6. Fejezet: Elveszett gyermek

-Na, itt vagyok! -futott be Liam is, így teljes volt a csapat.
-Jó!-biccentett Harry, majd belekezdett monológjába. -Szétválunk!Niall megy Kit-tel, ti a környéket fésülitek át, Zayn és Perrie,ti a játszótereket. Louis, Liam tiétek az óvoda és környéke. Nina, te velem jössz!-igazított el bennünket, majd mindenkinek kiosztott egy-egy fényképet Lux-ról.-Nem juthatott messzire...-nézett végig rajtunk- Remélem.-tette hozzá. Mindenki elindult, mi pedig Harry-vel kocsiba ültünk és meg sem álltunk a plázáig. Ott mindent körbejártunk, mindenkit megkérdeztünk, de senki sem látta. Teljes letargiába estünk és melankolikus állapotunk egészen addig fent maradt, amíg ki nem szúrt minket egy csapat Directioner.
-Harry...-jöttek oda hozzánk.-Valami baj van?-érdeklődtek totál természetesen.
-Elvesztettem Lux-ot. -a sírás határán volt.
-Segítünk megkeresni! -szólalt meg egy másik lány. Így lettünk kettőből huszonketten. A lányokhoz még több lány csatlakozott, így voltunk 50-en.
Egyre több és több rajongó szállt be és fésülte át a plázát és annak környékét. De Lux-nak hült helye sem volt.
-Gemma egy órán belül jön a gyerekért. Mit mondok majd neki? És mit mondom az anyjának? -kérdezgette halálsápadt arccal.
-Semmit, mert meg fogjuk találni. -nyugtattam, majd felhívtam Kit-et.
-Hogy álltok?-kezdtem köszönés nélkül.
-Két lábon.-szólalt meg a háttérben Niall.-Itt nincs.-helyesbített Kit.
-Keressétek tovább, bővítsétek a kört, fésüljetek át minden bokrot, nézzetek be minden kocsi alá!-adtam ki az újabb instrukciót.
-A csatornába ne másszak le?-szólalt meg a háttérben valaki. Kinyomtam a telefont, de még hallottam, ahogy Kit azt mondja, hogy "Niall, te idióta!" és a csattanásból ítélve fejbe vágta. Aztán felhívtam Zayn-t és Perrie-t, majd Louis-t és Liam-et, de náluk is ugyanez volt a helyzet. Mivel egyre több volt a segíteni szándékozó ember, a képek meg elfogytak haza kellett mennem. Harry ott maradt. A hazaúton végig kattogott az agyam. Hova tűnt? Miért ment el? Nem juthatott messzire.-gondoltam. A házba beérve visszazártam az ajtót, majd felsiettem a házi stúdióba. Amíg a nyomtató dolgozott, leültem a kanapéra és a tenyerembe temettem az arcom.-Nina néni szomojú? -jött egy ismerős hang az asztal alól, amire felkaptam a fejemet. De nem akart leesni, hogy ki a hang gazdája. Aztán megvilágosodtam.
-Lux?-kérdeztem vissza csodálkozva, de mégis megkönnyebülten.
-Igen?-mászott elő a kislány az asztal alól.
-Hát itt bujkáltál! Jól ránk ijesztettél! Mindenki téged keres! -fogtam meg a kislány karját, majd közelebb húztam és szorosan magamhoz öleltem. -Ígérd meg, hogy ilyet soha többé nem csinálsz!-mondtam fojtott hangon.
-Jó.-eggyezet bele Lux és viszonozta az ölelésem. Aztán eszembe jutott, hogy Harry vár. Gyorsan ráadtam Lux-ra a kabátot, bekötöttem az ülésbe, majd a gázra tapostam. Percek alatt odaértünk a plázához. Harry épp akkor jött ki az épületből és amikor meglátta a mellettem haladó Lux-ot rohanni kezdett. Lux elengedte a kezem és ő is futni kezdett. Amikor elérték egymást Harry egy könnyed mozdulattal felkapta a kislányt, és olyan szorosan ölelte, hogy félő volt, összeroppantja.
-Lux!-mondta Hazz.-Ó, Lux!-ismételte meg szinte suttogva. Aztán elengedte a kislányt, de a kezét továbbra is szorosan fogta. Sírt.
-Megtaláltam.-léptem Hazz elé.
-Hol bújkált? -kérdezte.
-Az asztal alatt. -nyúltam a telefonomért. Félreálltam és amíg Harry szólt a Directionereknek, hogy megvan Lux, addig én felhívtam a többieket és mondtam nekik, hogy menjenek vissza Harry házába, mi is mindjárt visszaérünk. Amíg Hazz dedikált és fotózkodott néhány rajongóval, én visszamentem Lux-szal a kocsihoz. A kislányt bekötöttem a gyerekülésbe, jómagam pedig az anyósülésen foglaltam helyet. Harry tíz percen belül csatlakozott.
-Na, akkor induljunk. -kötötte be magát Harry, majd a gázra lépett. Tíz perc alatt haza is értünk. Én előre mentem, amíg Harry kiszedte a kocsiból a gyermeket. A többiek mind ott voltak már. Amint beértünk Niall felemelte és szorosan megölelte a kislányt, aztán nemes egyszerűséggel tovább adta. Így járt kézről-kézre, míg végül visszaért Harry-hez. A nappaliba beérve (mivel mindez az előszobában történt) megvártam amíg mindenki elfoglalja magát valamivel, aztán észrevétlenül fellopóztam a stúdióba. Az asztalon kotorászva találtam egy dalszöveget. A felszereléshez tartozó laptopon megkerestem a zenei alapot, majd időzítőre állítva 30 másodpercet adtam magamnak, hogy bemenjek a stúdió hangszigetelt részébe. Becsuktam az ajtót, a mikrofonhoz érve a fejemre tettem a fülest, aztán az állványra a szöveget. A zene elindult én pedig felvéve az ütemet és a dallamot énekelni kezdtem. A szemem végig csukva volt, és mivel a felvevőhelységbe nem jön be a hang, nem vettem észre, hogy valaki bejött a szobába. A dal végén vettem egy mély levegőt, aztán kinyitottam a szemem. Az üvegfal mögül Perrie mosolygott rám, keresztbe tett karokkal. Visszamentem a hangkeverőhöz. A fejemre tettem egy fülest, hogy visszahallgathassam mit műveltem. Pezz követte a példámat. A felvétel jobb volt, mint amire számítottam és a hangom is viszonylag elviselhető. És amint benyomtam alá a zenei alapot. Nos igen, az én eltátottam a számat és úgy maradtam, míg Perrie elismerően biccentett.
-Ebből egy kész slágert hozhatnál össze.-tolta félre a füles egyik felét Perrie.
-Áh, kizárt, hogy nyilvánosságra hozzam, egyrészt ez egy készülőben lévő dal, feltehetőleg az 1D következő lemezére lesz és nem nyúlom le. Másrészt én nem erre születtem. Amióta az eszemet tudom az életem az írásnak van feltéve, a zenélés, a tánc és a sport csupán csak hobbi és nem áll szándékomban létrehozni egy foci vagy tornászcsapatot, szólókarriert csinálni énekesként vagy beállni tánctanárnak. Határozott elképzeléseim vannak a jövőmet illetően és az, hogy előadóként váljak populáris személyiséggé nincs a terveim között. -magyaráztam a keverőt birizgálva. Nem láttam Pezz arcát és elképzelni sem tudtam.
Végül előhúztam a zsebemből egy pendriveot és rámentettem a dalt, vigyázva, hogy az eredeti hangfájl ne sérüljön. A mobil adathordozót visszacsúsztattam a zsebembe, ezzel le is zárva a "nem leszek énekes" témát. Pezz csendben figyelte minden mozdulatomat.
-Most sikerült megismernem egy teljesen új oldaladat. Ez mind jogos amit elmondtál, de álmai mindenkinek vannak. -próbálkozott meg a lehetetlennel, vagyis elérni, hogy változtassak a véleményemen.
-Nekem nincsenek. -néztem mélyen a szemébe.
-Nem akarsz híres író lenni? Újságíró? Forgatókönyvíró? Nem akarsz anya lenni? Nem akarsz gyerekeket? -kérdezgette.
-Az életem alakulása a sorsomtól függ. -adtam meg az egyenes választ.
-A sorsod pedig tőled. -mosolygott Perrie. -Te döntesz, hogy kezedbe veszed-e az irányítást vagy sem.-fogalmazta meg frappánsan az igazságot, de ezt már nem tudtam mivel lereagálni. Valaki a monológom közben bejött a szobába.
-Szia Harry.-mondtam fapofával.

-Á, hogy téged sosem lehet meglepni.-lépett közénk vidáman. Látszott rajta, hogy örül annak, hogy megtaláltuk Lux-ot. Madarat lehetett volna vele fogatni.
-Nina magabiztos lány, bár néha meggondolatlan. -mosolygott rám Perrie. Igaza volt. Egész eddig azért tettem azt amit tettem, mert az elveim azt mondták. Azt néztem ami a karrieremnek tesz jót, és nem azt amit a lelkem akart. Elvárások alapján irányítottam a gondolataimat. Valaki 15 éves koromban azt mondta, jól írok, lehet benne jövőm. Innentől kezdve én ezt úgy fogtam fel, mintha az a valaki helyettem alkotta volna meg a jövőmet. Mintha azt mondta volna, hogy "ezt tudod, ezt csinálod". Meg sem kérdezve, hogy én egyáltalán akarom-e ezt? Egész eddigi életemben egyenest előre rohantam akár egy ló. Nem néztem oldalra, nem kérdeztem meg, hogy valóban ezt akarom-e? Csak mentem a fejem után, figyelmen kívül hagyva minden érzést. Mentem a kitűzött cél felé, talán azért, mert azt hittem a végén boldog lehetek. Ez az életem igazi célja, amit tényleg akarok.Elengedni a múltat, boldog lenni a jelenben. És változtatni a jövőn. És boldog csak úgy lehetek a jelenben, ha nem elvárások szerint élek. Önmagamnak kell lennem. Az az eredeti, amit senki sem tud lemásolni. Ha le tudják? Akkor valami nem stimmel.
-Gemma elvitte Lux-ot. Bemutattalak volna, de épp a felvevőben voltál és csukva volt a szemed.-mondta Hazz.
-Értem.-bólintottam.
-Amúgy mit csináltatok idebent? Mert amikor újra bejöttem a keverőnél áltatok mindketten és valamit nagyon ügyködtetek. -kérdezte Harry.
-Semmit.-vágtam rá ösztönösen, mivel továbbra tartottam magam a véleményemhez, miszerint nem leszek énekes. Aztán Pezzára pillantottam. A fejemben visszhangzottak a mondatok: "Az éneklés csak hobbi!", "Mindenkinek vannak álmai!", "Te döntesz!".
-Vagyis...-tettem hozzá, aztán a HiFi-hez léptem és betettem a pendriveot. Aztán benyomtam a Play-t. Perrie büszke tekintettel nézett rajtam végig. Harry értetlenül állt, aztán meghallotta a zenét. Az intrót egyből megismerte. A saját daláról volt szó, naná, hogy tudta. Amikor a szám lejárt, Harry pár idegtépően hosszú másodpercig még hallgatott. Aztán felocsúdva a döbbenetből végre megszólalt.
-Nina, ez a felvétel. Te énekelsz rajta? -kérdezett vissza kb. úgy, mint akit fejbe vágtak.
-Igen.-feleltem félénken.
-Komolyan, hol bujkáltál eddig?-ölelt át szorosan. Mélyen beszívtam az illatát. Megnyugtatott. De továbbra is tartottam magam a véleményemhez, miszerint nem szándékozom szólóénekesi karrierbe kezdeni. Perrie időközben leszaladt a többiekért. Amikor visszaértek Pezz odaadta a gitáromat.
-Na most mutasd meg mit tudsz.-lökte meg a vállam szórakozottan. A felvevőbe beérve leengedtem a két mikrofont és leültem a karfa nélküli bárszékre.
-És most?-tártam szét a karjaimat. Bár a szigetelés miatt nem hallottam, csak láttam, ahogy mind felnevetnek, azért el tudtam képzelni hogy hangozhatott. Louis a keverőhöz lépve mutatta, hogy tegyem fel a fejhallgatót. Eleget tettem a kérésének, ő pedig egy gombot lenyomva egy kis mikrofonhoz hajolt.
-Mi az első dal, ami eszedbe jut?-kérdezte.
-Irresistible-vágtam rá.
-Ismered.-biccentett Lou, majd leült a többiek közé. Én pedig belekezdtem. Olyan zavarban voltam, hogy egész idő alatt a húrokat néztem. Egyszer néztem fel. Amikor a refrén az "And your eyes... irresistible" részhez ért. Tekintetemet az övéébe fúrtam kerek 10 mp erejére. Viszont egyetlen pillantásomba képes voltam belesűríteni mindent: köszönetet, örömöt és szeretetet. Harry smaragdzöld szemei szinte fénylettek, pupillái kitágultak. Fogalmam sincs mit érezhetett, de némi büszkeséget véltem felfedezni a tekintetében.Ami engem magabiztossá tett, ezért is folytattam emelt fővel. A dal végeztével, figyelmen kívül hagyva a tapsot, füttyögést kimentem a szobából. Nekem ez nem megy. -gondoltam.Elmentem a ház másik végébe, ahol találtam egy ajtót, ami egy lépcsőt rejtett.A falon tapogatózva megtaláltam a villanykapcsolót.A fény bevilágította a kis folyosót.Bizonytalan léptekkel indultam meg lefelé.Minden zajra felfigyeltem.
A lépcső aljára leérve kitapogattam a falon egy másik kapcsolót. A hirtelen fénytől hunyorogva néztem körbe. Egy alaksorban voltam. A sarokban egy rozsdás vízmelegítő, ettől jobbra egy régi futópad. Fentről hallottam, ahogy valaki a nevemet ismételgetve szólongat.
-Nina! Nina, hol vagy? -kiabálta. Nem érdekelt. Egyedül akartam lenni. Úgy éreztem, hogy nekem ez nem megy. Nagy volt a nyomás, de nem volt egy biztos pont, ahova kapaszkodhatnék. Régen mindig ott volt anyu vagy apu. De ők most nincsenek itt, szóval csak magamra számíthatok. El akartam menni. Mindegy hogy hova, csak el innen.
Egy idő után kezdtem egyre kellemetlenebbül érezni magam, szóval úgy döntöttem visszamegyek a konyhába, és ahogy egyre közelebb értem beszélgetést hallottam. Harry rémült hangon olyasmiket magyarázott, mint például "mi van ha öngyilkos lett? nem fogom tudni elviselni", aztán jött Kit válasza, hogy "tuti, hogy nem lett öngyilkos, annyira még ő sem elvetemült". A falhoz lapulva hallgattam a beszélgetést.
-Biztos, hogy előkerül. -tette hozzá Kit.
-Remélem.-sóhajtotta Harry.
-A remény hal meg utoljára.-léptem elő a fal mögül. Harry a hangomra felkapta a fejét és fél pillanat alatt ott termett mellettem és a nyakamba ugrott.
-Nina, hol voltál?-ölelt át szorosan és belepuszilt a nyakamba.
-Az alaksorban.-öleltem meg én is.
-Halálra ijesztettél. -suttogta.
-Nem vagyok depressziós, csak fáradt.-súgtam én is. Harry még hosszú perceken keresztül nem engedett el, szorosan ölelt, szinte már majdnem megfolytott. Talán ő lehetne az, akire számíthatok, lehetne ő az a biztos pont. De így is annyi dolga, ügye, gondja van, nem akarom még a saját gondjaimmal is terhelni.
-Harry, nem kapok levegőt.-mondtam fojtott hangon.
-Ó, bocsi.-mondtam, majd elengedett és tenyerei közé vette az arcomat. Kit időközben kiment a konyhából.
-Biztos minden rendben van?-kérdezte, és az egyik tenyerét az arcomról levéve megfogta a kezemet.
-Igen.-sóhajtottam fáradtan. Az igazság azonban épp az ellenkezője volt. Keresnem kellett valakit aki átsegít ezen az időszakon. A nagy nyomás miatt legszívesebben itt hagynék csapot-papot és hazamennék. Annyi minden történt az elmúlt hetekben, amit nem sikerült még teljesen feldolgoznom. És minden olyan gyorsan. Túl gyorsan. Pedig alig vagyok itt három hete. Szükségem volt valakire, akivel átbeszélhetem a dolgokat. Harry mint mondtam elfoglalt. Kit 100%-ban a sulira koncentrál. A többi lányt két hete nem láttam, csak futólag a suliban. De ha kimegyek a parkba talán végighallgat egy ismeretlen öreg nénike. Vagy a galambok. A szobába visszaérve lezuhanyoztam, és mivel elég későre járt megpróbáltam elaludni, de akárhogy próbálkoztam nem jött össze. Mert Hazz nem volt mellettem. Ezért úgy döntöttem lemegyek hozzá a konyhába, ahol éppen dolgozott. A lépcsőről hallottam, hogy telefonál.
-Nem, még nem kértem meg. Hogy mikor? Novemberben. Igen, akkor szeretném. Hogyne, már megvettem. Értem. Kösz.-aztán gondolom letette. Nem gondolkoztam el különösebben a hallottakon, csak mögé léptem és hátulról befogtam a szemét.
-Ki vagy?-kérdezte.
-Kivagyok.-mondtam, aztán egy hatalmas sóhaj kíséretében odahúztam egy széket és leültem.
-Hogy-hogy nem alszol?-pötyögött a klavin.
-Nem tudok.-húztam el a számat.
-Hát, tudod, először lefekszel, aztán betakarózol és becsukod a szemed. -kezdte el magyarázni, hogy hogyan kell, tulajdonképpen aludni.
-Hülye.-csaptam egyet a homlokomra fáradtan.
-Jó, értem én. -vigyorodott el, aztán szabad kezével megfogta az asztalon pihentetett kezemet. -Még két perc, aztán elaltatlak Hercegné. -nevetett fel halkan.
-Nem vagy vicces. -dünnyögtem. De valóban. Nem telt bele két perc, lecsukta a laptopot és maga után húzva felálltunk. Be kell vallanom, hiányzott az elmúlt pár napban.
-Na gyerünk.-mondta, majd a lépcső előtt megállva egyszerűen felkapott és felcipelt. A nyaka köré fontam a karom, és meztelen vállába fúrtam a fejem. A szobáa beérve az ágyhoz lépkedett és óvatosan letett. Ráadásnak még be is takart. Az ágyat megkerülve befeküdt mellém, és hátulról átölelt.
-Hiányoztál. -szuszogtam. Harry nem felelt, hanem még szorosabban ölelt és nyomott egy puszit a lapockámra.

5. Fejezet: Lux

Hétfő reggel végre újra az iskolapadban.
-Kit kész vagy? -szaladtam le a lépcsőn. Fél óránk volt, hogy beérjünk.
-Igen! Kész a beszámolód? -kiáltott vissza a konyhából.
-Igen!-mondtam. Harry-nek muszálj volt elutaznia pár napra, szóval most csajhatalom van. Ma délután ér haza. Őszintén szólva ez az utazás most jól jött, mert jutott időm a házimunkára is. Leemeltem a slusszkulcsot az ajtó mellett lévő fémkampóról.
-Mehetünk?-fordultam Kit felé.
-Aha.-húzta a fejébe a csuklyáját. Bezártam a házat és beültem a volán mögé. Kit a szokásosnál izgatottabbnak tűnt.
-Minden oké?-néztem rá értetlenül.
-Persze, csak tudod, a fiúk ma jönnek haza. -vigyorgott. Apropó fiúk. Kit és Niall hivatalosan is egy párt alkotnak, és furcsa módon még a húgom is felhívta, hogy gratuláljon. Azt tudtam, hogy jól kijönnek, na de hogy ennyire? Ez még nekem is új volt.
Az előadások sokkal lassabban teltek, tizedmásodpercenként rápillantottam valamelyik órára. De végül csak kicsengettek az utolsóról is. Kit-tel mi voltunk az elsők, akik elhagyták az előadót, majd beülve a kocsiba meg sem vártam, hogy Kit becsukja az ajtót, a gázra tapostam. Először kitettem őt Niall-nél. A kocsija már a felhajtón volt, és épp akkor szállt ki. Kit villámgyorsan kipattant, és futni kezdett. Meg sem állt kedvese karjaiig. Az idilli pillanatot félbeszakítva dudáltam egyet, majd elhajtottam. Tudtam hogy hazaért, és igazam volt. A nagy, fekete kocsi a gigantikus felhajtó egyik felén parkolt. A szokottnál nagyobb precizitással parkoltam be én is. Az arcomra akarva akaratlanul is kiült a levakarhatatlan mosoly, végül egy hatalmasat sóhajtva az ajtó felé indultam. Belépve a lakásba úgy döntöttem nem ordítom el magam, inkább meglepem, hiszen biztos alszik. A nappali felé haladva azonban hangokat hallottam.
-A gonosz varázsló meglendítette a varázspálcáját, ám ekkor megjelent a daliás herceg, és közbeszólt...-mintha valaki felolvasott volna. A folyosó végére érve a falhoz lapultam és kinéztem mögüle.
Harry féloldalasan, háttal nekem ült, az egyik térdén egy kislány foglalt helyet. Harry őt átkarolva egy mesekönyvet tartott és felolvasta. Mintha apa és lánya lettek volna, nagyon aranyosak voltak. Harry kitűnő apa lesz majd. -gondoltam. A mese végeztével Harry összecsukta a könyvet és letette maga mellé.
-Harry bácsi olvasol majd még nekem? -kérdezte a kislány, aki alig lehetett kettő, legfeljebb három éves.
-Persze drágám. -nyomott egy puszit az arcára.
-Úgy látom nem én vagyok itt az egyetlen, aki jó szülő lehetne. -léptem be a nappaliba.
-Nina!-pattant fel, majd felvéve a kislányt elém lépett, és nyomott két puszit az arcomra. A gyermek előtt csak szolidan. Ha-ha.

-Lux, tudod ki ő? -kérdezte a kislánytól.
-Nina néni.-válaszolt Lux mosolyogva.
-És Nina néni ki is? -kérdezett vissza Hazz.
-Valaki, akit Harry bácsi nagyon szeret. -jött a válasz.
-Nina, ő itt a keresztlányom Lux. Délutánig vállaltam, hogy vigyázok rá, aztán Gemma jön érte, a továbbiakban ő vigyáz rá.-magyarázta.
-Értem.-dobtam le a táskám a földre.-Szia Lux.-intettem egy aprót a kislánynak, aki boldogan vissza integetett. Felmentem a szobába, hogy átöltözhessek, aztán villámgyorsan visszatértem a nappaliba. Lux Harry ölében ült, a vállának döntötte a fejét és mesét nézett vele. Szépség és a szörnyeteg. Harry másik oldalára telepedve csatlakoztam hozzájuk, de Lux-ot perceken belül elnyomta az álom. Hazz lefektette és betakargatta, majd közelebb hajolva egy puszit nyomott a homlokára. Felálltam és a konyha felé vettem az irányt. Nekiálltam a vacsorának, muszáj volt ha ma még enni akarunk valamit. Rakott zöldségre gondoltam, mert az egyszerű és gyors is. A nyers alapanyagokat megmostam és épp egy adag répát szeltem fel, amikor valaki átkarolta a derekamat.
-Idehoznád a tepsit? -kérdeztem, de halkabban mint terveztem.
-Mit hozzak?-tért vissza a gondolataiból Harry.
-Hogyhogy mit hozzál? Norvég mintás trabantot, azt hozzál! -közöltem halál komolyan, fapofával. Harry olyan hangosan kezdett nevetni, hogy félő volt, felébreszti Lux-ot.
-Sssh...-tettem a mutatóujjam a szájára. Harry elkapta a karomat, majd magához húzva hosszan és szenvedélyesen megcsókolt. Rezegni kezdett a telefonom. Liam volt. Szakítottak. Hogy mi?
-Nina, nem láttad Lux-ot?-ért vissza a konyhába Harry.
-A kanapén van, nem? -kérdeztem vissza.
-Hát ott nincs. Megnézem az emeleten. -indult ki, a kezemben pedig megállt a kés. Nem zártam be az ajtót.
-Az emeleten nincs. -jött vissza Hazz teljes pánikban.
-Harry.-suttogtam sokkolva.-Nem zártam vissza a bejárati ajtót. -közöltem. Harry fejéből az összes vér kiment, jobban demonstrálta a mész színét, mint egy fal.
-Le kell ülnöm. -motyogta, majd levágta magát egy székre.
-Harold, én úgy. -kezdtem de félbeszakított.
-Megesik. De, nekem végem.-közölte. Kínomban hisztérikus röhögőgörcs tört rám, és könnyeimmel küszködve néztem rá.
-Most mi legyen? -vihogtam.
-Riasztom a többieket. Megkeressük.-tért vissza belé az életkedv.
-Jó.-bólintottam. Hazz alighogy kilépett a konyhából, elszállt belőlem az eddi összes tartás és elejtettem mindent, amit eddig a kezemben tartottam. Aztán a padlóra rogytam és a tenyerembe temettem az arcomat. Ez hihetetlen. Miért kellett ilyen butának lennem? -értetlenkedtem magamban. Nekem ez már túl sok volt. A paparazzok, az interjú, az utálkozók és most Lux eltűnése. Teljesen összeomlottam.

4. Fejezet: A másnapos interjú

Reggel iszonyatos fejfájásra ébredtem, ami nem is volt csoda. Viszont a látvány kárpótolt. Harry a derekamnál magához húzva szuszogott. Kitűrtem az arcából néhány tincset és a felkarját simogatva nyomtam egy puszit a homlokára. Ha létezik szerelmi skála, én tuti kiütöttem már párszor. Az órára pillantottam. Fél nyolc, ami viszonylag korán volt még. Főleg ha valaki előtte berúgott. Visszadőltem egy kicsit, hátha tudok még aludni, és sikerült is. Elaludtam. Amikor másodszorra felkeltem Harry már nem volt mellettem. Hatalmasat sóhajtva dőltem vissza, amikor nyikorgott egyet az ajtó. Hallottam ahogy valaki az ágy mellé lép, letesz valamit az asztalra, majd leül az ágy szélére.
-Jó reggelt, te kis alkoholista!-ébresztett fel Harry viszonylag kedvesen.
-Nem vagyok alkoholista!-tettettem sértettséget.
-Durcás hercegnő. -húzott az ölébe mosolyogva. Átkarolt, hogy még véletlenül se tudjak kiszabadulni.
-Most pedig összecsomagollak, és elduglak, hogy mások ne találjanak meg. -puszilta meg a behúzott nyakamat.
-Ez már emberrablás. -vigyorogtam és egy pillanatra elmúlt a fejfájásom is.
Harry beljebb csúszott az ágyon, továbbra is az ölében tartva engem és halkan dudorászott. A dalt egyből felismertem.
-Nem engedlek elmenni. -suttogtam. Harry felsóhajtott és még jobban magához húzott.
-Nagyon fáj a fejed? -kérdezte.
-Eléggé.-húztam el a számat. Mert így is volt. Fájt a fejem.
-Jajj, te szegény. -sóhajtotta mosolyogva. Az éjjeli szekrény felé nyúlt, majd felém tartott egy bögrét.
-Remélem kávé. -fogadtam el fáradtan.
-Tipikus hiba ha valaki másnaposan kávét vagy energiaitalt iszik. Ez csak tea, de sokkal többet használ, mint a kávé.-magyarázta, én pedig hittem neki. Tudja mit beszél. És végül igaza lett. Nem fájt utána a fejem és nyúzott sem voltam.
-Köszönöm hercegem. -ittam ki az utolsó kortyot is a bögréből, majd közelebb hajolva megcsókolt.
-Mennünk kell az interjúra. -figyelmeztetett.
Nem volt túl sok időm henyélni, így villámnyorsan magamra kaptam egy farmert, egy fehér blúzt, aminek a gallérja gyöngyözve volt, egy fekete blézert és egy magassarkút.
-Csinos vagy.- kulcsonta össze az ujjainkat mosolyogva, majd kimentünk a lakásból. Megvártam míg becsukja a kaput, majd beültünk a kocsiba, engem pedig kezdett emészteni az idegesség, amit ő is észevett.
-Figyelj.-simította meg az arcomat.-Csak add önmagadat. Nem lesz baj, hidd el. -mosolygott, majd hosszasan megcsókolt. Ezzel valamilyen szinten megnyugtatott, de nem tartott sokáig, egészen addig, amíg be nem sétáltunk az újság irodaépületébe. A portáról átirányítottak minket a B épület 169-es irodájához. Harry az ajtóhoz lépett, majd kettőt kopogott és benyitott, magával húzva engem is.
-Üdv! Harry Styles vagyok, ő itt a párom Nina Jackson. Az interjúra jöttünk.-szólt Harry.
-Üdvözlöm önöket, foglaljanak helyet. -válaszolt az újságíró a nagy, tölgyfaasztala mögül. Leültünk vele szemben, végül a firkász megszólalt.
-Akkor talán kezdjük is el. A nevem Kathrina, de mindenki Kat-nek szólít.-rázott velünk kezet.-Összeírtam néhány kérdést, először talán kezdjük azzal. -húzogatta ujjait a tablete képernyőjén.
-Halljuk!-mosolyodott el Harry, és megsimította a kézfejemet.
-Mint azt már az előbbi interjúkban is bevallottátok, augusztus óta alkottok egy párt.-tegezett le minden gond nélkül. -Hogy fogadták ezt a rajongók?-tette fel az első kérdést.
-Mint mindig, most is akadnak utálkozók, de a rajongóink 90%-a támogat, ami nagyon jól esik. Tegnap például az ékszerüzletben odajött hozzám egy lány, hogy gratulálhasson. -ecsetelte Harry.
-Ékszerüzlet? Netán készülsz valamire? -kapja el a mondat végét profi módon az újságíró.
-Ami azt illeti van valami, ami tervben van, de ez még egyenlőre titok.-vigyorog önelégülten. Mire készül?
-Értem. Most térjünk át rád Nina.-fordult felém.-Hogy viseled a felhajtást ami körülöttetek van? -kérdezte barátságosan.
-Egész jól bírom, bár néha furcsa, hogy 100 métert nem tudok úgy megtenni, hogy ne állítana meg valaki. -néztem egy pillanatra Harry-re, aki bátorítóan megszorította a kezemet.
-Harry, mi volt az a dolog, ami leginkább megfogott Ninában? -váltott témát.
-Hogy nem ájult el tőlem. Kihívást jelentett, szó szerint utált. -magyarázta, majd felém hajolva megcsókolt.
-Szép történet. Az előbb ugyebár azt mondtad, hogy utált téged. Mégis hogy szeretett beléd? -tette fel a nagy kérdést a firkász.
-Harry leesett a fáról és kidőlt egy napra. Akkor változott meg minden.-válaszoltam Harry helyett.
-Értem. Akkor most talán nézzünk pár rajongói kérdést. -nézett a tabletére, majd felolvasta az elsőt.-"Sziasztok, Franceska vagyok Rómából, a kérdésem pedig az lenne, hogy mi volt a legelső közös programotok?"
-Rengeteget sétáltunk a környéken és beszélgettünk. De ha valami igazán romantikusra vágytok, akkor elmondom, hogy kibéreltem egy gyönyörű tóparti házat, hogy kettesben lehessünk egy kicsit.-számolt be Harry, arról a bizonyos estéről.
-"Hello, én Natalie vagyok Londonból és a kérdésem az, hogy mit szerettek a legjobban a másikban?"-olvasta fel rögtön a másodikat.
-Ninának eszméldtlen humora van, hihetetlen kedves és szeretnivaló. Meglepően okos, főiskolára is jár itt Londonban.-kezdte Harry.
-Harry-nek nincs olyan tulajdonsága, amit ne lehetne szeretni. Ha a helyzet úgy adja keménynek tetteti magát, de belül arany szíve van. Egyszerűen imádom.-soroltam el én is.
-"Sziasztok Luca vagyok Budapestről, a kérdésem pedig az, hogy ti is becézitek-e egymást, ahogy más párok szokták?" -bombázott le minket a harmadik kérdéssel.
-Nos kedves Luca, mint minden pár, mi is becézzük a másikat de semmi nyáladzósra nem kell gondolni. Ninát általában Hercegnőnek, Cicának,Drágámnak vagy ha hülyéskedős kedvemben vagyok Mrs. Styles-nak szólítom. -nevetett fel Hazz.
-Nálam Harry csak simán Harry. Egy-egy romantikusabb pillanatban Hercegnek, ha meg mérges vagyok rá, akkor a teljes nevén hívom.
-"Hali, Karoline vagyok Bécsből, és a kérdésem Harry-hez szól. Gondoltál már arra, hogy egy szinttel feljebb lépj a kapcsolatotokban?" -olvasta fel a következő levelet.
-Dolgozom rajta. A "szintlépést" legkésőbb decemberre terveztem, remélem addig sem köszönt be a "Game Over".-válaszolt frappánsan Harry, én meg ledermedtem. Mi van? Milyen szintlépést?
-Tehát várható lehet, hogy nemsokára...? -kereste a szavakat az újságíró.
-Számítsatok rá, igen. -bólintott mosolygva Harry, és még erősebben fogta a kezem. Én pedig lefehéredtem.
-Minden rendben van? -méregetett aggódva az interjús, vagyis Kat.
-Persze. Folytassuk. -mondtam vékony, még számomra is felismerhetetlen hangon.
-A következő kérdés épp hozzád szól. -mosolygott bíztatóan -"Sziasztok, Christie vagyok Sydneyből, és Ninától szeretnék kérdezni. Ha Harry akár most, akár a napokban bármikor letérdelne eléd és megkérné a kezed, mit válaszolnál?"-olvasta fel a következő kérdést Kat, én meg addig megpróbáltam összeszedni magam.
-Semmi kifogásom nem lenne ellene, gond nélkül igent mondanék, de szerintem arra, hogy belebújjak egy esküvői ruhába még várnia kell pár évet, mivel jelenleg 18 vagyok, a házassághoz még túl fiatal, de a jegyese nagyon szívesen lennék. -válaszoltam magabiztosan, és tényleg így voltam vele.
-Értem. Szerintem ennyi. Köszönöm, hogy meginterjúvolhattalak benneteket.-rázott velünk kezet Kat.
Az irodaépületből kilépve kiszakadt belőlem egy megkönnyebbült sóhaj. Ez a megkönnyebbülés addig tartott, amíg meg nem jelentek a fotósok és le nem támodtak minket a kéréseikkel.
-Nagy mosolyt kérünk! -ordította az egyik.
-Hadd lássuk azt a boldog párt. Csókot! -tört előre a másik. Harry megvonta a vállát, egy gyors és határozott mozdulattal megpördített, megdöntött és megcsókolt. A firkászok hatalmas huhogásban törtek ki, mi pedig mosolyogva törtünk utat köztük, hogy eljussunk a kocsiig. Amint ez sikerült, beszálltunk, Hazz pedig padlógázzal elhajtott. De nem arra ment, amerre kellett volna.
-Hová megyünk? -kérdeztem.
-Majd meglátod. -mosolygott úgy, mint aki nagyon elégedett magával.-Örülök, hogy ilyen lazán kezelted az interjút.-tette hozzá, továbbra is az útra szegezett tekintettel. És ennyi is volt. A kocsi megállt egy hatalmas bevásárlóközpont előtt. Harry kiszállt, majd megkerülve a kocsit kinyitotta az én oldalamon lévő ajtót is.
-Mrs. Styles!-nyújtotta a kezét. Elfogadva az ajánlatát engedtem, hogy kisegítsen a járműből. Becsukta a kocsiajtót, majd felém tartotta behajlított karját, jelezve, hogy karoljak belé.
-Mire készül Mr. Styles?-vontam fel fél szemöldököm.
-Előbb vagy utóbb megtudja Mrs. Styles. -állt meg a lengőajtó előtt, és felém hajolva megcsókolt. Az épületbe beérve Harry egy ékszerüzletbe vezetett.
-Nézz körül! Negyed óra múlva itt vagyok, el kell intéznem valamit! -búcsúzkodott, majd egy szolid "később találkozunk" csók után távozott.
-Segíthetek valamiben?-jött oda egy eladó.
-Csak nézelődöm. Esetleg megmutatnád a nyakláncokat?- kérdeztem vissza.
A srác szó nélkül elindult az egyik üvegfedeles pult felé, én meg követtem. Az üzlet belső végében megállt. Egy fekete, fakeretes üvegasztal telis-tele volt arany és ezüst láncokkal. Különbözőek voltak, de valami mindegyikben közös volt. Egyiken sem volt medál.
-Látom kiszúrtad, hogy hiányzik róluk valami. A medálok itt vannak. -lépett az asztal másik végéhez. Valóban. Roskadásig volt velük az asztal. Volt egy, amin megakadt a szemem. Egy nagyon aranyos hamburgert ábrázoló medál volt. Tudtam is, kinek adhatnám, de nem nyakláncban, inkább kulcstartón. Aztán a horribilis árat meglátva, ami csupán azért volt magas, mert opálos kövekkel volt kirakva benne a saláta, el is vetettem az ötletet.
-Azt hiszem, ez sokkal jobban illene hozzád. -emelte le az üvegfedelet az eladó, majd a markába vett egyet és összezárt tenyerét felém tartotta. Az ujjait kinyújtva aztán bepillantást nyerhettem, hogy mit is rejt a keze. Egy ezüst színű, H betűt ábrázoló medál volt. Imádtam.
-Ez gyönyörű!-vettem a kezembe és csillogó szemekkel vizsgálgattam a csinos darabot.-Honnan tudod, hogy ki ő?-suttogtam arra utalva, hogy a legtöbb fiú nem igazán ismeri őket.
-A húgom rajongójuk. -mosolygott. Akkor határoztam el, hogy küldetek a fiúkkal egy autogrammot a kislánynak.
-Hány éves?-néztem fel.
-Öt. A neve Claudia.-ecsetelte.
-Szép neve van. Esetleg itt van valahol a közelben?-küldtem apró jeleket.
-Hátul a raktárban. Anyu dolgozik az irodában, így most én vigyázok rá. Miért? -kezdett leesni neki a dolog.
-Harry nemsokára visszaér, ha gondolod találkozhatna vele. -ajánlottam fel.
-Ez remek ötlet. Köszönöm.-hálálkodott, majd magamra hagyott pár percre. Kis idő múlva a húgával, Claudiával kézen fogva igyekezett felém.
-Ő Nina! Ugye ő az bátyó?-kérdezte testvérét.
-Nem álmodsz. -válaszoltam bátyja helyett mosolyogva.
-Mike, ugye csinálhatok vele közös képet? -rángatta testvére karját.
-Ezt ne tőlem kérdezd! -irányított át hozzám.
Magasságom miatt leguggoltam hozzá.

-Nina! Úgy szejetjek. -ölelt meg mosolyogva.-Gyönyöjű vagy.-engedett el. A telefonomért nyúltam, hogy lőhessek vele egy közös fotót, de az eladó srác, vagyis Mike megelőzött. A telefonját előkapva elmosolyodott.
-Mosolyogj Claudia! -szólt a húgának, aki egész eddig háttal állt neki. A kislány hatalmas mosollyal az arcán megfordult, én pedig átkaroltam. Mike csinált pár képet, én pedig felálltam, mert már fájt a lábam. Claudia kicsit pösze, épp ezért volt olyan aranyos. Mike tovább mutogatta a medálokat, én pedig Claudiát felvéve nézegettem őket.
-Tetszik valamelyik? -kérdeztem a kislánytól mosolyogva.
-Az szép!-mutatott az egyik apró koronát ábrázolóra. Nagyon szép volt, és az ára is kedvező.
-Rátennéd egy vékony ezüst láncra?-kértem a srácot. Mike bólintott, majd eleget tett a kérésemnek. A medál a lánccal együtt 25£-ba került, egyáltalán nem volt drága, kétség nem fért hozzá, hogy meg fogom venni, de nem magamnak.
-Akkor ezt kérném. -mutattam a nyakláncra. Mike a pénztár felé igyekezett, mi meg követtük.
-Tudod kié lesz ez a nyaklánc Claudia? -kérdeztem tőle útközben.
-Harryé?-találgatott.
-Nem.-ráztam meg a fejem.-Egy nagyon különleges kislányé. -mondtam meg a helyes választ.
A pénztárhoz érve Mike beletette a nyakláncot egy dobozba, aztán beütötte az árat a pénztárgépbe.
-25£ lesz.-tépte le a blokkot, majd a dobozra tette. Előhalásztam a pénzem, majd átadtam Mike-nak, aki betette a pénztárgépbe. Claudia érdeklődve figyelte, ahogy kiveszem a dobozból a nyakláncot, és kicsatolom. Végül leguggoltam mellé.
-Gyere ide!-hívtam magamhoz. Claudia elém lépett, én pedig ráadtam az ékszert.
-Ez mától a tiéd! Hogy emlékeztessen arra, hogy minden lányban benne rejlik egy hercegnő!-fogtam meg a kislány kezét, és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára.
-Köszönöm szépen! -nézett rám nagy szemekkel, majd megölelt.
-Tényleg köszönöm. -lépett mellém Mike, majd a húgát felvéve elindult a raktár felé.
Én nem mondtam semmit, számomra ez természetes volt. Aztán hirtelen Mike megtorpant és megfordult.
-Köszönjük, hogy nálunk vásárolt. -szólt vissza egy fogkrémreklámba illő mosoly kíséretében.
-Hihetetlen, hogy mennyire kedves vagy! -szólalt meg valaki a hátam mögül, és olyan hirtelen törte meg a gondolatsoromat, hogy megrezzentem. De mivel a hang számomra nagyon is ismerős volt, kitörő öröm okozta boldogsággal fordultam meg. Harry volt. Közelebb lépett és átkulcsolta a derekamat.
-Ez a jelenet eszembe juttatta milyen jó anya lehetnél.-támasztotta homlokát az enyémnek, majd hosszasan megcsókolt.-Gyere! Mutatni akarok valamit. -kulcsolta ujjait az enyéimre, majd a kijárat felé indult. A félemeletre vitt felé, majd a mozgólépcső tetején megállt.
-Fordulj meg!-mondta vigyorogva, majd eltűnt. Értetlenkedve bár, de eleget tettem a kérésének. A földszinten egy rakat Directoner állt, előttük pedig Harry, felém arccal, széttárt karokkal. A Little Things-et énekelték. A tömegben észrevettem négy ismerős arcot. Louis, Zayn, Liam és Niall szétszórtan helyezkedtek el a rajongók között. Mindenki énekelt, és amikor a dal "you're perfect to me" részéhez értek mindenki egy irányba mutatott. Rám. A szám elé kapott kezekkel álltam ott és előtörtek belőlem az örömkönnyek. Harry ezt látva felszaladt a mozgólépcsőn és átölelt. A hajamat simogatva próbált csitítani, majd mosolyogva megpuszilta a homlokomat. A szám időközben véget ért, és mindenki tapsolt. Akik énekeltek, akik csak megálltak a nagy tömeg láttán nézelődni. Tapsolt az öt fiú, és könnyeimet letörölve tapsoltam én is. Harry előhúzott egy dobozt a zsebéből, majd kivette ami benne volt. Az a H betűs nyaklánc, ami annyira megtetszett. Harry eltűrte a hajamat és a nyakamba akasztotta a láncot. Megfordultam és az arcát két kezem közé fogva megcsókoltam. Nem lehet szavakba önteni, hogy mennyire szerettem abban a pillanatban. Kézen fogva mentünk le a lépcsőn, és csatlakoztunk a többiekhez.
-Köszönöm!-néztem végig rajtuk kedvesen. Niall és Louis mosolygott, Liam úgy általánosságban fapofát vágott, Zayn pedig amolyan "nincs mit" stílusban biccentett egyet.-Ezt még valahogy meghálálom!-fordultam Hazz felé.
-Csak maradj velem és már el is van intézve. -hajtotta le a fejét egy szerény mosoly kíséretében.
-Hol egy vödör? Hányok. -vágta rá Liam.
-Terhes vagyok! -eszmélt fel Niall, aki időközben elbambult. Először értetlenül néztünk rá, aztán mindenki egyszerre kezdett röhögni.
-Kemény vagy mint a bolti zsír!-veregettem vállon.
-Ja, meg éhes is! -bólintott. Megegyeztünk abban, hogy beülünk a Mekibe. A fiúk mindenfélét ettek, én viszont csak egy sültkrumplit.
-Hogy bírjátok megenni ezt a szennyet? -fintorogtam.
-Nem szenny.-rázta a fejét Niall.
-Persze, az egyszeri gyerek is úgy járt, hazament és megkérdezte, hogy "mi a moslék édesanyám?", válaszként meg annyit kapott csak, hogy "a pofád fiam".-mondtam, Louis, meg úgy elkezdett röhögni, hogy kijött az orrán a kóla.
-Te honnan szeded ezeket?-nevetett Zayn.
-Egy jó mester sosem árulja el a titkát. -válaszoltam Louis hátát ütögetve.
-Tudsz még egyet? -szállt be a beszélgetésbe Liam.
-Aha.-gondolkoztam, aztán elkezdtem. -Parasztlegény hazamegy, bekiáll az anyjának. "Édesanyám hívogatnak a lányok. Aztán mit mondanak fiam? Na mi van te böszme?".-idéztem vissza a nagyrészt aputól hallott vicceket. Zayn hangosan nevetett, Louis újabb adag kólát nyelt félre, Niall pedig azt asztalt csapkodta, de hang nem jött ki a torkán.
-Ezek mindig ilyenek? -fordultam Liam felé.
-A nap 24 órájából 16-ban igen.-felelte, és láttam rajta, hogy próbál éretten viselkedni, hisz ő az 1D "Big Daddy"-je, de legbelül ő is nevetett. Hazaérve Kit-et már otthon találtuk. Amúgy ő hol volt az elmúlt két napban? Mert csak annyira emlékszem, hogy az egyik nap Niall-nél aludt. Bizonyára ma ért haza. A nappaliban ülve a laptopján olvasgatott valamit.
-Szia Kit!-dobtam le magam mellé.-Mit olvasol?-érdeklődtem.
-Sziasztok! Az interjútokat és épp néhány utálkozóval veszekszem. Valami spanyol és az előbb az anyanyelvén küldött el melegebb égtájakra. Pechje, hogy tudok spanyolul.-nézett összehúzott szemmel a képernyőre.
-Mi?-kérdeztem vissza. Az interjúk alá mindenféle trágár szöveg volt írogatva, a világ minden létező nyelvén. Még a leg vállalhatóbb vélemény egy szimplán 3 szavas "jókívánság" volt, ami kb. úgy hangzott, hogy "Dögölj meg Nina!". Kedves...
-Úr Isten!-suttogtam lesokkolva. Szóval ennyire nem szeretnek? Ilyen szörnyű lennék? A könnyeimmel küszködve adtam vissza laptopot Kit-nek, majd a lépcső felé indultam.
-Nina minden rendben? -szólt utánam Kit.
-Persze.-válaszoltam remegős hangon. Pedig nem ez volt a helyzet. Semmi sem volt rendben. Fájt és mart a tény, hogy vannak emberek, akik ezt gondolják rólam. Hogy nekem csak a pénze kell. Nem. Nem így volt. A szobába beérve becsuktam magam mögött az ajtót és kulcsra zártam. Az ágy mellé léptem. Leemeltem egy díszpárnát és az ablakhoz sétáltam. A párkány vastag volt. Épp elég vastag ahhoz, hogy elférjek rajta. A párnát letettem és ráültem. Lábaimat felhúztam és átkulcsoltam. A térdemnek támasztottam a homlokom és nem bírtam tovább. Megjelent az első könnycsepp. Aztán a második. Aztán a harmadik is. És ez így folytatódott egészen addig, amíg a könnyeim összefüggő láncot nem alkottak. A percek teltek, a falióra ketyegése volt az egyetlen zaj a szobában. Hangokat hallottam. A folyosóról jöttek.
-Mi az hogy most ne menjek be hozzá? Kit, te hagynád, hogy ez a néhány idióta ezt tegye vele? -értetlenkedett dühösen Harry.
-De Hazz.-próbálkozott Kit. Hiába, hajthatatlan volt.
-Nem érdekel. Bemegyek.-szólt Harry, majd kettőt kopogott. -Nina, minden rendben?-érdeklődött.
-A rajongóid utálnak, de amúgy igen. Minden oké.-feleltem cinikusan.
-Nina nyisd ki!-kérlelt.
-Nem.-nem akartam kinyitni. Nem volt több lelki erőm, hogy a szemébe nézzek.
-Nina!-mordult rám sokkal erélyesebben. Ideges volt. Nem válaszoltam. Nem tudtam mit válaszolni. Az inger újra rám tört, így az tenyerembe temette az arcom, és hagytam, hogy a kijöjjön aminek jönnie kell. A zajokból ítélve Harry leült az ajtó elé. Kitartó a srác.
-Nina, utoljára szólok, hogy nyisd ki! Ha nem nyitod ki az ablakon fogok bemászni. -közölte. Ez szörnyen aranyos és kedves volt a részéről.-Nina, kérlek. -ismételte meg. Egy hatalmasat sóhajtva erőt vettem magamon és az ajtóhoz sétáltam. Egyik kezemet a kilincsen pihentettem, másikkal a kulcsot fogtam, majd fordítottam el. A zár kattant, az ajtó viszont továbbra is csukva maradt. Bejön, ha akar. Hátráltam pár lépést, és az ajtót vizslattam. A kilincs lenyomódott, és a résnyire kinyitott ajtón Harry nézett be, végül belépett és becsukta maga után. Megindultam felé és a nyakába borultam. Zokogtam. Eltolt magától, hogy a szemembe nézhessen.
-Na ide figyelj. -vette két tenyere közé az arcomat.-Ezek hülyék. És nem érdekel mit mondanak.Te nekem tökéletes vagy.-csókolt meg.
-Harry, ők a rajongóid. Nem mondhatod nekik, hogy teszel rájuk. -emlékeztettem. Mert így is volt.
-Ezt bízd csak rám. -nyugtatott meg. -És ne sírj. Ha mosolyogsz, az sokkal jobban áll. -kacsintott, majd magához húzva megcsókolt. Bár fájt, amit az utálkozók állítottak rólam, jól esett, hogy nyugtatni próbált.
-Na ilyen egy igazi hercegnő.-motyogta két csók között.

3. Fejezet: Egy görbe este

Mikor újra kinyitottam a szemem az órára pillantottam. Fél nyolc, de odakint minden sötét. Hirtelen azt se tudtam hol vagyok. Harry mellettem volt, a nyakamon éreztem a szuszogását. Hátulról magához szorítva bóbiskolt. Megfordultam, hogy szembe kerülhessek vele. Az hátát cirógatva nyomtam egy puszit az arcára, amire rögtön felébredt.
- Indulnunk kéne. - jutott eszembe.
- Hova? - ráncolta a szemöldökét.
- A Red Sun-ba, vagy hova. - próbáltam emlékezni a névre.
- Ja, a Blue Moon. - pattant fel.
Villámgyorsan felöltöztem és indulásra készen léptem ki a fürdőszobaajtón. Egy fekete koktélruhát vettem fel, szintén fekete magas sarkúval. Harry is hasonlóan vélekedett. Fekete farmert viselt, fekete inget apró fehér szívekkel és zakót.
- Gyönyörű vagy. - mosolygott rám, és azok az apró gödröcskék is megjelentek az arcán, ami olyan kisfiús bájt kölcsönöz neki, hogy képtelenség ellenállni. Karjaimat a nyaka köré fontam és közelebb hajolva megcsókoltam. Imádok elveszni abban a gyönyörű, zöld szempárban, imádok a hajába túrni és beszívni részegítő illatát. De aznap este nem az illata volt az, ami megrészegített. A Blue Moon-ba megérkezve már messziről megismertem a társaságunkat. Niall, és Kit, Liam és a barátnője, Zayn és Perrie, valamint Louis. A kis forever alone.
- Sziasztok! - próbálta meg túlüvölteni a zenét Niall. A szórakozóhely már ekkor tömve volt, és hiába tártak ki minden nyílászárót, így is fülledt meleg uralkodott a teremben.
- Sziasztok! - léptem melléjük, bár nem hiszem, hogy meghallották. Negyed órába telt, mire összeszedtük, hogy ki mit kér, aztán leadtuk a rendelést. Kezdetnek csak egy pohár narancslevet kértem, de Harry színes koktélszerűsége felkeltette az érdeklődésemet.
- Mit iszol? - érdeklődtem.
- Valami brazil. - vonta meg a vállát.
- Pina Colada? - kérdeztem vissza.
- Aha. Csak ebben nincs likőr. Megkóstolod? - tartotta felém a szívószálat. Bólintva belekóstoltam és ízlett. Nem volt túl édes, de nem is éreztem a likőr hiányát, mert ha lett volna benne, akkor is elnyomta volna a menta. Na, szép a végén még könyvet is írok az alkoholizmusról. Harry láthatta rajtam, hogy ízlett, mert a következő körnél már én is olyat ittam. Az utána következőnél Hazz már nem ivott többet, én viszont igen. Viszont akkor még elviselhető állapotban voltam, mert mindenkit szerettem. A következőnél táncoltam valakivel, de hogy kivel arra nem emlékszem, mert kezdtem homályosan látni. Az utána következőnél már szédelegtem, így elindultunk haza. Viszont belehánytam a taxiba, ezzel egy időben szégyent hoztam Harry-re is. Az út további része csendben telt, én azért nem szólaltam meg, mert azt sem tudtam ki vagyok, ő meg azért, mert túl ideges volt. Ha az mondom, hogy véletlen rúgtam be, az hülyén hangzik ugye? A házba beérve aztán kitört a patália. Harry leszidott, én hallgattam, aztán amikor felfogtam a szavait és annak súlyát elsírtam magam. Mikor ezt ő is észrevette egyből stílust váltott.

- Jaj, ne, ne sírj! - guggolt le velem szembe. Lehajtott fejjel ültem a széken és nem válaszoltam. A fejem már kezdett tisztulni, így már értettem miről is beszélt. - Nem úgy értettem! Csak ideges vagyok, mert a pia miatt nem tudtam elmondani, amit valóban akartam. - mentegetőzött. Szó nélkül felálltam, betántorogtam a fürdőbe és lezuhanyoztam. Fürdés után még kipakoltam magamból a maradékot is, olyan erős hányinger tört rám, de Harry hiába dörömbölt az ajtón, hiába ordított, az ajtót csak akkor nyitottam ki, amikor véglegesen hagytam el a fürdőt.
- Jól vagy? - próbálta megsimítani az arcom.
- Nem. - kaptam el a fejem és lesütöttem a szemem. Harry is lefürdött, én addigra már lefeküdtem és a TV-t kezdtem kapcsolgatni. Semmi érdekes nem volt benne, így ki is kapcsoltam. Harry kijött a fürdőből és befeküdt mellém az ágyba. Háttal voltam neki, így nem vettem észre, hogy közelebb húzódott és a könyökén támaszkodva fölém hajolt. - Cica... - húzta végig az ujjai hegyét a karomon, ami kellemes, de csiklandozó érzés volt. -Haragszol rám? - nyomott egy puszit a vállamra.
- Miért? Azért mert ribancnak tituláltál? Á, dehogy.- húztam még jobban a fejemre a takarót.
- Naaa...Cica. - nógatott szomorkás hangon.
- Mi az?- néztem fel a vállam felett.
- Sajnálom. Tényleg. - mosolygott szomorúan.
- Jó, tudod mit? - sóhajtottam. - Felejtsük el. - fordultam felé.
- Na, ezt már szeretem. - feküdt le ő is, majd magához húzott és megcsókolt. A hátamat simogatta és már majdnem elaludtam, amikor újra megszólalt.
- Cica .- szuszogta. Mi ez a cicázás, valami új mánia? - Szeretlek. - nyomott egy apró puszit a homlokomra.
- Én jobban. - öleltem szorosabban, végül ez után az eseménydús nap után végre elaludhattam. Mert ha bekerülsz a körbe végül minden este görbe.

2. Fejezet: Megfázás

Az, hogy elég rendesen megfáztam mára bebizonyosodott. Fáradt voltam és kótyagos, az ágy visszahúzott, és úgy éreztem felkelni sem bírok már. Oldalra pillantottam. Harry mellettem épp az igazak álmát aludta. Megnyugtató szuszogását hallgatva apró mosolyra húztam a számat. Imádom amikor alszik. Olyan aranyos.-gondoltam magamban. Óvatosan felültem, vigyázva, hogy fel ne keltsem és épp álltam volna fel az ágyról, amikor valaki elkapta a csuklómat. Ijedten néztem vissza a vállam felett, de csak Harry volt, bár a szemeit továbbra is csukva tartotta és édes módon mosolygott. Az arcán megjelenő két apró gödröcske még ellenállhatatlanabbá tette ezt az amúgy is imádni való látványt. Kiszabadítottam a kezem erős tenyerei közül, majd lábujjhegyen állva kilopkodtam a hálóból. A konyhába érve megpillantottam valakit. A hűtőbe derékig behajolva a rendelkezésre álló ételek sorát böngészte.
- Niall? - kérdeztem meglepődve.
- Oh, szia Nina! - szállt ki a hűtőből.
- Van itt valami olyan kaja is, ami nem rendelt,  lejárt vagy félig megevett? - értetlenkedett. Fogalmam sem volt arról, hogy miről beszél. Mellé léptem és benéztem a hűtőbe. Pizzás, kínais és McDonald's-os dobozok mindenütt. Elképedve bámultam a horrorisztikus látványt, végül úgy döntöttem, hogy konyhatéren a kezembe veszem az irányítást.
- Niall, ha  elszaladsz gyorsan a közértbe én csinálok neked reggelit, de ezekből nehezen tudnék, hacsak nem eszed meg a pizzafeltétet édes-savanyú csirkével. - mondtam. Niall undorodva felnevetett. - Na látod. - mosolyogtam bágyadtan. Aztán felmerült bennem a kérdés. Niall mit keres itt? Nem is kellett felvetnem a témát, mert rögtön választ is kaptam. Kit rohant keresztül a konyhán, végül megállt Niall előtt.
- Jó reggelt! - vigyorgott, majd megcsókolta (!!). Aha, szóval halad a dolog. Amúgy Kit és Niall abszolút összeillő páros. Mindketten szeretik a zenét és a kaját. - Mintha egymásnak lennétek teremtve. - mosolyogtam. Kit tovább is vigyorogva elvörösödött.
Szóval ők elszaladtak a közértbe, én meg elkezdtem kidobálni a hűtőből mindent, ami a kezem ügyébe került.
- A betegnek az ágyban van a helye. - morogta valaki a fülembe.

- Jó reggelt Harry!- vágtam rá, mit sem törődve azzal, amit az előbb mondott.

- Mit keres itt Niall kocsija? - nézett ki az ablakon.- Jól sikerült a randi. - mostam meg a kezemet.- Oh, értem. - vigyorgott. Mögém lépett és hátulról átkarolt. - Zayn szólt, hogy ő és Perrie átugranak délután, nekem meg el kell mennem, elintéznem valamit a városban. - ecsetelte.- Kérlek, mondd, hogy bevásárolni mész. - könyörögtem enyhe cinizmussal a hangomban. Harry vette a lapot, majd hatalmas hahotázásban tört ki. Időközben Niall és Kit is megérkezett és elég furcsán néztek a még mindig nevető göndör barátjukra.- Ennek meg mi baja? - kérdezte Niall vigyorogva. Csak legyintettem.Reggeli után Kit azonnal elindult a suliba, mert így is késésben volt. Megmértem a lázamat, de csak hőemelkedésem volt. Ha így folytatom estére még ennyi sem lesz. A délelőttöt a bőröndjeim kipakolásával töltöttem és Harry is vette a fáradtságot és felöltözött. Nem mintha bajom lett volna az alsónadrág-fehér pólópárosítással, de azért ez mégis így egál. Épp az utolsó ruhadarabot hajtogattam, amikor Harold 'Beledöglökannyiraszeretem' Styles jött be a szobába. Elég gondterheltnek tűnt.- Valami gond van? - érdeklődtem.- Egy csomó újság akar interjút velünk. - temette a tenyerébe az arcát.- Mármint az 1D-vel? - kérdeztem vissza.- Nem. - rázta meg a fejét. - Veled és velem. Ez egy kicsit ledöbbentett. Mit akarnak tőlem?- Hát-hezitáltam egy darabig, végül beadtam a derekamat. - felőlem. - tártam szét a két karom.- Tényleg? Nem gond? - nézett rám a tenyerei mögül Harry.- Nem. - ráztam meg a fejem.- Komolyan mondom, hogy te vagy a világ legjobb barátnője. Köszönöm. - nevetett hitetlenül, végül hosszasan megcsókolt, amitől én rendszerint szívrohamot kapok. Ez most sem történt másként. Mosolyogva a mellkasának döntöttem a fejem és úgy éreztem, újra belázasodtam. Csak a szokásos. Épp a Kittől megkapott tételeket tanulmányoztam, amikor valaki csengetett.- Biztos Zayn és Perrie. - kötötte be a nyakkendőjét Harry. - Megyek, kinyitom. - indult kifelé a nappaliból. Ajtócsapódást hallottam, majd két számomra igen ismerős hangot.- Minden oké? - kérdezte a férfiasabb hang tulaja, valószínűleg Zayn.- Igen.- válaszolt Harry.- Megbocsájtott? - tett fel újabb kérdést ezúttal egy női hang, értelemszerűen Pezz.A barátom válaszát viszont nem hallottam, mert nagyon halkan beszélt, így az számomra csak motyogásnak kivehető. Aztán lépteket hallottam és másodperceken belül a lépések gazdái is beértek.- Szia, Nina! - üdvözölt mosolyogva Pezza.- Sziasztok! – tettem félre a laptopot, majd felálltam és megöleltem őket. Valamiért Harry is beállt az ölelésre várók közé, úgyhogy mosolyogva átöleltem.- Na, akkor csajok, mi elmentünk! - búcsúzkodott Zayn. - Nem szétszedni a lakást! - rázta a mutatóujját Harry, mire felnevettem. Közelebb hajolt és szenvedélyes búcsúcsókot nyomott a számra. Perriék ezzel ellentétben csak egy gyors, szolid futó-csókot váltottak, majd a fiúk elhagyták a terepet, így az egész ház csak a mienk volt.- És most? - ültem le a kanapéra Pezz mellé.- Szeretném, ha megnéznél egy videót. Arra az esetre készült, ha nem bocsájtottál volna meg Harry-nek. - rakta a pendriveját a TV-be és felém hajított egy csomag zsepit, amit még a levegőben elkaptam. - Erre még szükséged lehet. - utalt a zsepikre, majd levágta magát mellém és elindította a videót. Az aláfestő zenét egyből megismertem. Don't let me go.  Harry Styles. A videó elején képek váltakoztak. Az elsőn épp Harry képébe nyomom a tejszínhabot, a másodikon épp szedem le az arcáról a tejszínhabot. A harmadikon a párnahuzatot tépem le, a negyediken Harry Mary elől menekül. Az ötödik kép láttán összeszorult a gyomrom. Harry eszméletlenül fekszik a fa alatt, a mellkasára hajtom a fejemet két kézzel megmarkolom az ingét. Sírok. Annak a napnak minden momentumára emlékszem, talán még az illatokra is. A hatodik képen én és Zayn ölelkezünk, a hetediken az ágyamon ülve beszélgetünk. Aztán egy videó. Az a bizonyos videó, amin ő ébreszt fel engem és nem fordítva. A zene ugyan lehalkul, de nem marad abba. A videó után az ölelkezős képünk jött. A képekkel együtt az összes emlék bevillant. Harry és én a kérdezz-felelek közben, a kertben, aztán amikor fejre estem az ágyról és Harry végig ott volt. A vita Louis és közte, és egy reggel, amikor mellette ébredtem. Jobban mondva hajnalban felébredtem, ő meg nem tudott aludni, megsajnáltam és megengedtem, hogy mellettem aludjon. Könnyekkel küszködve idéztem vissza a pillanatokat. A falunap reggelén, ahogy Harry nyugtatgat, kint a kertben, aztán indulás előtt, miközben felszállok Hurrikánra. A falunapon készült képek, majd újabb videó a táncról. A fellépés végén, ahogy megkönnyebbülten a nyakába borulok, aztán a következő képen nagyot néztem. Ahogy az utána következőn is. Az elsőn Harry-vel qvadozok, a másodikon pedig. Igen, az első csókunk. Minden tisztán látszik, és nem tudom Zayn mikor és honnan lőtte ezeket a képeket, de jövök neki eggyel. A következő képen, büszkén mosolyog, a háttérben látszik, ahogy egy bárszéken ülve gitározok. Aztán egy olyan videó, amit még én sem láttam. Harry egy csapat lánynak dedikál, akik elkérik a számát is, de ellenkezik.

- Sajnálom lányok, már elkeltem. - vigyorog, majd mutat egy képet. Erre még emlékszem. Harry épp edzett én meg kitaláltam, hogy lefekszem a földre, ő meg fekvőtámaszozzon fölöttem. Mondanom sem kell, hogy mi volt a jutalom, ha csinált egy szabályosat. Na, mindegy. A szám lassan a végéhez közeledik, de van még negyvenöt másodperc. Képek a balatoni összeveszésről, a London Eye-nál csapott balhéról. Csak pár másodperc volt hátra, és mikor a szöveg az utolsó mondatának végéhez ért, beúszott az utolsó kép. Harry a földön ül, a falnak háttal, arcát két tenyerébe temette. A feliratnál a lélegzetem is elállt. Fekete alapon fehér betűk és csupán egyetlen mondat. "Ne engedd elmenni!". Percekig meredtem a már elsötétült képernyőre. Ha előbb nem ezek után már biztos megbocsájtottam volna. Megható videó, örökké emlékezni fogok rá. Kitöröltem a könnyeket a szememből, majd Perriere pillantottam.- Köszönöm. - öleltem meg. A legszebb dolog, amit valaha tett értem bárki is.- Unatkozom. - sóhajtotta.- Én is. Beszélgessünk. - fordultam felé törökülésben. Az idő kétszer gyorsabban telt így, és már csak arra eszméltem fel, hogy egy ajtócsapódást követően a két fiú berobogott.- Minden rendben ment?- kérdezte Perrie titokzatosan és kezdett zavarni, hogy nem tudom hol voltak, de rákérdezni meg nem mertem.- Persze. - vigyorgott össze a két fiú. - Harry remekül választott. - tette hozzá Zayn. Remekül választott? De mit? A kíváncsiság lassan lyukat égetett az oldalamba és egyre türelmetlenebbül vártam, hogy mikor derül fény arra, mit is választott remekül. De sajnálatomra, ez nem következett be. Magamra kaptam a dzsekimet és együtt kísértük ki Perriéket a kocsijukhoz.- Akkor holnap! - ült be a kocsiba Zayn, majd elhajtottak. Nem értettem. Mi lesz holnap?- Még nem is köszöntem. - mosolygott rám Harry, aztán maga felé fordítva megcsókolt.- És elmentem bevásárolni is. - kuncogott a fülembe. Imádom, ha a fülembe duruzsol valamit. A kocsijához lépett és kivett a hátsó ülésről három zacskót, ami tele volt pakolva. A konyhába beérve mindent elpakoltam, de a harmadik zacskóba benézve elég furcsa fejet vághattam.- Harry, ugye nem mondod komolyan, hogy ebben a roskadásig pakolt szatyorban csak banán van?- néztem a telefonjával babráló fiúra.- Öhm, hát de. Nem volt itthon. - vigyorgott.- És most mit csináljak 3 kiló banánnal? - értetlenkedtem.- Majd én megeszem. - legyintett. Kinézem belőle. Harry megvárta, amíg végzek, aztán a nappaliba kísért és az ölébe ültetett.- Neked nem lenne szabad ezt csinálnod. Beteg vagy. – rázta a fejét.- Lázam már nincs, az orrom nem folyik és a torkom sem kapar. Jól vagyok. De kedves, hogy így aggódsz. - karoltam át a nyakát. - Kit ma Niall-nél alszik. - tettem hozzá, majd megcsókoltam.- Miért vagy ilyen tökéletes? - kérdezte két csók között.- Nem vagyok tökéletes. - motyogtam. De még mindig nem tudtam, hogy mit választott. Este öt körül lehetett már, de úgy döntöttem, ma hideg kaja lesz a vacsi. A kanapén ülve megtanultam pár tételt, majd beleírtam a tankönyveimbe a nevemet. Biztos, ami biztos.- Mindent megtanultál? - kérdezte Harry. Néha komolyan mondom rosszabb, mint az anyám.- Meg. - mosolyogtam. Vicces szituáció volt.- És ha belekérdezek? -"fenyegetett".- Csak tessék. - fordítottam felé a gépemet. Beleolvasott, végül kérdőn felnézett.- Szubjektív idő. - mondta, én pedig belekezdtem. Einstein ikerparadoxonja volt a kiindulópont, szóval ez számomra nagyon is könnyű feladat. Amikor elmondtam neki mindent, amit a szubjektív időről tudok a véleményét várva az arcát fürkésztem.- Ügyes. - húzott magához. - De mára elég lesz. - tette hozzá. Közelebb bújtam és mélyen beszívtam tébolyító illatát.- Este a fiúkkal elmennénk a Blue Moon-ba. Viszont nélküled nem megyek! - lehelt apró puszikat a nyakamra.- Mi az a Blue Moon? - kérdeztem.- Egy bár. Elmenjünk? - kérdezte, csillogó szemekkel. Tudtam, hogy azt akarja.- Miért is ne mennénk? - leheltem a szájába, de nem csókoltam meg. Élveztem a játékot. Harry felállt, én a derekára kulcsolt lábakkal, a két kezem közé fogtam az arcát és tekintetem az övébe fúrtam. Számmal súroltam az állát és az orrát, végül a füléhez hajoltam.- Szeretnéd, mi?- suttogtam. Harry halkan morgott egyet, majd a lépcső felé indult. A tetejére felérve a falhoz nyomott, majd esélyt sem adva a szabadulásra megcsókolt én meg vissza. A hátán összekulcsolt karjaimat szétszedte, majd kinyújtva azokat a nyakamat kezdte harapdálni. Jobban mondva szívni. Dereka köré font lábaimat szétkulcsoltam és újra a saját lábaimon álltam. A nyakamat még mindig szívta, harapdálta és már kezdett fájni, szóval felszisszentem. Megjelölt, ez kétségtelen. Az újonnan érzékennyé vált felületet apró csókokkal halmozta el, csípőjét az enyémhez nyomta. Egy kis erőt véve magamon megfordítottam az állást, így most ő nyomódott a falhoz. Kezdetben még az én kezemben volt az irányítás. A fülét harapdáltam, amikor egyetlen apró mondatot lihegett a fülembe.- Mindig az enyém lesz, amit szeretnék.  - zihálta.- Nem olyan biztos az. - nyomtam az egyik kezét vállmagasságban a falhoz, a másikat szabadon hagytam. Ez az, amit nem szabadott volna. Ugyanis egy gyors mozdulattal kiszabadította magát, végül két keze a csípőmnél kötött ki, majd lejjebb vándorolt végül megmarkolta a fenekemet, sőt, az egyikkel rá is csapott egyet. - Oh. - álltam meg. Ez furcsa volt.- Én szóltam, hogy mindent megkapok, amit akarok. - vigyorgott kajánul Harry. És be kellett látnom, hogy igaza van. Ellökte magát és beirányított a szobába. Menet közben megfordultunk, így őt volt háttal az ágynak. Eltaszítva magamtól egyenest az ágyra löktem, majd követtem és felültem a csípőjére. Ledöntött és rám vetette magát. Végül mindketten elbólintottunk.