Kit-nek, hogy küldje el a jegyzeteket. A ZH-ra mindenképpen visszatérek majd, bár még magam sem tudom, meddig maradok.
Ha nem veszem fel a telefont, az valószínűleg azért van, mert ki vagyok kapcsolva a gép miatt.
Vigyázz magadra, majd jövök.
Nina
Utóirat: Szeretlek."
A torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Talán mégsem kéne ezt tennem, de ha itt maradok, ki tudja, talán teljesen tönkremegyek. Sóhajtottam egy hatalmasat, összehajtottam a lapot és felballagtam a szobába. Harry párnájára tettem a levelet, aztán sietve előkotortam a legszükségesebb dolgaimat. Fogkefe, ruhák, váltásfehérnemű, meg ilyenek.
A laptoptáskába a gépemet, a telefontöltőt meg az USB-t, lerohantam a jegyzeteimért és a félkész beadandóimért, és már fel is öltöztem, de azt nem néztem meg, hogy mikor megy egyáltalán repülőgép Budapestre. Gyorsan elővettem a telefont és csekkoltam a menetrendet. Három óra múlva startol egy gép, egy óra, amíg kiszambázunk a városból a reptérre, két óra várakozást meg csak kibírok. Nem ügy, ezerszer repültem már. A félretett pénzemet eltettem és hívtam egy taxit, ami negyed óra múlva meg is érkezett. Még egyszer, utoljára körbenéztem a lakásban. Akkor viszlát pár hét múlva...Csodálkozva vettem észre, hogy ugyanaz a srác volt a sofőr, aki az első napomon elvitt a koleszig.
-Szia!-néztem rá csodálkozva.
-Szia!-kerekedtek el az ő szemei is.-Veled már egyszer találkoztam!-esett le az álla.
-Igen, emlékszem.-mondtam, majd kicsit megenyhült arccal néztem rá és fáradtan mosolyogtam egyet.
-Hova lesz a fuvar?-csapta le a csomagtartó tetejét.
-A reptérre.-ültem be az anyósülésre.
-Mennyire sietsz?-nézett rám félre.
-Nem nagyon.-vontam meg a vállam.-Van még két és fél órám a becsekkolásig.
-Akkor nem taposok tövig a gázra.-mondta, majd elindultunk. Egy óra alatt kikeveregtünk a reptérre, de én ott leragadtam, hogy Tower Bridge. Ennyit a jó helyismeretemről.
-Jó utat!-köszönt el a taxis fiú.
-Köszi, szép napot!-indultam volna el befele, de megfordultam.-Hé!-szóltam utána.
-Igen?-fordult vissza.
-Mi a neved?-mosolyogtam.
-Benjamin! De most mennem kell!! Talán valamikor találkozunk még!- mondta, majd elhajtott. Az eső először csak szemerkélt én pedig búskomoran néztem az aszfaltot, amikor egy hatalmas dörgés kíséretében szakadni kezdett az eső. Úgy láttam, most már ideje megvenni a jegyet. Előkotortam a táskámból az útlevelet, addigra épp sorra is kerültem.
-Miben segíthetek?-kérdezte automatikusan a nő. Arra gondoltam, hogy tesztelem némettudásom.
-Egy oda-vissza jegyet kérek Budapestre.-vettem elő a pénztárcámat. A nő odaadta a jegyet, aztán fizettem. Volt még fél órám becsekkolni. Gyorsan túlestem a biztonsági ellenőrzésen, aztán letelepedtem az egyik fal mellé és a fejembe húztam a mackó felsőm csuklyáját, hogy még véletlenül se ismerjenek meg. A hangosbemondóban megszólalt egy hang.
-Tisztel utasaink! Kérjük a London-Budapest repülőgépre várakozók szálljanak be a gépbe! Fél óra múlva indul! Köszönjük!-recsegte, majd elhallgatott. Sóhajtva felálltam, majd a bőröndjeimet leadva a 6. beszálló felé vettem az irányt. Amikor becsekkoltam elfoglaltam a helyemet. Aztán kis idő múlva a repülő felszállt. Amikor már alig láttam valamit a felhőktől, visszanéztem. Hirtelen hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Tudtam, hogy nem cselekszem helyesen, de ez volt az egyetlen megoldás.Már eldöntöttem... haza megyek!
A torkomban hatalmas gombóc keletkezett. Talán mégsem kéne ezt tennem, de ha itt maradok, ki tudja, talán teljesen tönkremegyek. Sóhajtottam egy hatalmasat, összehajtottam a lapot és felballagtam a szobába. Harry párnájára tettem a levelet, aztán sietve előkotortam a legszükségesebb dolgaimat. Fogkefe, ruhák, váltásfehérnemű, meg ilyenek.
A laptoptáskába a gépemet, a telefontöltőt meg az USB-t, lerohantam a jegyzeteimért és a félkész beadandóimért, és már fel is öltöztem, de azt nem néztem meg, hogy mikor megy egyáltalán repülőgép Budapestre. Gyorsan elővettem a telefont és csekkoltam a menetrendet. Három óra múlva startol egy gép, egy óra, amíg kiszambázunk a városból a reptérre, két óra várakozást meg csak kibírok. Nem ügy, ezerszer repültem már. A félretett pénzemet eltettem és hívtam egy taxit, ami negyed óra múlva meg is érkezett. Még egyszer, utoljára körbenéztem a lakásban. Akkor viszlát pár hét múlva...Csodálkozva vettem észre, hogy ugyanaz a srác volt a sofőr, aki az első napomon elvitt a koleszig.-Szia!-néztem rá csodálkozva.
-Szia!-kerekedtek el az ő szemei is.-Veled már egyszer találkoztam!-esett le az álla.
-Igen, emlékszem.-mondtam, majd kicsit megenyhült arccal néztem rá és fáradtan mosolyogtam egyet.
-Hova lesz a fuvar?-csapta le a csomagtartó tetejét.
-A reptérre.-ültem be az anyósülésre.
-Mennyire sietsz?-nézett rám félre.
-Nem nagyon.-vontam meg a vállam.-Van még két és fél órám a becsekkolásig.
-Akkor nem taposok tövig a gázra.-mondta, majd elindultunk. Egy óra alatt kikeveregtünk a reptérre, de én ott leragadtam, hogy Tower Bridge. Ennyit a jó helyismeretemről.
-Jó utat!-köszönt el a taxis fiú.
-Köszi, szép napot!-indultam volna el befele, de megfordultam.-Hé!-szóltam utána.
-Igen?-fordult vissza.
-Mi a neved?-mosolyogtam.
-Benjamin! De most mennem kell!! Talán valamikor találkozunk még!- mondta, majd elhajtott. Az eső először csak szemerkélt én pedig búskomoran néztem az aszfaltot, amikor egy hatalmas dörgés kíséretében szakadni kezdett az eső. Úgy láttam, most már ideje megvenni a jegyet. Előkotortam a táskámból az útlevelet, addigra épp sorra is kerültem.
-Miben segíthetek?-kérdezte automatikusan a nő. Arra gondoltam, hogy tesztelem némettudásom.
-Egy oda-vissza jegyet kérek Budapestre.-vettem elő a pénztárcámat. A nő odaadta a jegyet, aztán fizettem. Volt még fél órám becsekkolni. Gyorsan túlestem a biztonsági ellenőrzésen, aztán letelepedtem az egyik fal mellé és a fejembe húztam a mackó felsőm csuklyáját, hogy még véletlenül se ismerjenek meg. A hangosbemondóban megszólalt egy hang.
-Tisztel utasaink! Kérjük a London-Budapest repülőgépre várakozók szálljanak be a gépbe! Fél óra múlva indul! Köszönjük!-recsegte, majd elhallgatott. Sóhajtva felálltam, majd a bőröndjeimet leadva a 6. beszálló felé vettem az irányt. Amikor becsekkoltam elfoglaltam a helyemet. Aztán kis idő múlva a repülő felszállt. Amikor már alig láttam valamit a felhőktől, visszanéztem. Hirtelen hatalmas gombóc keletkezett a torkomban. Tudtam, hogy nem cselekszem helyesen, de ez volt az egyetlen megoldás.Már eldöntöttem... haza megyek!
2014. január 27., hétfő
6. Fejezet: Elveszett gyermek
-Na, itt vagyok! -futott be Liam is, így teljes volt a csapat.
-Jó!-biccentett Harry, majd belekezdett monológjába. -Szétválunk!Niall megy Kit-tel, ti a környéket fésülitek át, Zayn és Perrie,ti a játszótereket. Louis, Liam tiétek az óvoda és környéke. Nina, te velem jössz!-igazított el bennünket, majd mindenkinek kiosztott egy-egy fényképet Lux-ról.-Nem juthatott messzire...-nézett végig rajtunk- Remélem.-tette hozzá. Mindenki elindult, mi pedig Harry-vel kocsiba ültünk és meg sem álltunk a plázáig. Ott mindent körbejártunk, mindenkit megkérdeztünk, de senki sem látta. Teljes letargiába estünk és melankolikus állapotunk egészen addig fent maradt, amíg ki nem szúrt minket egy csapat Directioner.
-Harry...-jöttek oda hozzánk.-Valami baj van?-érdeklődtek totál természetesen.
-Elvesztettem Lux-ot. -a sírás határán volt.
-Segítünk megkeresni! -szólalt meg egy másik lány. Így lettünk kettőből huszonketten. A lányokhoz még több lány csatlakozott, így voltunk 50-en.
Egyre több és több rajongó szállt be és fésülte át a plázát és annak környékét. De Lux-nak hült helye sem volt.
-Gemma egy órán belül jön a gyerekért. Mit mondok majd neki? És mit mondom az anyjának? -kérdezgette halálsápadt arccal.
-Semmit, mert meg fogjuk találni. -nyugtattam, majd felhívtam Kit-et.
-Hogy álltok?-kezdtem köszönés nélkül.
-Két lábon.-szólalt meg a háttérben Niall.-Itt nincs.-helyesbített Kit.
-Keressétek tovább, bővítsétek a kört, fésüljetek át minden bokrot, nézzetek be minden kocsi alá!-adtam ki az újabb instrukciót.
-A csatornába ne másszak le?-szólalt meg a háttérben valaki. Kinyomtam a telefont, de még hallottam, ahogy Kit azt mondja, hogy "Niall, te idióta!" és a csattanásból ítélve fejbe vágta. Aztán felhívtam Zayn-t és Perrie-t, majd Louis-t és Liam-et, de náluk is ugyanez volt a helyzet. Mivel egyre több volt a segíteni szándékozó ember, a képek meg elfogytak haza kellett mennem. Harry ott maradt. A hazaúton végig kattogott az agyam. Hova tűnt? Miért ment el? Nem juthatott messzire.-gondoltam. A házba beérve visszazártam az ajtót, majd felsiettem a házi stúdióba. Amíg a nyomtató dolgozott, leültem a kanapéra és a tenyerembe temettem az arcom.-Nina néni szomojú? -jött egy ismerős hang az asztal alól, amire felkaptam a fejemet. De nem akart leesni, hogy ki a hang gazdája. Aztán megvilágosodtam.
-Lux?-kérdeztem vissza csodálkozva, de mégis megkönnyebülten.
-Igen?-mászott elő a kislány az asztal alól.
-Hát itt bujkáltál! Jól ránk ijesztettél! Mindenki téged keres! -fogtam meg a kislány karját, majd közelebb húztam és szorosan magamhoz öleltem. -Ígérd meg, hogy ilyet soha többé nem csinálsz!-mondtam fojtott hangon.
-Jó.-eggyezet bele Lux és viszonozta az ölelésem. Aztán eszembe jutott, hogy Harry vár. Gyorsan ráadtam Lux-ra a kabátot, bekötöttem az ülésbe, majd a gázra tapostam. Percek alatt odaértünk a plázához. Harry épp akkor jött ki az épületből és amikor meglátta a mellettem haladó Lux-ot rohanni kezdett. Lux elengedte a kezem és ő is futni kezdett. Amikor elérték egymást Harry egy könnyed mozdulattal felkapta a kislányt, és olyan szorosan ölelte, hogy félő volt, összeroppantja.
-Lux!-mondta Hazz.-Ó, Lux!-ismételte meg szinte suttogva. Aztán elengedte a kislányt, de a kezét továbbra is szorosan fogta. Sírt.
-Megtaláltam.-léptem Hazz elé.
-Hol bújkált? -kérdezte.
-Az asztal alatt. -nyúltam a telefonomért. Félreálltam és amíg Harry szólt a Directionereknek, hogy megvan Lux, addig én felhívtam a többieket és mondtam nekik, hogy menjenek vissza Harry házába, mi is mindjárt visszaérünk. Amíg Hazz dedikált és fotózkodott néhány rajongóval, én visszamentem Lux-szal a kocsihoz. A kislányt bekötöttem a gyerekülésbe, jómagam pedig az anyósülésen foglaltam helyet. Harry tíz percen belül csatlakozott.
-Na, akkor induljunk. -kötötte be magát Harry, majd a gázra lépett. Tíz perc alatt haza is értünk. Én előre mentem, amíg Harry kiszedte a kocsiból a gyermeket. A többiek mind ott voltak már. Amint beértünk Niall felemelte és szorosan megölelte a kislányt, aztán nemes egyszerűséggel tovább adta. Így járt kézről-kézre, míg végül visszaért Harry-hez. A nappaliba beérve (mivel mindez az előszobában történt) megvártam amíg mindenki elfoglalja magát valamivel, aztán észrevétlenül fellopóztam a stúdióba. Az asztalon kotorászva találtam egy dalszöveget. A felszereléshez tartozó laptopon megkerestem a zenei alapot, majd időzítőre állítva 30 másodpercet adtam magamnak, hogy bemenjek a stúdió hangszigetelt részébe. Becsuktam az ajtót, a mikrofonhoz érve a fejemre tettem a fülest, aztán az állványra a szöveget. A zene elindult én pedig felvéve az ütemet és a dallamot énekelni kezdtem. A szemem végig csukva volt, és mivel a felvevőhelységbe nem jön be a hang, nem vettem észre, hogy valaki bejött a szobába. A dal végén vettem egy mély levegőt, aztán kinyitottam a szemem. Az üvegfal mögül Perrie mosolygott rám, keresztbe tett karokkal. Visszamentem a hangkeverőhöz. A fejemre tettem egy fülest, hogy visszahallgathassam mit műveltem. Pezz követte a példámat. A felvétel jobb volt, mint amire számítottam és a hangom is viszonylag elviselhető. És amint benyomtam alá a zenei alapot. Nos igen, az én eltátottam a számat és úgy maradtam, míg Perrie elismerően biccentett.
-Ebből egy kész slágert hozhatnál össze.-tolta félre a füles egyik felét Perrie.
-Áh, kizárt, hogy nyilvánosságra hozzam, egyrészt ez egy készülőben lévő dal, feltehetőleg az 1D következő lemezére lesz és nem nyúlom le. Másrészt én nem erre születtem. Amióta az eszemet tudom az életem az írásnak van feltéve, a zenélés, a tánc és a sport csupán csak hobbi és nem áll szándékomban létrehozni egy foci vagy tornászcsapatot, szólókarriert csinálni énekesként vagy beállni tánctanárnak. Határozott elképzeléseim vannak a jövőmet illetően és az, hogy előadóként váljak populáris személyiséggé nincs a terveim között. -magyaráztam a keverőt birizgálva. Nem láttam Pezz arcát és elképzelni sem tudtam.
Végül előhúztam a zsebemből egy pendriveot és rámentettem a dalt, vigyázva, hogy az eredeti hangfájl ne sérüljön. A mobil adathordozót visszacsúsztattam a zsebembe, ezzel le is zárva a "nem leszek énekes" témát. Pezz csendben figyelte minden mozdulatomat.
-Most sikerült megismernem egy teljesen új oldaladat. Ez mind jogos amit elmondtál, de álmai mindenkinek vannak. -próbálkozott meg a lehetetlennel, vagyis elérni, hogy változtassak a véleményemen.
-Nekem nincsenek. -néztem mélyen a szemébe.
-Nem akarsz híres író lenni? Újságíró? Forgatókönyvíró? Nem akarsz anya lenni? Nem akarsz gyerekeket? -kérdezgette.
-Az életem alakulása a sorsomtól függ. -adtam meg az egyenes választ.
-A sorsod pedig tőled. -mosolygott Perrie. -Te döntesz, hogy kezedbe veszed-e az irányítást vagy sem.-fogalmazta meg frappánsan az igazságot, de ezt már nem tudtam mivel lereagálni. Valaki a monológom közben bejött a szobába.
-Szia Harry.-mondtam fapofával.
-Á, hogy téged sosem lehet meglepni.-lépett közénk vidáman. Látszott rajta, hogy örül annak, hogy megtaláltuk Lux-ot. Madarat lehetett volna vele fogatni.
-Nina magabiztos lány, bár néha meggondolatlan. -mosolygott rám Perrie. Igaza volt. Egész eddig azért tettem azt amit tettem, mert az elveim azt mondták. Azt néztem ami a karrieremnek tesz jót, és nem azt amit a lelkem akart. Elvárások alapján irányítottam a gondolataimat. Valaki 15 éves koromban azt mondta, jól írok, lehet benne jövőm. Innentől kezdve én ezt úgy fogtam fel, mintha az a valaki helyettem alkotta volna meg a jövőmet. Mintha azt mondta volna, hogy "ezt tudod, ezt csinálod". Meg sem kérdezve, hogy én egyáltalán akarom-e ezt? Egész eddigi életemben egyenest előre rohantam akár egy ló. Nem néztem oldalra, nem kérdeztem meg, hogy valóban ezt akarom-e? Csak mentem a fejem után, figyelmen kívül hagyva minden érzést. Mentem a kitűzött cél felé, talán azért, mert azt hittem a végén boldog lehetek. Ez az életem igazi célja, amit tényleg akarok.Elengedni a múltat, boldog lenni a jelenben. És változtatni a jövőn. És boldog csak úgy lehetek a jelenben, ha nem elvárások szerint élek. Önmagamnak kell lennem. Az az eredeti, amit senki sem tud lemásolni. Ha le tudják? Akkor valami nem stimmel.
-Gemma elvitte Lux-ot. Bemutattalak volna, de épp a felvevőben voltál és csukva volt a szemed.-mondta Hazz.
-Értem.-bólintottam.
-Amúgy mit csináltatok idebent? Mert amikor újra bejöttem a keverőnél áltatok mindketten és valamit nagyon ügyködtetek. -kérdezte Harry.
-Semmit.-vágtam rá ösztönösen, mivel továbbra tartottam magam a véleményemhez, miszerint nem leszek énekes. Aztán Pezzára pillantottam. A fejemben visszhangzottak a mondatok: "Az éneklés csak hobbi!", "Mindenkinek vannak álmai!", "Te döntesz!".
-Vagyis...-tettem hozzá, aztán a HiFi-hez léptem és betettem a pendriveot. Aztán benyomtam a Play-t. Perrie büszke tekintettel nézett rajtam végig. Harry értetlenül állt, aztán meghallotta a zenét. Az intrót egyből megismerte. A saját daláról volt szó, naná, hogy tudta. Amikor a szám lejárt, Harry pár idegtépően hosszú másodpercig még hallgatott. Aztán felocsúdva a döbbenetből végre megszólalt.
-Nina, ez a felvétel. Te énekelsz rajta? -kérdezett vissza kb. úgy, mint akit fejbe vágtak.
-Igen.-feleltem félénken.
-Komolyan, hol bujkáltál eddig?-ölelt át szorosan. Mélyen beszívtam az illatát. Megnyugtatott. De továbbra is tartottam magam a véleményemhez, miszerint nem szándékozom szólóénekesi karrierbe kezdeni. Perrie időközben leszaladt a többiekért. Amikor visszaértek Pezz odaadta a gitáromat.
-Na most mutasd meg mit tudsz.-lökte meg a vállam szórakozottan. A felvevőbe beérve leengedtem a két mikrofont és leültem a karfa nélküli bárszékre.
-És most?-tártam szét a karjaimat. Bár a szigetelés miatt nem hallottam, csak láttam, ahogy mind felnevetnek, azért el tudtam képzelni hogy hangozhatott. Louis a keverőhöz lépve mutatta, hogy tegyem fel a fejhallgatót. Eleget tettem a kérésének, ő pedig egy gombot lenyomva egy kis mikrofonhoz hajolt.
-Mi az első dal, ami eszedbe jut?-kérdezte.
-Irresistible-vágtam rá.
-Ismered.-biccentett Lou, majd leült a többiek közé. Én pedig belekezdtem. Olyan zavarban voltam, hogy egész idő alatt a húrokat néztem. Egyszer néztem fel. Amikor a refrén az "And your eyes... irresistible" részhez ért. Tekintetemet az övéébe fúrtam kerek 10 mp erejére. Viszont egyetlen pillantásomba képes voltam belesűríteni mindent: köszönetet, örömöt és szeretetet. Harry smaragdzöld szemei szinte fénylettek, pupillái kitágultak. Fogalmam sincs mit érezhetett, de némi büszkeséget véltem felfedezni a tekintetében.Ami engem magabiztossá tett, ezért is folytattam emelt fővel. A dal végeztével, figyelmen kívül hagyva a tapsot, füttyögést kimentem a szobából. Nekem ez nem megy. -gondoltam.Elmentem a ház másik végébe, ahol találtam egy ajtót, ami egy lépcsőt rejtett.A falon tapogatózva megtaláltam a villanykapcsolót.A fény bevilágította a kis folyosót.Bizonytalan léptekkel indultam meg lefelé.Minden zajra felfigyeltem.
A lépcső aljára leérve kitapogattam a falon egy másik kapcsolót. A hirtelen fénytől hunyorogva néztem körbe. Egy alaksorban voltam. A sarokban egy rozsdás vízmelegítő, ettől jobbra egy régi futópad. Fentről hallottam, ahogy valaki a nevemet ismételgetve szólongat.
-Nina! Nina, hol vagy? -kiabálta. Nem érdekelt. Egyedül akartam lenni. Úgy éreztem, hogy nekem ez nem megy. Nagy volt a nyomás, de nem volt egy biztos pont, ahova kapaszkodhatnék. Régen mindig ott volt anyu vagy apu. De ők most nincsenek itt, szóval csak magamra számíthatok. El akartam menni. Mindegy hogy hova, csak el innen.
Egy idő után kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, szóval úgy döntöttem visszamegyek a konyhába, és ahogy egyre közelebb értem beszélgetést hallottam. Harry rémült hangon olyasmiket magyarázott, mint például "mi van ha öngyilkos lett? nem fogom tudni elviselni", aztán jött Kit válasza, hogy "tuti, hogy nem lett öngyilkos, annyira még ő sem elvetemült". A falhoz lapulva hallgattam a beszélgetést.
-Biztos, hogy előkerül. -tette hozzá Kit.
-Remélem.-sóhajtotta Harry.
-A remény hal meg utoljára.-léptem elő a fal mögül. Harry a hangomra felkapta a fejét és fél pillanat alatt ott termett mellettem és a nyakamba ugrott.
-Nina, hol voltál?-ölelt át szorosan és belepuszilt a nyakamba.
-Az alaksorban.-öleltem meg én is.
-Halálra ijesztettél. -suttogta.
-Nem vagyok depressziós, csak fáradt.-súgtam én is. Harry még hosszú perceken keresztül nem engedett el, szorosan ölelt, szinte már majdnem megfolytott. Talán ő lehetne az, akire számíthatok, lehetne ő az a biztos pont. De így is annyi dolga, ügye, gondja van, nem akarom még a saját gondjaimmal is terhelni.
-Harry, nem kapok levegőt.-mondtam fojtott hangon.
-Ó, bocsi.-mondtam, majd elengedett és tenyerei közé vette az arcomat. Kit időközben kiment a konyhából.
-Biztos minden rendben van?-kérdezte, és az egyik tenyerét az arcomról levéve megfogta a kezemet.
-Igen.-sóhajtottam fáradtan. Az igazság azonban épp az ellenkezője volt. Keresnem kellett valakit aki átsegít ezen az időszakon. A nagy nyomás miatt legszívesebben itt hagynék csapot-papot és hazamennék. Annyi minden történt az elmúlt hetekben, amit nem sikerült még teljesen feldolgoznom. És minden olyan gyorsan. Túl gyorsan. Pedig alig vagyok itt három hete. Szükségem volt valakire, akivel átbeszélhetem a dolgokat. Harry mint mondtam elfoglalt. Kit 100%-ban a sulira koncentrál. A többi lányt két hete nem láttam, csak futólag a suliban. De ha kimegyek a parkba talán végighallgat egy ismeretlen öreg nénike. Vagy a galambok. A szobába visszaérve lezuhanyoztam, és mivel elég későre járt megpróbáltam elaludni, de akárhogy próbálkoztam nem jött össze. Mert Hazz nem volt mellettem. Ezért úgy döntöttem lemegyek hozzá a konyhába, ahol éppen dolgozott. A lépcsőről hallottam, hogy telefonál.
-Nem, még nem kértem meg. Hogy mikor? Novemberben. Igen, akkor szeretném. Hogyne, már megvettem. Értem. Kösz.-aztán gondolom letette. Nem gondolkoztam el különösebben a hallottakon, csak mögé léptem és hátulról befogtam a szemét.
-Ki vagy?-kérdezte.
-Kivagyok.-mondtam, aztán egy hatalmas sóhaj kíséretében odahúztam egy széket és leültem.
-Hogy-hogy nem alszol?-pötyögött a klavin.
-Nem tudok.-húztam el a számat.
-Hát, tudod, először lefekszel, aztán betakarózol és becsukod a szemed. -kezdte el magyarázni, hogy hogyan kell, tulajdonképpen aludni.
-Hülye.-csaptam egyet a homlokomra fáradtan.
-Jó, értem én. -vigyorodott el, aztán szabad kezével megfogta az asztalon pihentetett kezemet. -Még két perc, aztán elaltatlak Hercegné. -nevetett fel halkan.
-Nem vagy vicces. -dünnyögtem. De valóban. Nem telt bele két perc, lecsukta a laptopot és maga után húzva felálltunk. Be kell vallanom, hiányzott az elmúlt pár napban.
-Na gyerünk.-mondta, majd a lépcső előtt megállva egyszerűen felkapott és felcipelt. A nyaka köré fontam a karom, és meztelen vállába fúrtam a fejem. A szobáa beérve az ágyhoz lépkedett és óvatosan letett. Ráadásnak még be is takart. Az ágyat megkerülve befeküdt mellém, és hátulról átölelt.
-Hiányoztál. -szuszogtam. Harry nem felelt, hanem még szorosabban ölelt és nyomott egy puszit a lapockámra.
-Jó!-biccentett Harry, majd belekezdett monológjába. -Szétválunk!Niall megy Kit-tel, ti a környéket fésülitek át, Zayn és Perrie,ti a játszótereket. Louis, Liam tiétek az óvoda és környéke. Nina, te velem jössz!-igazított el bennünket, majd mindenkinek kiosztott egy-egy fényképet Lux-ról.-Nem juthatott messzire...-nézett végig rajtunk- Remélem.-tette hozzá. Mindenki elindult, mi pedig Harry-vel kocsiba ültünk és meg sem álltunk a plázáig. Ott mindent körbejártunk, mindenkit megkérdeztünk, de senki sem látta. Teljes letargiába estünk és melankolikus állapotunk egészen addig fent maradt, amíg ki nem szúrt minket egy csapat Directioner.
-Harry...-jöttek oda hozzánk.-Valami baj van?-érdeklődtek totál természetesen.
-Elvesztettem Lux-ot. -a sírás határán volt.
-Segítünk megkeresni! -szólalt meg egy másik lány. Így lettünk kettőből huszonketten. A lányokhoz még több lány csatlakozott, így voltunk 50-en.
Egyre több és több rajongó szállt be és fésülte át a plázát és annak környékét. De Lux-nak hült helye sem volt.
-Gemma egy órán belül jön a gyerekért. Mit mondok majd neki? És mit mondom az anyjának? -kérdezgette halálsápadt arccal.
-Semmit, mert meg fogjuk találni. -nyugtattam, majd felhívtam Kit-et.
-Hogy álltok?-kezdtem köszönés nélkül.
-Két lábon.-szólalt meg a háttérben Niall.-Itt nincs.-helyesbített Kit.
-Keressétek tovább, bővítsétek a kört, fésüljetek át minden bokrot, nézzetek be minden kocsi alá!-adtam ki az újabb instrukciót.
-A csatornába ne másszak le?-szólalt meg a háttérben valaki. Kinyomtam a telefont, de még hallottam, ahogy Kit azt mondja, hogy "Niall, te idióta!" és a csattanásból ítélve fejbe vágta. Aztán felhívtam Zayn-t és Perrie-t, majd Louis-t és Liam-et, de náluk is ugyanez volt a helyzet. Mivel egyre több volt a segíteni szándékozó ember, a képek meg elfogytak haza kellett mennem. Harry ott maradt. A hazaúton végig kattogott az agyam. Hova tűnt? Miért ment el? Nem juthatott messzire.-gondoltam. A házba beérve visszazártam az ajtót, majd felsiettem a házi stúdióba. Amíg a nyomtató dolgozott, leültem a kanapéra és a tenyerembe temettem az arcom.-Nina néni szomojú? -jött egy ismerős hang az asztal alól, amire felkaptam a fejemet. De nem akart leesni, hogy ki a hang gazdája. Aztán megvilágosodtam.
-Lux?-kérdeztem vissza csodálkozva, de mégis megkönnyebülten.
-Igen?-mászott elő a kislány az asztal alól.
-Hát itt bujkáltál! Jól ránk ijesztettél! Mindenki téged keres! -fogtam meg a kislány karját, majd közelebb húztam és szorosan magamhoz öleltem. -Ígérd meg, hogy ilyet soha többé nem csinálsz!-mondtam fojtott hangon.
-Jó.-eggyezet bele Lux és viszonozta az ölelésem. Aztán eszembe jutott, hogy Harry vár. Gyorsan ráadtam Lux-ra a kabátot, bekötöttem az ülésbe, majd a gázra tapostam. Percek alatt odaértünk a plázához. Harry épp akkor jött ki az épületből és amikor meglátta a mellettem haladó Lux-ot rohanni kezdett. Lux elengedte a kezem és ő is futni kezdett. Amikor elérték egymást Harry egy könnyed mozdulattal felkapta a kislányt, és olyan szorosan ölelte, hogy félő volt, összeroppantja.
-Lux!-mondta Hazz.-Ó, Lux!-ismételte meg szinte suttogva. Aztán elengedte a kislányt, de a kezét továbbra is szorosan fogta. Sírt.
-Megtaláltam.-léptem Hazz elé.
-Hol bújkált? -kérdezte.
-Az asztal alatt. -nyúltam a telefonomért. Félreálltam és amíg Harry szólt a Directionereknek, hogy megvan Lux, addig én felhívtam a többieket és mondtam nekik, hogy menjenek vissza Harry házába, mi is mindjárt visszaérünk. Amíg Hazz dedikált és fotózkodott néhány rajongóval, én visszamentem Lux-szal a kocsihoz. A kislányt bekötöttem a gyerekülésbe, jómagam pedig az anyósülésen foglaltam helyet. Harry tíz percen belül csatlakozott.
-Na, akkor induljunk. -kötötte be magát Harry, majd a gázra lépett. Tíz perc alatt haza is értünk. Én előre mentem, amíg Harry kiszedte a kocsiból a gyermeket. A többiek mind ott voltak már. Amint beértünk Niall felemelte és szorosan megölelte a kislányt, aztán nemes egyszerűséggel tovább adta. Így járt kézről-kézre, míg végül visszaért Harry-hez. A nappaliba beérve (mivel mindez az előszobában történt) megvártam amíg mindenki elfoglalja magát valamivel, aztán észrevétlenül fellopóztam a stúdióba. Az asztalon kotorászva találtam egy dalszöveget. A felszereléshez tartozó laptopon megkerestem a zenei alapot, majd időzítőre állítva 30 másodpercet adtam magamnak, hogy bemenjek a stúdió hangszigetelt részébe. Becsuktam az ajtót, a mikrofonhoz érve a fejemre tettem a fülest, aztán az állványra a szöveget. A zene elindult én pedig felvéve az ütemet és a dallamot énekelni kezdtem. A szemem végig csukva volt, és mivel a felvevőhelységbe nem jön be a hang, nem vettem észre, hogy valaki bejött a szobába. A dal végén vettem egy mély levegőt, aztán kinyitottam a szemem. Az üvegfal mögül Perrie mosolygott rám, keresztbe tett karokkal. Visszamentem a hangkeverőhöz. A fejemre tettem egy fülest, hogy visszahallgathassam mit műveltem. Pezz követte a példámat. A felvétel jobb volt, mint amire számítottam és a hangom is viszonylag elviselhető. És amint benyomtam alá a zenei alapot. Nos igen, az én eltátottam a számat és úgy maradtam, míg Perrie elismerően biccentett.
-Ebből egy kész slágert hozhatnál össze.-tolta félre a füles egyik felét Perrie.
-Áh, kizárt, hogy nyilvánosságra hozzam, egyrészt ez egy készülőben lévő dal, feltehetőleg az 1D következő lemezére lesz és nem nyúlom le. Másrészt én nem erre születtem. Amióta az eszemet tudom az életem az írásnak van feltéve, a zenélés, a tánc és a sport csupán csak hobbi és nem áll szándékomban létrehozni egy foci vagy tornászcsapatot, szólókarriert csinálni énekesként vagy beállni tánctanárnak. Határozott elképzeléseim vannak a jövőmet illetően és az, hogy előadóként váljak populáris személyiséggé nincs a terveim között. -magyaráztam a keverőt birizgálva. Nem láttam Pezz arcát és elképzelni sem tudtam.
Végül előhúztam a zsebemből egy pendriveot és rámentettem a dalt, vigyázva, hogy az eredeti hangfájl ne sérüljön. A mobil adathordozót visszacsúsztattam a zsebembe, ezzel le is zárva a "nem leszek énekes" témát. Pezz csendben figyelte minden mozdulatomat.
-Most sikerült megismernem egy teljesen új oldaladat. Ez mind jogos amit elmondtál, de álmai mindenkinek vannak. -próbálkozott meg a lehetetlennel, vagyis elérni, hogy változtassak a véleményemen.
-Nekem nincsenek. -néztem mélyen a szemébe.
-Nem akarsz híres író lenni? Újságíró? Forgatókönyvíró? Nem akarsz anya lenni? Nem akarsz gyerekeket? -kérdezgette.
-Az életem alakulása a sorsomtól függ. -adtam meg az egyenes választ.
-A sorsod pedig tőled. -mosolygott Perrie. -Te döntesz, hogy kezedbe veszed-e az irányítást vagy sem.-fogalmazta meg frappánsan az igazságot, de ezt már nem tudtam mivel lereagálni. Valaki a monológom közben bejött a szobába.
-Szia Harry.-mondtam fapofával.
-Nina magabiztos lány, bár néha meggondolatlan. -mosolygott rám Perrie. Igaza volt. Egész eddig azért tettem azt amit tettem, mert az elveim azt mondták. Azt néztem ami a karrieremnek tesz jót, és nem azt amit a lelkem akart. Elvárások alapján irányítottam a gondolataimat. Valaki 15 éves koromban azt mondta, jól írok, lehet benne jövőm. Innentől kezdve én ezt úgy fogtam fel, mintha az a valaki helyettem alkotta volna meg a jövőmet. Mintha azt mondta volna, hogy "ezt tudod, ezt csinálod". Meg sem kérdezve, hogy én egyáltalán akarom-e ezt? Egész eddigi életemben egyenest előre rohantam akár egy ló. Nem néztem oldalra, nem kérdeztem meg, hogy valóban ezt akarom-e? Csak mentem a fejem után, figyelmen kívül hagyva minden érzést. Mentem a kitűzött cél felé, talán azért, mert azt hittem a végén boldog lehetek. Ez az életem igazi célja, amit tényleg akarok.Elengedni a múltat, boldog lenni a jelenben. És változtatni a jövőn. És boldog csak úgy lehetek a jelenben, ha nem elvárások szerint élek. Önmagamnak kell lennem. Az az eredeti, amit senki sem tud lemásolni. Ha le tudják? Akkor valami nem stimmel.
-Gemma elvitte Lux-ot. Bemutattalak volna, de épp a felvevőben voltál és csukva volt a szemed.-mondta Hazz.
-Értem.-bólintottam.
-Amúgy mit csináltatok idebent? Mert amikor újra bejöttem a keverőnél áltatok mindketten és valamit nagyon ügyködtetek. -kérdezte Harry.
-Semmit.-vágtam rá ösztönösen, mivel továbbra tartottam magam a véleményemhez, miszerint nem leszek énekes. Aztán Pezzára pillantottam. A fejemben visszhangzottak a mondatok: "Az éneklés csak hobbi!", "Mindenkinek vannak álmai!", "Te döntesz!".
-Vagyis...-tettem hozzá, aztán a HiFi-hez léptem és betettem a pendriveot. Aztán benyomtam a Play-t. Perrie büszke tekintettel nézett rajtam végig. Harry értetlenül állt, aztán meghallotta a zenét. Az intrót egyből megismerte. A saját daláról volt szó, naná, hogy tudta. Amikor a szám lejárt, Harry pár idegtépően hosszú másodpercig még hallgatott. Aztán felocsúdva a döbbenetből végre megszólalt.
-Nina, ez a felvétel. Te énekelsz rajta? -kérdezett vissza kb. úgy, mint akit fejbe vágtak.
-Igen.-feleltem félénken.
-Komolyan, hol bujkáltál eddig?-ölelt át szorosan. Mélyen beszívtam az illatát. Megnyugtatott. De továbbra is tartottam magam a véleményemhez, miszerint nem szándékozom szólóénekesi karrierbe kezdeni. Perrie időközben leszaladt a többiekért. Amikor visszaértek Pezz odaadta a gitáromat.
-Na most mutasd meg mit tudsz.-lökte meg a vállam szórakozottan. A felvevőbe beérve leengedtem a két mikrofont és leültem a karfa nélküli bárszékre.
-És most?-tártam szét a karjaimat. Bár a szigetelés miatt nem hallottam, csak láttam, ahogy mind felnevetnek, azért el tudtam képzelni hogy hangozhatott. Louis a keverőhöz lépve mutatta, hogy tegyem fel a fejhallgatót. Eleget tettem a kérésének, ő pedig egy gombot lenyomva egy kis mikrofonhoz hajolt.
-Mi az első dal, ami eszedbe jut?-kérdezte.
-Irresistible-vágtam rá.
-Ismered.-biccentett Lou, majd leült a többiek közé. Én pedig belekezdtem. Olyan zavarban voltam, hogy egész idő alatt a húrokat néztem. Egyszer néztem fel. Amikor a refrén az "And your eyes... irresistible" részhez ért. Tekintetemet az övéébe fúrtam kerek 10 mp erejére. Viszont egyetlen pillantásomba képes voltam belesűríteni mindent: köszönetet, örömöt és szeretetet. Harry smaragdzöld szemei szinte fénylettek, pupillái kitágultak. Fogalmam sincs mit érezhetett, de némi büszkeséget véltem felfedezni a tekintetében.Ami engem magabiztossá tett, ezért is folytattam emelt fővel. A dal végeztével, figyelmen kívül hagyva a tapsot, füttyögést kimentem a szobából. Nekem ez nem megy. -gondoltam.Elmentem a ház másik végébe, ahol találtam egy ajtót, ami egy lépcsőt rejtett.A falon tapogatózva megtaláltam a villanykapcsolót.A fény bevilágította a kis folyosót.Bizonytalan léptekkel indultam meg lefelé.Minden zajra felfigyeltem.
A lépcső aljára leérve kitapogattam a falon egy másik kapcsolót. A hirtelen fénytől hunyorogva néztem körbe. Egy alaksorban voltam. A sarokban egy rozsdás vízmelegítő, ettől jobbra egy régi futópad. Fentről hallottam, ahogy valaki a nevemet ismételgetve szólongat.
-Nina! Nina, hol vagy? -kiabálta. Nem érdekelt. Egyedül akartam lenni. Úgy éreztem, hogy nekem ez nem megy. Nagy volt a nyomás, de nem volt egy biztos pont, ahova kapaszkodhatnék. Régen mindig ott volt anyu vagy apu. De ők most nincsenek itt, szóval csak magamra számíthatok. El akartam menni. Mindegy hogy hova, csak el innen.
Egy idő után kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, szóval úgy döntöttem visszamegyek a konyhába, és ahogy egyre közelebb értem beszélgetést hallottam. Harry rémült hangon olyasmiket magyarázott, mint például "mi van ha öngyilkos lett? nem fogom tudni elviselni", aztán jött Kit válasza, hogy "tuti, hogy nem lett öngyilkos, annyira még ő sem elvetemült". A falhoz lapulva hallgattam a beszélgetést.
-Biztos, hogy előkerül. -tette hozzá Kit.
-Remélem.-sóhajtotta Harry.
-A remény hal meg utoljára.-léptem elő a fal mögül. Harry a hangomra felkapta a fejét és fél pillanat alatt ott termett mellettem és a nyakamba ugrott.
-Nina, hol voltál?-ölelt át szorosan és belepuszilt a nyakamba.
-Az alaksorban.-öleltem meg én is.
-Halálra ijesztettél. -suttogta.
-Nem vagyok depressziós, csak fáradt.-súgtam én is. Harry még hosszú perceken keresztül nem engedett el, szorosan ölelt, szinte már majdnem megfolytott. Talán ő lehetne az, akire számíthatok, lehetne ő az a biztos pont. De így is annyi dolga, ügye, gondja van, nem akarom még a saját gondjaimmal is terhelni.
-Harry, nem kapok levegőt.-mondtam fojtott hangon.
-Ó, bocsi.-mondtam, majd elengedett és tenyerei közé vette az arcomat. Kit időközben kiment a konyhából.
-Biztos minden rendben van?-kérdezte, és az egyik tenyerét az arcomról levéve megfogta a kezemet.
-Igen.-sóhajtottam fáradtan. Az igazság azonban épp az ellenkezője volt. Keresnem kellett valakit aki átsegít ezen az időszakon. A nagy nyomás miatt legszívesebben itt hagynék csapot-papot és hazamennék. Annyi minden történt az elmúlt hetekben, amit nem sikerült még teljesen feldolgoznom. És minden olyan gyorsan. Túl gyorsan. Pedig alig vagyok itt három hete. Szükségem volt valakire, akivel átbeszélhetem a dolgokat. Harry mint mondtam elfoglalt. Kit 100%-ban a sulira koncentrál. A többi lányt két hete nem láttam, csak futólag a suliban. De ha kimegyek a parkba talán végighallgat egy ismeretlen öreg nénike. Vagy a galambok. A szobába visszaérve lezuhanyoztam, és mivel elég későre járt megpróbáltam elaludni, de akárhogy próbálkoztam nem jött össze. Mert Hazz nem volt mellettem. Ezért úgy döntöttem lemegyek hozzá a konyhába, ahol éppen dolgozott. A lépcsőről hallottam, hogy telefonál.
-Nem, még nem kértem meg. Hogy mikor? Novemberben. Igen, akkor szeretném. Hogyne, már megvettem. Értem. Kösz.-aztán gondolom letette. Nem gondolkoztam el különösebben a hallottakon, csak mögé léptem és hátulról befogtam a szemét.
-Ki vagy?-kérdezte.
-Kivagyok.-mondtam, aztán egy hatalmas sóhaj kíséretében odahúztam egy széket és leültem.
-Hogy-hogy nem alszol?-pötyögött a klavin.
-Nem tudok.-húztam el a számat.
-Hát, tudod, először lefekszel, aztán betakarózol és becsukod a szemed. -kezdte el magyarázni, hogy hogyan kell, tulajdonképpen aludni.
-Hülye.-csaptam egyet a homlokomra fáradtan.
-Jó, értem én. -vigyorodott el, aztán szabad kezével megfogta az asztalon pihentetett kezemet. -Még két perc, aztán elaltatlak Hercegné. -nevetett fel halkan.
-Nem vagy vicces. -dünnyögtem. De valóban. Nem telt bele két perc, lecsukta a laptopot és maga után húzva felálltunk. Be kell vallanom, hiányzott az elmúlt pár napban.
-Na gyerünk.-mondta, majd a lépcső előtt megállva egyszerűen felkapott és felcipelt. A nyaka köré fontam a karom, és meztelen vállába fúrtam a fejem. A szobáa beérve az ágyhoz lépkedett és óvatosan letett. Ráadásnak még be is takart. Az ágyat megkerülve befeküdt mellém, és hátulról átölelt.
-Hiányoztál. -szuszogtam. Harry nem felelt, hanem még szorosabban ölelt és nyomott egy puszit a lapockámra.
2014. január 26., vasárnap
5. Fejezet: Lux
Hétfő reggel végre újra az iskolapadban.
-Kit kész vagy? -szaladtam le a lépcsőn. Fél óránk volt, hogy beérjünk.
-Igen! Kész a beszámolód? -kiáltott vissza a konyhából.
-Igen!-mondtam. Harry-nek muszálj volt elutaznia pár napra, szóval most csajhatalom van. Ma délután ér haza. Őszintén szólva ez az utazás most jól jött, mert jutott időm a házimunkára is. Leemeltem a slusszkulcsot az ajtó mellett lévő fémkampóról.
-Mehetünk?-fordultam Kit felé.
-Aha.-húzta a fejébe a csuklyáját. Bezártam a házat és beültem a volán mögé. Kit a szokásosnál izgatottabbnak tűnt.
-Minden oké?-néztem rá értetlenül.
-Persze, csak tudod, a fiúk ma jönnek haza. -vigyorgott. Apropó fiúk. Kit és Niall hivatalosan is egy párt alkotnak, és furcsa módon még a húgom is felhívta, hogy gratuláljon. Azt tudtam, hogy jól kijönnek, na de hogy ennyire? Ez még nekem is új volt.
Az előadások sokkal lassabban teltek, tizedmásodpercenként rápillantottam valamelyik órára. De végül csak kicsengettek az utolsóról is. Kit-tel mi voltunk az elsők, akik elhagyták az előadót, majd beülve a kocsiba meg sem vártam, hogy Kit becsukja az ajtót, a gázra tapostam. Először kitettem őt Niall-nél. A kocsija már a felhajtón volt, és épp akkor szállt ki. Kit villámgyorsan kipattant, és futni kezdett. Meg sem állt kedvese karjaiig. Az idilli pillanatot félbeszakítva dudáltam egyet, majd elhajtottam. Tudtam hogy hazaért, és igazam volt. A nagy, fekete kocsi a gigantikus felhajtó egyik felén parkolt. A szokottnál nagyobb precizitással parkoltam be én is. Az arcomra akarva akaratlanul is kiült a levakarhatatlan mosoly, végül egy hatalmasat sóhajtva az ajtó felé indultam. Belépve a lakásba úgy döntöttem nem ordítom el magam, inkább meglepem, hiszen biztos alszik. A nappali felé haladva azonban hangokat hallottam.
-A gonosz varázsló meglendítette a varázspálcáját, ám ekkor megjelent a daliás herceg, és közbeszólt...-mintha valaki felolvasott volna. A folyosó végére érve a falhoz lapultam és kinéztem mögüle.
Harry féloldalasan, háttal nekem ült, az egyik térdén egy kislány foglalt helyet. Harry őt átkarolva egy mesekönyvet tartott és felolvasta. Mintha apa és lánya lettek volna, nagyon aranyosak voltak. Harry kitűnő apa lesz majd. -gondoltam. A mese végeztével Harry összecsukta a könyvet és letette maga mellé.
-Harry bácsi olvasol majd még nekem? -kérdezte a kislány, aki alig lehetett kettő, legfeljebb három éves.
-Persze drágám. -nyomott egy puszit az arcára.
-Úgy látom nem én vagyok itt az egyetlen, aki jó szülő lehetne. -léptem be a nappaliba.
-Nina!-pattant fel, majd felvéve a kislányt elém lépett, és nyomott két puszit az arcomra. A gyermek előtt csak szolidan. Ha-ha.
-Kit kész vagy? -szaladtam le a lépcsőn. Fél óránk volt, hogy beérjünk.
-Igen! Kész a beszámolód? -kiáltott vissza a konyhából.
-Igen!-mondtam. Harry-nek muszálj volt elutaznia pár napra, szóval most csajhatalom van. Ma délután ér haza. Őszintén szólva ez az utazás most jól jött, mert jutott időm a házimunkára is. Leemeltem a slusszkulcsot az ajtó mellett lévő fémkampóról.
-Mehetünk?-fordultam Kit felé.
-Aha.-húzta a fejébe a csuklyáját. Bezártam a házat és beültem a volán mögé. Kit a szokásosnál izgatottabbnak tűnt.
-Minden oké?-néztem rá értetlenül.
-Persze, csak tudod, a fiúk ma jönnek haza. -vigyorgott. Apropó fiúk. Kit és Niall hivatalosan is egy párt alkotnak, és furcsa módon még a húgom is felhívta, hogy gratuláljon. Azt tudtam, hogy jól kijönnek, na de hogy ennyire? Ez még nekem is új volt.
Az előadások sokkal lassabban teltek, tizedmásodpercenként rápillantottam valamelyik órára. De végül csak kicsengettek az utolsóról is. Kit-tel mi voltunk az elsők, akik elhagyták az előadót, majd beülve a kocsiba meg sem vártam, hogy Kit becsukja az ajtót, a gázra tapostam. Először kitettem őt Niall-nél. A kocsija már a felhajtón volt, és épp akkor szállt ki. Kit villámgyorsan kipattant, és futni kezdett. Meg sem állt kedvese karjaiig. Az idilli pillanatot félbeszakítva dudáltam egyet, majd elhajtottam. Tudtam hogy hazaért, és igazam volt. A nagy, fekete kocsi a gigantikus felhajtó egyik felén parkolt. A szokottnál nagyobb precizitással parkoltam be én is. Az arcomra akarva akaratlanul is kiült a levakarhatatlan mosoly, végül egy hatalmasat sóhajtva az ajtó felé indultam. Belépve a lakásba úgy döntöttem nem ordítom el magam, inkább meglepem, hiszen biztos alszik. A nappali felé haladva azonban hangokat hallottam.
-A gonosz varázsló meglendítette a varázspálcáját, ám ekkor megjelent a daliás herceg, és közbeszólt...-mintha valaki felolvasott volna. A folyosó végére érve a falhoz lapultam és kinéztem mögüle.
Harry féloldalasan, háttal nekem ült, az egyik térdén egy kislány foglalt helyet. Harry őt átkarolva egy mesekönyvet tartott és felolvasta. Mintha apa és lánya lettek volna, nagyon aranyosak voltak. Harry kitűnő apa lesz majd. -gondoltam. A mese végeztével Harry összecsukta a könyvet és letette maga mellé.
-Harry bácsi olvasol majd még nekem? -kérdezte a kislány, aki alig lehetett kettő, legfeljebb három éves.
-Persze drágám. -nyomott egy puszit az arcára.
-Úgy látom nem én vagyok itt az egyetlen, aki jó szülő lehetne. -léptem be a nappaliba.
-Nina!-pattant fel, majd felvéve a kislányt elém lépett, és nyomott két puszit az arcomra. A gyermek előtt csak szolidan. Ha-ha.
-Lux, tudod ki ő? -kérdezte a kislánytól.
-Nina néni.-válaszolt Lux mosolyogva.
-És Nina néni ki is? -kérdezett vissza Hazz.
-Valaki, akit Harry bácsi nagyon szeret. -jött a válasz.
-Nina, ő itt a keresztlányom Lux. Délutánig vállaltam, hogy vigyázok rá, aztán Gemma jön érte, a továbbiakban ő vigyáz rá.-magyarázta.
-Értem.-dobtam le a táskám a földre.-Szia Lux.-intettem egy aprót a kislánynak, aki boldogan vissza integetett. Felmentem a szobába, hogy átöltözhessek, aztán villámgyorsan visszatértem a nappaliba. Lux Harry ölében ült, a vállának döntötte a fejét és mesét nézett vele. Szépség és a szörnyeteg. Harry másik oldalára telepedve csatlakoztam hozzájuk, de Lux-ot perceken belül elnyomta az álom. Hazz lefektette és betakargatta, majd közelebb hajolva egy puszit nyomott a homlokára. Felálltam és a konyha felé vettem az irányt. Nekiálltam a vacsorának, muszáj volt ha ma még enni akarunk valamit. Rakott zöldségre gondoltam, mert az egyszerű és gyors is. A nyers alapanyagokat megmostam és épp egy adag répát szeltem fel, amikor valaki átkarolta a derekamat.
-Idehoznád a tepsit? -kérdeztem, de halkabban mint terveztem.
-Mit hozzak?-tért vissza a gondolataiból Harry.
-Hogyhogy mit hozzál? Norvég mintás trabantot, azt hozzál! -közöltem halál komolyan, fapofával. Harry olyan hangosan kezdett nevetni, hogy félő volt, felébreszti Lux-ot.
-Sssh...-tettem a mutatóujjam a szájára. Harry elkapta a karomat, majd magához húzva hosszan és szenvedélyesen megcsókolt. Rezegni kezdett a telefonom. Liam volt. Szakítottak. Hogy mi?
-Nina, nem láttad Lux-ot?-ért vissza a konyhába Harry.
-A kanapén van, nem? -kérdeztem vissza.
-Hát ott nincs. Megnézem az emeleten. -indult ki, a kezemben pedig megállt a kés. Nem zártam be az ajtót.
-Az emeleten nincs. -jött vissza Hazz teljes pánikban.
-Harry.-suttogtam sokkolva.-Nem zártam vissza a bejárati ajtót. -közöltem. Harry fejéből az összes vér kiment, jobban demonstrálta a mész színét, mint egy fal.
-Le kell ülnöm. -motyogta, majd levágta magát egy székre.
-Harold, én úgy. -kezdtem de félbeszakított.
-Megesik. De, nekem végem.-közölte. Kínomban hisztérikus röhögőgörcs tört rám, és könnyeimmel küszködve néztem rá.
-Most mi legyen? -vihogtam.
-Riasztom a többieket. Megkeressük.-tért vissza belé az életkedv.
-Jó.-bólintottam. Hazz alighogy kilépett a konyhából, elszállt belőlem az eddi összes tartás és elejtettem mindent, amit eddig a kezemben tartottam. Aztán a padlóra rogytam és a tenyerembe temettem az arcomat. Ez hihetetlen. Miért kellett ilyen butának lennem? -értetlenkedtem magamban. Nekem ez már túl sok volt. A paparazzok, az interjú, az utálkozók és most Lux eltűnése. Teljesen összeomlottam.
-Nina néni.-válaszolt Lux mosolyogva.
-És Nina néni ki is? -kérdezett vissza Hazz.
-Valaki, akit Harry bácsi nagyon szeret. -jött a válasz.
-Nina, ő itt a keresztlányom Lux. Délutánig vállaltam, hogy vigyázok rá, aztán Gemma jön érte, a továbbiakban ő vigyáz rá.-magyarázta.
-Értem.-dobtam le a táskám a földre.-Szia Lux.-intettem egy aprót a kislánynak, aki boldogan vissza integetett. Felmentem a szobába, hogy átöltözhessek, aztán villámgyorsan visszatértem a nappaliba. Lux Harry ölében ült, a vállának döntötte a fejét és mesét nézett vele. Szépség és a szörnyeteg. Harry másik oldalára telepedve csatlakoztam hozzájuk, de Lux-ot perceken belül elnyomta az álom. Hazz lefektette és betakargatta, majd közelebb hajolva egy puszit nyomott a homlokára. Felálltam és a konyha felé vettem az irányt. Nekiálltam a vacsorának, muszáj volt ha ma még enni akarunk valamit. Rakott zöldségre gondoltam, mert az egyszerű és gyors is. A nyers alapanyagokat megmostam és épp egy adag répát szeltem fel, amikor valaki átkarolta a derekamat.
-Idehoznád a tepsit? -kérdeztem, de halkabban mint terveztem.
-Mit hozzak?-tért vissza a gondolataiból Harry.
-Hogyhogy mit hozzál? Norvég mintás trabantot, azt hozzál! -közöltem halál komolyan, fapofával. Harry olyan hangosan kezdett nevetni, hogy félő volt, felébreszti Lux-ot.
-Sssh...-tettem a mutatóujjam a szájára. Harry elkapta a karomat, majd magához húzva hosszan és szenvedélyesen megcsókolt. Rezegni kezdett a telefonom. Liam volt. Szakítottak. Hogy mi?
-Nina, nem láttad Lux-ot?-ért vissza a konyhába Harry.
-A kanapén van, nem? -kérdeztem vissza.
-Hát ott nincs. Megnézem az emeleten. -indult ki, a kezemben pedig megállt a kés. Nem zártam be az ajtót.
-Az emeleten nincs. -jött vissza Hazz teljes pánikban.
-Harry.-suttogtam sokkolva.-Nem zártam vissza a bejárati ajtót. -közöltem. Harry fejéből az összes vér kiment, jobban demonstrálta a mész színét, mint egy fal.
-Le kell ülnöm. -motyogta, majd levágta magát egy székre.
-Harold, én úgy. -kezdtem de félbeszakított.
-Megesik. De, nekem végem.-közölte. Kínomban hisztérikus röhögőgörcs tört rám, és könnyeimmel küszködve néztem rá.
-Most mi legyen? -vihogtam.
-Riasztom a többieket. Megkeressük.-tért vissza belé az életkedv.
-Jó.-bólintottam. Hazz alighogy kilépett a konyhából, elszállt belőlem az eddi összes tartás és elejtettem mindent, amit eddig a kezemben tartottam. Aztán a padlóra rogytam és a tenyerembe temettem az arcomat. Ez hihetetlen. Miért kellett ilyen butának lennem? -értetlenkedtem magamban. Nekem ez már túl sok volt. A paparazzok, az interjú, az utálkozók és most Lux eltűnése. Teljesen összeomlottam.
2014. január 22., szerda
4. Fejezet: A másnapos interjú
Reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem, ami nem is volt csoda. Viszont a látvány kárpótolt. Harry a derekamnál magához húzva szuszogott. Kitűrtem az arcából néhány tincset és a felkarját simogatva nyomtam egy puszit a homlokára. Ha létezik szerelmi skála, én tuti kiütöttem már párszor. Az órára pillantottam. Fél nyolc, ami viszonylag korán volt még. Főleg ha valaki előtte berúgott. Visszadőltem egy kicsit, hátha tudok még aludni, és sikerült is. Elaludtam. Amikor másodszorra felkeltem Harry már nem volt mellettem. Hatalmasat sóhajtva dőltem vissza, amikor nyikorgott egyet az ajtó. Hallottam ahogy valaki az ágy mellé lép, letesz valamit az asztalra, majd leül az ágy szélére.
-Jó reggelt, te kis alkoholista!-ébresztett fel Harry viszonylag kedvesen.
-Nem vagyok alkoholista!-tettettem sértettséget.
-Durcás hercegnő. -húzott az ölébe mosolyogva. Átkarolt, hogy még véletlenül se tudjak kiszabadulni.
-Most pedig összecsomagollak, és elduglak, hogy mások ne találjanak meg. -puszilta meg a behúzott nyakamat.
-Ez már emberrablás. -vigyorogtam és egy pillanatra elmúlt a fejfájásom is.
Harry beljebb csúszott az ágyon, továbbra is az ölében tartva engem és halkan dudorászott. A dalt egyből felismertem.
-Nem engedlek elmenni. -suttogtam. Harry felsóhajtott és még jobban magához húzott.
-Nagyon fáj a fejed? -kérdezte.
-Eléggé.-húztam el a számat. Mert így is volt. Fájt a fejem.
-Jajj, te szegény. -sóhajtotta mosolyogva. Az éjjeli szekrény felé nyúlt, majd felém tartott egy bögrét.
-Remélem kávé. -fogadtam el fáradtan.
-Tipikus hiba ha valaki másnaposan kávét vagy energiaitalt iszik. Ez csak tea, de sokkal többet használ, mint a kávé.-magyarázta, én pedig hittem neki. Tudja mit beszél. És végül igaza lett. Nem fájt utána a fejem és nyúzott sem voltam.
-Köszönöm hercegem. -ittam ki az utolsó kortyot is a bögréből, majd közelebb hajolva megcsókolt.
-Mennünk kell az interjúra. -figyelmeztetett.
Nem volt túl sok időm henyélni, így villámnyorsan magamra kaptam egy farmert, egy fehér blúzt, aminek a gallérja gyöngyözve volt, egy fekete blézert és egy magassarkút.
-Csinos vagy.- kulcsonta össze az ujjainkat mosolyogva, majd kimentünk a lakásból. Megvártam míg becsukja a kaput, majd beültünk a kocsiba, engem pedig kezdett emészteni az idegesség, amit ő is észevett.
-Figyelj.-simította meg az arcomat.-Csak add önmagadat. Nem lesz baj, hidd el. -mosolygott, majd hosszasan megcsókolt. Ezzel valamilyen szinten megnyugtatott, de nem tartott sokáig, egészen addig, amíg be nem sétáltunk az újság irodaépületébe. A portáról átirányítottak minket a B épület 169-es irodájához. Harry az ajtóhoz lépett, majd kettőt kopogott és benyitott, magával húzva engem is.
-Üdv! Harry Styles vagyok, ő itt a párom Nina Jackson. Az interjúra jöttünk.-szólt Harry.
-Üdvözlöm önöket, foglaljanak helyet. -válaszolt az újságíró a nagy, tölgyfaasztala mögül. Leültünk vele szemben, végül a firkász megszólalt.
-Akkor talán kezdjük is el. A nevem Kathrina, de mindenki Kat-nek szólít.-rázott velünk kezet.-Összeírtam néhány kérdést, először talán kezdjük azzal. -húzogatta ujjait a tablete képernyőjén.
-Halljuk!-mosolyodott el Harry, és megsimította a kézfejemet.
-Mint azt már az előbbi interjúkban is bevallottátok, augusztus óta alkottok egy párt.-tegezett le minden gond nélkül. -Hogy fogadták ezt a rajongók?-tette fel az első kérdést.
-Mint mindig, most is akadnak utálkozók, de a rajongóink 90%-a támogat, ami nagyon jól esik. Tegnap például az ékszerüzletben odajött hozzám egy lány, hogy gratulálhasson. -ecsetelte Harry.
-Ékszerüzlet? Netán készülsz valamire? -kapja el a mondat végét profi módon az újságíró.
-Ami azt illeti van valami, ami tervben van, de ez még egyenlőre titok.-vigyorog önelégülten. Mire készül?
-Értem. Most térjünk át rád Nina.-fordult felém.-Hogy viseled a felhajtást ami körülöttetek van? -kérdezte barátságosan.
-Egész jól bírom, bár néha furcsa, hogy 100 métert nem tudok úgy megtenni, hogy ne állítana meg valaki. -néztem egy pillanatra Harry-re, aki bátorítóan megszorította a kezemet.
-Harry, mi volt az a dolog, ami leginkább megfogott Ninában? -váltott témát.
-Hogy nem ájult el tőlem. Kihívást jelentett, szó szerint utált. -magyarázta, majd felém hajolva megcsókolt.
-Szép történet. Az előbb ugyebár azt mondtad, hogy utált téged. Mégis hogy szeretett beléd? -tette fel a nagy kérdést a firkász.
-Harry leesett a fáról és kidőlt egy napra. Akkor változott meg minden.-válaszoltam Harry helyett.
-Értem. Akkor most talán nézzünk pár rajongói kérdést. -nézett a tabletére, majd felolvasta az elsőt.-"Sziasztok, Franceska vagyok Rómából, a kérdésem pedig az lenne, hogy mi volt a legelső közös programotok?"
-Rengeteget sétáltunk a környéken és beszélgettünk. De ha valami igazán romantikusra vágytok, akkor elmondom, hogy kibéreltem egy gyönyörű tóparti házat, hogy kettesben lehessünk egy kicsit.-számolt be Harry, arról a bizonyos estéről.
-"Hello, én Natalie vagyok Londonból és a kérdésem az, hogy mit szerettek a legjobban a másikban?"-olvasta fel rögtön a másodikat.
-Ninának eszméldtlen humora van, hihetetlen kedves és szeretnivaló. Meglepően okos, főiskolára is jár itt Londonban.-kezdte Harry.
-Harry-nek nincs olyan tulajdonsága, amit ne lehetne szeretni. Ha a helyzet úgy adja keménynek tetteti magát, de belül arany szíve van. Egyszerűen imádom.-soroltam el én is.
-"Sziasztok Luca vagyok Budapestről, a kérdésem pedig az, hogy ti is becézitek-e egymást, ahogy más párok szokták?" -bombázott le minket a harmadik kérdéssel.
-Nos kedves Luca, mint minden pár, mi is becézzük a másikat de semmi nyáladzósra nem kell gondolni. Ninát általában Hercegnőnek, Cicának,Drágámnak vagy ha hülyéskedős kedvemben vagyok Mrs. Styles-nak szólítom. -nevetett fel Hazz.
-Nálam Harry csak simán Harry. Egy-egy romantikusabb pillanatban Hercegnek, ha meg mérges vagyok rá, akkor a teljes nevén hívom.
-"Hali, Karoline vagyok Bécsből, és a kérdésem Harry-hez szól. Gondoltál már arra, hogy egy szinttel feljebb lépj a kapcsolatotokban?" -olvasta fel a következő levelet.
-Dolgozom rajta. A "szintlépést" legkésőbb decemberre terveztem, remélem addig sem köszönt be a "Game Over".-válaszolt frappánsan Harry, én meg ledermedtem. Mi van? Milyen szintlépést?
-Tehát várható lehet, hogy nemsokára...? -kereste a szavakat az újságíró.
-Számítsatok rá, igen. -bólintott mosolygva Harry, és még erősebben fogta a kezem. Én pedig lefehéredtem.
-Minden rendben van? -méregetett aggódva az interjús, vagyis Kat.
-Persze. Folytassuk. -mondtam vékony, még számomra is felismerhetetlen hangon.
-A következő kérdés épp hozzád szól. -mosolygott bíztatóan -"Sziasztok, Christie vagyok Sydneyből, és Ninától szeretnék kérdezni. Ha Harry akár most, akár a napokban bármikor letérdelne eléd és megkérné a kezed, mit válaszolnál?"-olvasta fel a következő kérdést Kat, én meg addig megpróbáltam összeszedni magam.
-Semmi kifogásom nem lenne ellene, gond nélkül igent mondanék, de szerintem arra, hogy belebújjak egy esküvői ruhába még várnia kell pár évet, mivel jelenleg 18 vagyok, a házassághoz még túl fiatal, de a jegyese nagyon szívesen lennék. -válaszoltam magabiztosan, és tényleg így voltam vele.
-Értem. Szerintem ennyi. Köszönöm, hogy meginterjúvolhattalak benneteket.-rázott velünk kezet Kat.
Az irodaépületből kilépve kiszakadt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. Ez a megkönnyebbülés addig tartott, amíg meg nem jelentek a fotósok és le nem támodtak minket a kéréseikkel.
-Nagy mosolyt kérünk! -ordította az egyik.
-Hadd lássuk azt a boldog párt. Csókot! -tört előre a másik. Harry megvonta a vállát, egy gyors és határozott mozdulattal megpördített, megdöntött és megcsókolt. A firkászok hatalmas huhogásban törtek ki, mi pedig mosolyogva törtünk utat köztük, hogy eljussunk a kocsiig. Amint ez sikerült, beszálltunk, Hazz pedig padlógázzal elhajtott. De nem arra ment, amerre kellett volna.
-Hová megyünk? -kérdeztem.
-Majd meglátod. -mosolygott úgy, mint aki nagyon elégedett magával.-Örülök, hogy ilyen lazán kezelted az interjút.-tette hozzá, továbbra is az útra szegezett tekintettel. És ennyi is volt. A kocsi megállt egy hatalmas bevásárlóközpont előtt. Harry kiszállt, majd megkerülve a kocsit kinyitotta az én oldalamon lévő ajtót is.
-Mrs. Styles!-nyújtotta a kezét. Elfogadva az ajánlatát engedtem, hogy kisegítsen a járműből. Becsukta a kocsiajtót, majd felém tartotta behajlított karját, jelezve, hogy karoljak belé.
-Mire készül Mr. Styles?-vontam fel fél szemöldököm.
-Előbb vagy utóbb megtudja Mrs. Styles. -állt meg a lengőajtó előtt, és felém hajolva megcsókolt. Az épületbe beérve Harry egy ékszerüzletbe vezetett.
-Nézz körül! Negyed óra múlva itt vagyok, el kell intéznem valamit! -búcsúzkodott, majd egy szolid "később találkozunk" csók után távozott.
-Segíthetek valamiben?-jött oda egy eladó.
-Csak nézelődöm. Esetleg megmutatnád a nyakláncokat?- kérdeztem vissza.
A srác szó nélkül elindult az egyik üvegfedeles pult felé, én meg követtem. Az üzlet belső végében megállt. Egy fekete, fakeretes üvegasztal telis-tele volt arany és ezüst láncokkal. Különbözőek voltak, de valami mindegyikben közös volt. Egyiken sem volt medál.
-Látom kiszúrtad, hogy hiányzik róluk valami. A medálok itt vannak. -lépett az asztal másik végéhez. Valóban. Roskadásig volt velük az asztal. Volt egy, amin megakadt a szemem. Egy nagyon aranyos hamburgert ábrázoló medál volt. Tudtam is, kinek adhatnám, de nem nyakláncban, inkább kulcstartón. Aztán a horribilis árat meglátva, ami csupán azért volt magas, mert opálos kövekkel volt kirakva benne a saláta, el is vetettem az ötletet.
-Azt hiszem, ez sokkal jobban illene hozzád. -emelte le az üvegfedelet az eladó, majd a markába vett egyet és összezárt tenyerét felém tartotta. Az ujjait kinyújtva aztán bepillantást nyerhettem, hogy mit is rejt a keze. Egy ezüst színű, H betűt ábrázoló medál volt. Imádtam.
-Ez gyönyörű!-vettem a kezembe és csillogó szemekkel vizsgálgattam a csinos darabot.-Honnan tudod, hogy ki ő?-suttogtam arra utalva, hogy a legtöbb fiú nem igazán ismeri őket.
-A húgom rajongójuk. -mosolygott. Akkor határoztam el, hogy küldetek a fiúkkal egy autogrammot a kislánynak.
-Hány éves?-néztem fel.
-Öt. A neve Claudia.-ecsetelte.
-Szép neve van. Esetleg itt van valahol a közelben?-küldtem apró jeleket.
-Hátul a raktárban. Anyu dolgozik az irodában, így most én vigyázok rá. Miért? -kezdett leesni neki a dolog.
-Harry nemsokára visszaér, ha gondolod találkozhatna vele. -ajánlottam fel.
-Ez remek ötlet. Köszönöm.-hálálkodott, majd magamra hagyott pár percre. Kis idő múlva a húgával, Claudiával kézen fogva igyekezett felém.
-Ő Nina! Ugye ő az bátyó?-kérdezte testvérét.
-Nem álmodsz. -válaszoltam bátyja helyett mosolyogva.
-Mike, ugye csinálhatok vele közös képet? -rángatta testvére karját.
-Ezt ne tőlem kérdezd! -irányított át hozzám.
Magasságom miatt leguggoltam hozzá.
-Jó reggelt, te kis alkoholista!-ébresztett fel Harry viszonylag kedvesen.
-Nem vagyok alkoholista!-tettettem sértettséget.
-Durcás hercegnő. -húzott az ölébe mosolyogva. Átkarolt, hogy még véletlenül se tudjak kiszabadulni.
-Most pedig összecsomagollak, és elduglak, hogy mások ne találjanak meg. -puszilta meg a behúzott nyakamat.
-Ez már emberrablás. -vigyorogtam és egy pillanatra elmúlt a fejfájásom is.
Harry beljebb csúszott az ágyon, továbbra is az ölében tartva engem és halkan dudorászott. A dalt egyből felismertem.
-Nem engedlek elmenni. -suttogtam. Harry felsóhajtott és még jobban magához húzott.
-Nagyon fáj a fejed? -kérdezte.
-Eléggé.-húztam el a számat. Mert így is volt. Fájt a fejem.
-Jajj, te szegény. -sóhajtotta mosolyogva. Az éjjeli szekrény felé nyúlt, majd felém tartott egy bögrét.
-Remélem kávé. -fogadtam el fáradtan.
-Tipikus hiba ha valaki másnaposan kávét vagy energiaitalt iszik. Ez csak tea, de sokkal többet használ, mint a kávé.-magyarázta, én pedig hittem neki. Tudja mit beszél. És végül igaza lett. Nem fájt utána a fejem és nyúzott sem voltam.
-Köszönöm hercegem. -ittam ki az utolsó kortyot is a bögréből, majd közelebb hajolva megcsókolt.
-Mennünk kell az interjúra. -figyelmeztetett.
Nem volt túl sok időm henyélni, így villámnyorsan magamra kaptam egy farmert, egy fehér blúzt, aminek a gallérja gyöngyözve volt, egy fekete blézert és egy magassarkút.
-Csinos vagy.- kulcsonta össze az ujjainkat mosolyogva, majd kimentünk a lakásból. Megvártam míg becsukja a kaput, majd beültünk a kocsiba, engem pedig kezdett emészteni az idegesség, amit ő is észevett.
-Figyelj.-simította meg az arcomat.-Csak add önmagadat. Nem lesz baj, hidd el. -mosolygott, majd hosszasan megcsókolt. Ezzel valamilyen szinten megnyugtatott, de nem tartott sokáig, egészen addig, amíg be nem sétáltunk az újság irodaépületébe. A portáról átirányítottak minket a B épület 169-es irodájához. Harry az ajtóhoz lépett, majd kettőt kopogott és benyitott, magával húzva engem is.
-Üdv! Harry Styles vagyok, ő itt a párom Nina Jackson. Az interjúra jöttünk.-szólt Harry.
-Üdvözlöm önöket, foglaljanak helyet. -válaszolt az újságíró a nagy, tölgyfaasztala mögül. Leültünk vele szemben, végül a firkász megszólalt.
-Akkor talán kezdjük is el. A nevem Kathrina, de mindenki Kat-nek szólít.-rázott velünk kezet.-Összeírtam néhány kérdést, először talán kezdjük azzal. -húzogatta ujjait a tablete képernyőjén.
-Halljuk!-mosolyodott el Harry, és megsimította a kézfejemet.
-Mint azt már az előbbi interjúkban is bevallottátok, augusztus óta alkottok egy párt.-tegezett le minden gond nélkül. -Hogy fogadták ezt a rajongók?-tette fel az első kérdést.
-Mint mindig, most is akadnak utálkozók, de a rajongóink 90%-a támogat, ami nagyon jól esik. Tegnap például az ékszerüzletben odajött hozzám egy lány, hogy gratulálhasson. -ecsetelte Harry.
-Ékszerüzlet? Netán készülsz valamire? -kapja el a mondat végét profi módon az újságíró.
-Ami azt illeti van valami, ami tervben van, de ez még egyenlőre titok.-vigyorog önelégülten. Mire készül?
-Értem. Most térjünk át rád Nina.-fordult felém.-Hogy viseled a felhajtást ami körülöttetek van? -kérdezte barátságosan.
-Egész jól bírom, bár néha furcsa, hogy 100 métert nem tudok úgy megtenni, hogy ne állítana meg valaki. -néztem egy pillanatra Harry-re, aki bátorítóan megszorította a kezemet.
-Harry, mi volt az a dolog, ami leginkább megfogott Ninában? -váltott témát.
-Hogy nem ájult el tőlem. Kihívást jelentett, szó szerint utált. -magyarázta, majd felém hajolva megcsókolt.
-Szép történet. Az előbb ugyebár azt mondtad, hogy utált téged. Mégis hogy szeretett beléd? -tette fel a nagy kérdést a firkász.
-Harry leesett a fáról és kidőlt egy napra. Akkor változott meg minden.-válaszoltam Harry helyett.
-Értem. Akkor most talán nézzünk pár rajongói kérdést. -nézett a tabletére, majd felolvasta az elsőt.-"Sziasztok, Franceska vagyok Rómából, a kérdésem pedig az lenne, hogy mi volt a legelső közös programotok?"
-Rengeteget sétáltunk a környéken és beszélgettünk. De ha valami igazán romantikusra vágytok, akkor elmondom, hogy kibéreltem egy gyönyörű tóparti házat, hogy kettesben lehessünk egy kicsit.-számolt be Harry, arról a bizonyos estéről.
-"Hello, én Natalie vagyok Londonból és a kérdésem az, hogy mit szerettek a legjobban a másikban?"-olvasta fel rögtön a másodikat.
-Ninának eszméldtlen humora van, hihetetlen kedves és szeretnivaló. Meglepően okos, főiskolára is jár itt Londonban.-kezdte Harry.
-Harry-nek nincs olyan tulajdonsága, amit ne lehetne szeretni. Ha a helyzet úgy adja keménynek tetteti magát, de belül arany szíve van. Egyszerűen imádom.-soroltam el én is.
-"Sziasztok Luca vagyok Budapestről, a kérdésem pedig az, hogy ti is becézitek-e egymást, ahogy más párok szokták?" -bombázott le minket a harmadik kérdéssel.
-Nos kedves Luca, mint minden pár, mi is becézzük a másikat de semmi nyáladzósra nem kell gondolni. Ninát általában Hercegnőnek, Cicának,Drágámnak vagy ha hülyéskedős kedvemben vagyok Mrs. Styles-nak szólítom. -nevetett fel Hazz.
-Nálam Harry csak simán Harry. Egy-egy romantikusabb pillanatban Hercegnek, ha meg mérges vagyok rá, akkor a teljes nevén hívom.
-"Hali, Karoline vagyok Bécsből, és a kérdésem Harry-hez szól. Gondoltál már arra, hogy egy szinttel feljebb lépj a kapcsolatotokban?" -olvasta fel a következő levelet.
-Dolgozom rajta. A "szintlépést" legkésőbb decemberre terveztem, remélem addig sem köszönt be a "Game Over".-válaszolt frappánsan Harry, én meg ledermedtem. Mi van? Milyen szintlépést?
-Tehát várható lehet, hogy nemsokára...? -kereste a szavakat az újságíró.
-Számítsatok rá, igen. -bólintott mosolygva Harry, és még erősebben fogta a kezem. Én pedig lefehéredtem.
-Minden rendben van? -méregetett aggódva az interjús, vagyis Kat.
-Persze. Folytassuk. -mondtam vékony, még számomra is felismerhetetlen hangon.
-A következő kérdés épp hozzád szól. -mosolygott bíztatóan -"Sziasztok, Christie vagyok Sydneyből, és Ninától szeretnék kérdezni. Ha Harry akár most, akár a napokban bármikor letérdelne eléd és megkérné a kezed, mit válaszolnál?"-olvasta fel a következő kérdést Kat, én meg addig megpróbáltam összeszedni magam.
-Semmi kifogásom nem lenne ellene, gond nélkül igent mondanék, de szerintem arra, hogy belebújjak egy esküvői ruhába még várnia kell pár évet, mivel jelenleg 18 vagyok, a házassághoz még túl fiatal, de a jegyese nagyon szívesen lennék. -válaszoltam magabiztosan, és tényleg így voltam vele.
-Értem. Szerintem ennyi. Köszönöm, hogy meginterjúvolhattalak benneteket.-rázott velünk kezet Kat.
Az irodaépületből kilépve kiszakadt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. Ez a megkönnyebbülés addig tartott, amíg meg nem jelentek a fotósok és le nem támodtak minket a kéréseikkel.
-Nagy mosolyt kérünk! -ordította az egyik.
-Hadd lássuk azt a boldog párt. Csókot! -tört előre a másik. Harry megvonta a vállát, egy gyors és határozott mozdulattal megpördített, megdöntött és megcsókolt. A firkászok hatalmas huhogásban törtek ki, mi pedig mosolyogva törtünk utat köztük, hogy eljussunk a kocsiig. Amint ez sikerült, beszálltunk, Hazz pedig padlógázzal elhajtott. De nem arra ment, amerre kellett volna.
-Hová megyünk? -kérdeztem.
-Majd meglátod. -mosolygott úgy, mint aki nagyon elégedett magával.-Örülök, hogy ilyen lazán kezelted az interjút.-tette hozzá, továbbra is az útra szegezett tekintettel. És ennyi is volt. A kocsi megállt egy hatalmas bevásárlóközpont előtt. Harry kiszállt, majd megkerülve a kocsit kinyitotta az én oldalamon lévő ajtót is.
-Mrs. Styles!-nyújtotta a kezét. Elfogadva az ajánlatát engedtem, hogy kisegítsen a járműből. Becsukta a kocsiajtót, majd felém tartotta behajlított karját, jelezve, hogy karoljak belé.
-Mire készül Mr. Styles?-vontam fel fél szemöldököm.
-Előbb vagy utóbb megtudja Mrs. Styles. -állt meg a lengőajtó előtt, és felém hajolva megcsókolt. Az épületbe beérve Harry egy ékszerüzletbe vezetett.
-Nézz körül! Negyed óra múlva itt vagyok, el kell intéznem valamit! -búcsúzkodott, majd egy szolid "később találkozunk" csók után távozott.
-Segíthetek valamiben?-jött oda egy eladó.
-Csak nézelődöm. Esetleg megmutatnád a nyakláncokat?- kérdeztem vissza.
A srác szó nélkül elindult az egyik üvegfedeles pult felé, én meg követtem. Az üzlet belső végében megállt. Egy fekete, fakeretes üvegasztal telis-tele volt arany és ezüst láncokkal. Különbözőek voltak, de valami mindegyikben közös volt. Egyiken sem volt medál.
-Látom kiszúrtad, hogy hiányzik róluk valami. A medálok itt vannak. -lépett az asztal másik végéhez. Valóban. Roskadásig volt velük az asztal. Volt egy, amin megakadt a szemem. Egy nagyon aranyos hamburgert ábrázoló medál volt. Tudtam is, kinek adhatnám, de nem nyakláncban, inkább kulcstartón. Aztán a horribilis árat meglátva, ami csupán azért volt magas, mert opálos kövekkel volt kirakva benne a saláta, el is vetettem az ötletet.
-Azt hiszem, ez sokkal jobban illene hozzád. -emelte le az üvegfedelet az eladó, majd a markába vett egyet és összezárt tenyerét felém tartotta. Az ujjait kinyújtva aztán bepillantást nyerhettem, hogy mit is rejt a keze. Egy ezüst színű, H betűt ábrázoló medál volt. Imádtam.
-Ez gyönyörű!-vettem a kezembe és csillogó szemekkel vizsgálgattam a csinos darabot.-Honnan tudod, hogy ki ő?-suttogtam arra utalva, hogy a legtöbb fiú nem igazán ismeri őket.
-A húgom rajongójuk. -mosolygott. Akkor határoztam el, hogy küldetek a fiúkkal egy autogrammot a kislánynak.
-Hány éves?-néztem fel.
-Öt. A neve Claudia.-ecsetelte.
-Szép neve van. Esetleg itt van valahol a közelben?-küldtem apró jeleket.
-Hátul a raktárban. Anyu dolgozik az irodában, így most én vigyázok rá. Miért? -kezdett leesni neki a dolog.
-Harry nemsokára visszaér, ha gondolod találkozhatna vele. -ajánlottam fel.
-Ez remek ötlet. Köszönöm.-hálálkodott, majd magamra hagyott pár percre. Kis idő múlva a húgával, Claudiával kézen fogva igyekezett felém.
-Ő Nina! Ugye ő az bátyó?-kérdezte testvérét.
-Nem álmodsz. -válaszoltam bátyja helyett mosolyogva.
-Mike, ugye csinálhatok vele közös képet? -rángatta testvére karját.
-Ezt ne tőlem kérdezd! -irányított át hozzám.
Magasságom miatt leguggoltam hozzá.
-Nina! Úgy szejetjek. -ölelt meg mosolyogva.-Gyönyöjű vagy.-engedett el. A telefonomért nyúltam, hogy lőhessek vele egy közös fotót, de az eladó srác, vagyis Mike megelőzött. A telefonját előkapva elmosolyodott.
-Mosolyogj Claudia! -szólt a húgának, aki egész eddig háttal állt neki. A kislány hatalmas mosollyal az arcán megfordult, én pedig átkaroltam. Mike csinált pár képet, én pedig felálltam, mert már fájt a lábam. Claudia kicsit pösze, épp ezért volt olyan aranyos. Mike tovább mutogatta a medálokat, én pedig Claudiát felvéve nézegettem őket.
-Tetszik valamelyik? -kérdeztem a kislánytól mosolyogva.
-Az szép!-mutatott az egyik apró koronát ábrázolóra. Nagyon szép volt, és az ára is kedvező.
-Rátennéd egy vékony ezüst láncra?-kértem a srácot. Mike bólintott, majd eleget tett a kérésemnek. A medál a lánccal együtt 25£-ba került, egyáltalán nem volt drága, kétség nem fért hozzá, hogy meg fogom venni, de nem magamnak.
-Akkor ezt kérném. -mutattam a nyakláncra. Mike a pénztár felé igyekezett, mi meg követtük.
-Tudod kié lesz ez a nyaklánc Claudia? -kérdeztem tőle útközben.
-Harryé?-találgatott.
-Nem.-ráztam meg a fejem.-Egy nagyon különleges kislányé. -mondtam meg a helyes választ.
A pénztárhoz érve Mike beletette a nyakláncot egy dobozba, aztán beütötte az árat a pénztárgépbe.
-25£ lesz.-tépte le a blokkot, majd a dobozra tette. Előhalásztam a pénzem, majd átadtam Mike-nak, aki betette a pénztárgépbe. Claudia érdeklődve figyelte, ahogy kiveszem a dobozból a nyakláncot, és kicsatolom. Végül leguggoltam mellé.
-Gyere ide!-hívtam magamhoz. Claudia elém lépett, én pedig ráadtam az ékszert.
-Ez mától a tiéd! Hogy emlékeztessen arra, hogy minden lányban benne rejlik egy hercegnő!-fogtam meg a kislány kezét, és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
-Köszönöm szépen! -nézett rám nagy szemekkel, majd megölelt.
-Tényleg köszönöm. -lépett mellém Mike, majd a húgát felvéve elindult a raktár felé.
Én nem mondtam semmit, számomra ez természetes volt. Aztán hirtelen Mike megtorpant és megfordult.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt. -szólt vissza egy fogkrémreklámba illő mosoly kíséretében.
-Hihetetlen, hogy mennyire kedves vagy! -szólalt meg valaki a hátam mögül, és olyan hirtelen törte meg a gondolatsoromat, hogy megrezzentem. De mivel a hang számomra nagyon is ismerős volt, kitörő öröm okozta boldogsággal fordultam meg. Harry volt. Közelebb lépett és átkulcsolta a derekamat.
-Ez a jelenet eszembe juttatta milyen jó anya lehetnél.-támasztotta homlokát az enyémnek, majd hosszasan megcsókolt.-Gyere! Mutatni akarok valamit. -kulcsolta ujjait az enyéimre, majd a kijárat felé indult. A félemeletre vitt felé, majd a mozgólépcső tetején megállt.
-Fordulj meg!-mondta vigyorogva, majd eltűnt. Értetlenkedve bár, de eleget tettem a kérésének. A földszinten egy rakat Directoner állt, előttük pedig Harry, felém arccal, széttárt karokkal. A Little Things-et énekelték. A tömegben észrevettem négy ismerős arcot. Louis, Zayn, Liam és Niall szétszórtan helyezkedtek el a rajongók között. Mindenki énekelt, és amikor a dal "you're perfect to me" részéhez értek mindenki egy irányba mutatott. Rám. A szám elé kapott kezekkel álltam ott és előtörtek belőlem az örömkönnyek. Harry ezt látva felszaladt a mozgólépcsőn és átölelt. A hajamat simogatva próbált csitítani, majd mosolyogva megpuszilta a homlokomat. A szám időközben véget ért, és mindenki tapsolt. Akik énekeltek, akik csak megálltak a nagy tömeg láttán nézelődni. Tapsolt az öt fiú, és könnyeimet letörölve tapsoltam én is. Harry előhúzott egy dobozt a zsebéből, majd kivette ami benne volt. Az a H betűs nyaklánc, ami annyira megtetszett. Harry eltűrte a hajamat és a nyakamba akasztotta a láncot. Megfordultam és az arcát két kezem közé fogva megcsókoltam. Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire szerettem abban a pillanatban. Kézen fogva mentünk le a lépcsőn, és csatlakoztunk a többiekhez.
-Köszönöm!-néztem végig rajtuk kedvesen. Niall és Louis mosolygott, Liam úgy általánosságban fapofát vágott, Zayn pedig amolyan "nincs mit" stílusban biccentett egyet.-Ezt még valahogy meghálálom!-fordultam Hazz felé.
-Csak maradj velem és már el is van intézve. -hajtotta le a fejét egy szerény mosoly kíséretében.
-Hol egy vödör? Hányok. -vágta rá Liam.
-Terhes vagyok! -eszmélt fel Niall, aki időközben elbambult. Először értetlenül néztünk rá, aztán mindenki egyszerre kezdett röhögni.
-Kemény vagy mint a bolti zsír!-veregettem vállon.
-Ja, meg éhes is! -bólintott. Megegyeztünk abban, hogy beülünk a Mekibe. A fiúk mindenfélét ettek, én viszont csak egy sültkrumplit.
-Hogy bírjátok megenni ezt a szennyet? -fintorogtam.
-Nem szenny.-rázta a fejét Niall.
-Persze, az egyszeri gyerek is úgy járt, hazament és megkérdezte, hogy "mi a moslék édesanyám?", válaszként meg annyit kapott csak, hogy "a pofád fiam".-mondtam, Louis, meg úgy elkezdett röhögni, hogy kijött az orrán a kóla.
-Te honnan szeded ezeket?-nevetett Zayn.
-Egy jó mester sosem árulja el a titkát. -válaszoltam Louis hátát ütögetve.
-Tudsz még egyet? -szállt be a beszélgetésbe Liam.
-Aha.-gondolkoztam, aztán elkezdtem. -Parasztlegény hazamegy, bekiáll az anyjának. "Édesanyám hívogatnak a lányok. Aztán mit mondanak fiam? Na mi van te böszme?".-idéztem vissza a nagyrészt aputól hallott vicceket. Zayn hangosan nevetett, Louis újabb adag kólát nyelt félre, Niall pedig azt asztalt csapkodta, de hang nem jött ki a torkán.
-Ezek mindig ilyenek? -fordultam Liam felé.
-A nap 24 órájából 16-ban igen.-felelte, és láttam rajta, hogy próbál éretten viselkedni, hisz ő az 1D "Big Daddy"-je, de legbelül ő is nevetett. Hazaérve Kit-et már otthon találtuk. Amúgy ő hol volt az elmúlt két napban? Mert csak annyira emlékszem, hogy az egyik nap Niall-nél aludt. Bizonyára ma ért haza. A nappaliban ülve a laptopján olvasgatott valamit.
-Szia Kit!-dobtam le magam mellé.-Mit olvasol?-érdeklődtem.
-Sziasztok! Az interjútokat és épp néhány utálkozóval veszekszem. Valami spanyol és az előbb az anyanyelvén küldött el melegebb égtájakra. Pechje, hogy tudok spanyolul.-nézett összehúzott szemmel a képernyőre.
-Mi?-kérdeztem vissza. Az interjúk alá mindenféle trágár szöveg volt írogatva, a világ minden létező nyelvén. Még a leg vállalhatóbb vélemény egy szimplán 3 szavas "jókívánság" volt, ami kb. úgy hangzott, hogy "Dögölj meg Nina!". Kedves...
-Úr Isten!-suttogtam lesokkolva. Szóval ennyire nem szeretnek? Ilyen szörnyű lennék? A könnyeimmel küszködve adtam vissza laptopot Kit-nek, majd a lépcső felé indultam.
-Nina minden rendben? -szólt utánam Kit.
-Persze.-válaszoltam remegős hangon. Pedig nem ez volt a helyzet. Semmi sem volt rendben. Fájt és mart a tény, hogy vannak emberek, akik ezt gondolják rólam. Hogy nekem csak a pénze kell. Nem. Nem így volt. A szobába beérve becsuktam magam mögött az ajtót és kulcsra zártam. Az ágy mellé léptem. Leemeltem egy díszpárnát és az ablakhoz sétáltam. A párkány vastag volt. Épp elég vastag ahhoz, hogy elférjek rajta. A párnát letettem és ráültem. Lábaimat felhúztam és átkulcsoltam. A térdemnek támasztottam a homlokom és nem bírtam tovább. Megjelent az első könnycsepp. Aztán a második. Aztán a harmadik is. És ez így folytatódott egészen addig, amíg a könnyeim összefüggő láncot nem alkottak. A percek teltek, a falióra ketyegése volt az egyetlen zaj a szobában. Hangokat hallottam. A folyosóról jöttek.
-Mi az hogy most ne menjek be hozzá? Kit, te hagynád, hogy ez a néhány idióta ezt tegye vele? -értetlenkedett dühösen Harry.
-De Hazz.-próbálkozott Kit. Hiába, hajthatatlan volt.
-Nem érdekel. Bemegyek.-szólt Harry, majd kettőt kopogott. -Nina, minden rendben?-érdeklődött.
-A rajongóid utálnak, de amúgy igen. Minden oké.-feleltem cinikusan.
-Nina nyisd ki!-kérlelt.
-Nem.-nem akartam kinyitni. Nem volt több lelki erőm, hogy a szemébe nézzek.
-Nina!-mordult rám sokkal erélyesebben. Ideges volt. Nem válaszoltam. Nem tudtam mit válaszolni. Az inger újra rám tört, így az tenyerembe temette az arcom, és hagytam, hogy a kijöjjön aminek jönnie kell. A zajokból ítélve Harry leült az ajtó elé. Kitartó a srác.
-Nina, utoljára szólok, hogy nyisd ki! Ha nem nyitod ki az ablakon fogok bemászni. -közölte. Ez szörnyen aranyos és kedves volt a részéről.-Nina, kérlek. -ismételte meg. Egy hatalmasat sóhajtva erőt vettem magamon és az ajtóhoz sétáltam. Egyik kezemet a kilincsen pihentettem, másikkal a kulcsot fogtam, majd fordítottam el. A zár kattant, az ajtó viszont továbbra is csukva maradt. Bejön, ha akar. Hátráltam pár lépést, és az ajtót vizslattam. A kilincs lenyomódott, és a résnyire kinyitott ajtón Harry nézett be, végül belépett és becsukta maga után. Megindultam felé és a nyakába borultam. Zokogtam. Eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Na ide figyelj. -vette két tenyere közé az arcomat.-Ezek hülyék. És nem érdekel mit mondanak.Te nekem tökéletes vagy.-csókolt meg.
-Harry, ők a rajongóid. Nem mondhatod nekik, hogy teszel rájuk. -emlékeztettem. Mert így is volt.
-Ezt bízd csak rám. -nyugtatott meg. -És ne sírj. Ha mosolyogsz, az sokkal jobban áll. -kacsintott, majd magához húzva megcsókolt. Bár fájt, amit az utálkozók állítottak rólam, jól esett, hogy nyugtatni próbált.
-Na ilyen egy igazi hercegnő.-motyogta két csók között.
-Mosolyogj Claudia! -szólt a húgának, aki egész eddig háttal állt neki. A kislány hatalmas mosollyal az arcán megfordult, én pedig átkaroltam. Mike csinált pár képet, én pedig felálltam, mert már fájt a lábam. Claudia kicsit pösze, épp ezért volt olyan aranyos. Mike tovább mutogatta a medálokat, én pedig Claudiát felvéve nézegettem őket.
-Tetszik valamelyik? -kérdeztem a kislánytól mosolyogva.
-Az szép!-mutatott az egyik apró koronát ábrázolóra. Nagyon szép volt, és az ára is kedvező.
-Rátennéd egy vékony ezüst láncra?-kértem a srácot. Mike bólintott, majd eleget tett a kérésemnek. A medál a lánccal együtt 25£-ba került, egyáltalán nem volt drága, kétség nem fért hozzá, hogy meg fogom venni, de nem magamnak.
-Akkor ezt kérném. -mutattam a nyakláncra. Mike a pénztár felé igyekezett, mi meg követtük.
-Tudod kié lesz ez a nyaklánc Claudia? -kérdeztem tőle útközben.
-Harryé?-találgatott.
-Nem.-ráztam meg a fejem.-Egy nagyon különleges kislányé. -mondtam meg a helyes választ.
A pénztárhoz érve Mike beletette a nyakláncot egy dobozba, aztán beütötte az árat a pénztárgépbe.
-25£ lesz.-tépte le a blokkot, majd a dobozra tette. Előhalásztam a pénzem, majd átadtam Mike-nak, aki betette a pénztárgépbe. Claudia érdeklődve figyelte, ahogy kiveszem a dobozból a nyakláncot, és kicsatolom. Végül leguggoltam mellé.
-Gyere ide!-hívtam magamhoz. Claudia elém lépett, én pedig ráadtam az ékszert.
-Ez mától a tiéd! Hogy emlékeztessen arra, hogy minden lányban benne rejlik egy hercegnő!-fogtam meg a kislány kezét, és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
-Köszönöm szépen! -nézett rám nagy szemekkel, majd megölelt.
-Tényleg köszönöm. -lépett mellém Mike, majd a húgát felvéve elindult a raktár felé.
Én nem mondtam semmit, számomra ez természetes volt. Aztán hirtelen Mike megtorpant és megfordult.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt. -szólt vissza egy fogkrémreklámba illő mosoly kíséretében.
-Hihetetlen, hogy mennyire kedves vagy! -szólalt meg valaki a hátam mögül, és olyan hirtelen törte meg a gondolatsoromat, hogy megrezzentem. De mivel a hang számomra nagyon is ismerős volt, kitörő öröm okozta boldogsággal fordultam meg. Harry volt. Közelebb lépett és átkulcsolta a derekamat.
-Ez a jelenet eszembe juttatta milyen jó anya lehetnél.-támasztotta homlokát az enyémnek, majd hosszasan megcsókolt.-Gyere! Mutatni akarok valamit. -kulcsolta ujjait az enyéimre, majd a kijárat felé indult. A félemeletre vitt felé, majd a mozgólépcső tetején megállt.
-Fordulj meg!-mondta vigyorogva, majd eltűnt. Értetlenkedve bár, de eleget tettem a kérésének. A földszinten egy rakat Directoner állt, előttük pedig Harry, felém arccal, széttárt karokkal. A Little Things-et énekelték. A tömegben észrevettem négy ismerős arcot. Louis, Zayn, Liam és Niall szétszórtan helyezkedtek el a rajongók között. Mindenki énekelt, és amikor a dal "you're perfect to me" részéhez értek mindenki egy irányba mutatott. Rám. A szám elé kapott kezekkel álltam ott és előtörtek belőlem az örömkönnyek. Harry ezt látva felszaladt a mozgólépcsőn és átölelt. A hajamat simogatva próbált csitítani, majd mosolyogva megpuszilta a homlokomat. A szám időközben véget ért, és mindenki tapsolt. Akik énekeltek, akik csak megálltak a nagy tömeg láttán nézelődni. Tapsolt az öt fiú, és könnyeimet letörölve tapsoltam én is. Harry előhúzott egy dobozt a zsebéből, majd kivette ami benne volt. Az a H betűs nyaklánc, ami annyira megtetszett. Harry eltűrte a hajamat és a nyakamba akasztotta a láncot. Megfordultam és az arcát két kezem közé fogva megcsókoltam. Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire szerettem abban a pillanatban. Kézen fogva mentünk le a lépcsőn, és csatlakoztunk a többiekhez.
-Köszönöm!-néztem végig rajtuk kedvesen. Niall és Louis mosolygott, Liam úgy általánosságban fapofát vágott, Zayn pedig amolyan "nincs mit" stílusban biccentett egyet.-Ezt még valahogy meghálálom!-fordultam Hazz felé.
-Csak maradj velem és már el is van intézve. -hajtotta le a fejét egy szerény mosoly kíséretében.
-Hol egy vödör? Hányok. -vágta rá Liam.
-Terhes vagyok! -eszmélt fel Niall, aki időközben elbambult. Először értetlenül néztünk rá, aztán mindenki egyszerre kezdett röhögni.
-Kemény vagy mint a bolti zsír!-veregettem vállon.
-Ja, meg éhes is! -bólintott. Megegyeztünk abban, hogy beülünk a Mekibe. A fiúk mindenfélét ettek, én viszont csak egy sültkrumplit.
-Hogy bírjátok megenni ezt a szennyet? -fintorogtam.
-Nem szenny.-rázta a fejét Niall.
-Persze, az egyszeri gyerek is úgy járt, hazament és megkérdezte, hogy "mi a moslék édesanyám?", válaszként meg annyit kapott csak, hogy "a pofád fiam".-mondtam, Louis, meg úgy elkezdett röhögni, hogy kijött az orrán a kóla.
-Te honnan szeded ezeket?-nevetett Zayn.
-Egy jó mester sosem árulja el a titkát. -válaszoltam Louis hátát ütögetve.
-Tudsz még egyet? -szállt be a beszélgetésbe Liam.
-Aha.-gondolkoztam, aztán elkezdtem. -Parasztlegény hazamegy, bekiáll az anyjának. "Édesanyám hívogatnak a lányok. Aztán mit mondanak fiam? Na mi van te böszme?".-idéztem vissza a nagyrészt aputól hallott vicceket. Zayn hangosan nevetett, Louis újabb adag kólát nyelt félre, Niall pedig azt asztalt csapkodta, de hang nem jött ki a torkán.
-Ezek mindig ilyenek? -fordultam Liam felé.
-A nap 24 órájából 16-ban igen.-felelte, és láttam rajta, hogy próbál éretten viselkedni, hisz ő az 1D "Big Daddy"-je, de legbelül ő is nevetett. Hazaérve Kit-et már otthon találtuk. Amúgy ő hol volt az elmúlt két napban? Mert csak annyira emlékszem, hogy az egyik nap Niall-nél aludt. Bizonyára ma ért haza. A nappaliban ülve a laptopján olvasgatott valamit.
-Szia Kit!-dobtam le magam mellé.-Mit olvasol?-érdeklődtem.
-Sziasztok! Az interjútokat és épp néhány utálkozóval veszekszem. Valami spanyol és az előbb az anyanyelvén küldött el melegebb égtájakra. Pechje, hogy tudok spanyolul.-nézett összehúzott szemmel a képernyőre.
-Mi?-kérdeztem vissza. Az interjúk alá mindenféle trágár szöveg volt írogatva, a világ minden létező nyelvén. Még a leg vállalhatóbb vélemény egy szimplán 3 szavas "jókívánság" volt, ami kb. úgy hangzott, hogy "Dögölj meg Nina!". Kedves...
-Úr Isten!-suttogtam lesokkolva. Szóval ennyire nem szeretnek? Ilyen szörnyű lennék? A könnyeimmel küszködve adtam vissza laptopot Kit-nek, majd a lépcső felé indultam.
-Nina minden rendben? -szólt utánam Kit.
-Persze.-válaszoltam remegős hangon. Pedig nem ez volt a helyzet. Semmi sem volt rendben. Fájt és mart a tény, hogy vannak emberek, akik ezt gondolják rólam. Hogy nekem csak a pénze kell. Nem. Nem így volt. A szobába beérve becsuktam magam mögött az ajtót és kulcsra zártam. Az ágy mellé léptem. Leemeltem egy díszpárnát és az ablakhoz sétáltam. A párkány vastag volt. Épp elég vastag ahhoz, hogy elférjek rajta. A párnát letettem és ráültem. Lábaimat felhúztam és átkulcsoltam. A térdemnek támasztottam a homlokom és nem bírtam tovább. Megjelent az első könnycsepp. Aztán a második. Aztán a harmadik is. És ez így folytatódott egészen addig, amíg a könnyeim összefüggő láncot nem alkottak. A percek teltek, a falióra ketyegése volt az egyetlen zaj a szobában. Hangokat hallottam. A folyosóról jöttek.
-Mi az hogy most ne menjek be hozzá? Kit, te hagynád, hogy ez a néhány idióta ezt tegye vele? -értetlenkedett dühösen Harry.
-De Hazz.-próbálkozott Kit. Hiába, hajthatatlan volt.
-Nem érdekel. Bemegyek.-szólt Harry, majd kettőt kopogott. -Nina, minden rendben?-érdeklődött.
-A rajongóid utálnak, de amúgy igen. Minden oké.-feleltem cinikusan.
-Nina nyisd ki!-kérlelt.
-Nem.-nem akartam kinyitni. Nem volt több lelki erőm, hogy a szemébe nézzek.
-Nina!-mordult rám sokkal erélyesebben. Ideges volt. Nem válaszoltam. Nem tudtam mit válaszolni. Az inger újra rám tört, így az tenyerembe temette az arcom, és hagytam, hogy a kijöjjön aminek jönnie kell. A zajokból ítélve Harry leült az ajtó elé. Kitartó a srác.
-Nina, utoljára szólok, hogy nyisd ki! Ha nem nyitod ki az ablakon fogok bemászni. -közölte. Ez szörnyen aranyos és kedves volt a részéről.-Nina, kérlek. -ismételte meg. Egy hatalmasat sóhajtva erőt vettem magamon és az ajtóhoz sétáltam. Egyik kezemet a kilincsen pihentettem, másikkal a kulcsot fogtam, majd fordítottam el. A zár kattant, az ajtó viszont továbbra is csukva maradt. Bejön, ha akar. Hátráltam pár lépést, és az ajtót vizslattam. A kilincs lenyomódott, és a résnyire kinyitott ajtón Harry nézett be, végül belépett és becsukta maga után. Megindultam felé és a nyakába borultam. Zokogtam. Eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Na ide figyelj. -vette két tenyere közé az arcomat.-Ezek hülyék. És nem érdekel mit mondanak.Te nekem tökéletes vagy.-csókolt meg.
-Harry, ők a rajongóid. Nem mondhatod nekik, hogy teszel rájuk. -emlékeztettem. Mert így is volt.
-Ezt bízd csak rám. -nyugtatott meg. -És ne sírj. Ha mosolyogsz, az sokkal jobban áll. -kacsintott, majd magához húzva megcsókolt. Bár fájt, amit az utálkozók állítottak rólam, jól esett, hogy nyugtatni próbált.
-Na ilyen egy igazi hercegnő.-motyogta két csók között.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)