1. Fejezet: Költözés

Másnap reggel arra keltem, hogy valaki halkan szólongat.
- Nina. Nina, ébresztő! - mondta, jobban mondva dörmögte egy mély, de számomra mégis kedves hang. Kinyitottam a szemem. Harry guggolt az ágyam mellett és mosolyogva keltegetett. Ez mind szép és jó. De hogy kerül Harry reggel hétkor a lánykollégiumi szobánkba? Nos, abban a pillanatban ez volt utolsó gondom.
- Harry! - ugrottam a nyakába boldogan. Kellemes ébresztő volt. - Hogy kerülsz ide? - csodálkoztam.
- Jöttem, hogy felkeltselek. Egy kismadár azt csiripelte, hogy hiányoztam. - pillantott Kit-re.
- Én nem is mondtam neked ilyet. - hajoltam kissé balra, hogy szobatársam szemébe nézhessek.
- Egész este az arcodra volt írva. - legyintett visszafojtott mosollyal, majd kiment a szobából. Céklavörös fejjel lesütöttem a szemem, de Harry arcán továbbra is ott virított az a pimasz és elégedett vigyor. Kimásztam az ágyból és kinéztem az ablakon. Az eső úgy ömlött, mintha dézsából öntötték volna. Bevonultam a fürdőbe, hogy rendbe szedhessem magam. Fogat mostam, megfésülködtem és felöltöztem. A kedvenc szürke elasztikus nadrágomat vettem fel, fehér pólóval, bokacsizmával és horgolt pulóverrel, amit egyenlőre csak a vállamra terítettem. Frissen és indulásra készen léptem ki a fürdőből. Ahogy Harry-re néztem önkéntelenül is elmosolyodtam. Már megvan honnan olyan ismerős az öltözékem. Térdnél szakadt fekete farmer, fehér póló, valami bokacsizma féleség és horgolt pulóver. Összeöltöztünk.
- Csinos vagy! - lépett közelebb és átkulcsolta a derekamat. A mellkasának támasztottam a tenyereimet és közelebb hajoltam.
- Mondja ezt egy brit divatmagazin címlapfotója. - utaltam arra, hogy nem mindennapi látvány egy szemtelen vigyor kíséretében. Harry csak morgott egyet, majd megcsókolt, de úgy, hogy a szoba minimum kettőt fordult velem. Turbékolásunknak az vetett véget, hogy valaki telefonnal lefényképezett minket. Oldalra kaptam a fejem. Az egyik plázacica állt a nyitott ajtóban, a kezében egy telefonnal. Harry-re sandítottam, aki tök nyugodtan állt, továbbra is szorosan, sőt, talán még szorosabban átölelve és a telefonjával babráló csajt nézte. Nem lett ideges, nem engedett el és ez olyan borzasztó boldoggá tett, hogy levakarhatatlan vigyor ült ki  az arcomra. A lány zavartanul nyomkodta tovább a telefonját, majd egyszerűen elsétált. Kérdőn néztünk egymásra, végül egy vállrándítással elintéztük a dolgot. Harry mosolyogva még egyszer megcsókolt,  mire kinyúlt egy kéz az ajtó mellől és lőtt még egy fényképet. Az volt az a pillanat, amikor már nem bírtuk tovább, mindketten elnevettük magunkat. Reggelizni nem akartam, mert nem voltam éhes, így (és ezért most hülyének fogtok nézni) sétálni mentünk. Igen, ki az esőbe. Hát mire van az esernyő? A kolesz elé kiérve nem is törődtünk a paparazzókkal, ráérősen sétáltunk le a lépcsőn. A vastag pulcsi, sál és kabát ellenére reszkettem és a torkom is fájt. A szemem több mint valószínű, hogy csillogott, amit Harry is észrevehetett, mert fél úton megállt.
- Jól vagy? - fürkészte az arcomat. Tekintete perzselt és éreztem, hogy nem tudnék hazudni neki. Átlát rajtam.
- Persze. - próbálkoztam, de vacogásom elárulta, hogy nincs minden rendben.
Közelebb hajolt és homlokomra tapasztotta puha ajkait.
- Te lázas vagy. Menjünk vissza. - fordított meg, ellentmondást nem tűrően. - Kizárt, hogy ma így suliba menj. - jelentette ki. Mintha anyámat hallottam volna. Az épületbe visszaérve kitöltöttem a kollégiumi kiiratkozási nyilatkozatot, majd visszavánszorogtam a szobába, hogy összepakolhassak. Kit és Harry aggódva figyelték minden mozdulatomat. Halk sutyorgás ütötte meg a fülemet.
- Minden rendben van? - kérdezte Kit.
- Belázasodott. Aggódom érte. Nem is engedem, hogy ma bemenjen az órákra. - válaszolt halkan Harry.
Összehúztam a bőröndöm cipzárját és már készen is voltam. Kit is bepakolt már, csomagjai az ágya mellett várakoztak arra, hogy valaki levigye őket. Hazz felkapta a bőröndjeimet, én a laptoptáskát és a kézipoggyászomat meg Kit egyik bőröndjét cipeltem, Kit pedig a maradék kettő bőröndjét vonszolta. Bepakoltuk az összes csomagot, majd beültünk a kocsiba és elindultunk. Kit-et elfuvaroztuk a suliig, aztán tovább mentünk. A hirtelen beállt csendet Harry törte meg.
- Remélem tetszeni fog. - vigyorgott.
- Egész biztosan. - viszonoztam a mosolyt. Észak-London nincs is  olyan messze, csak 10-15 perc. Harry háza elé begördülve az autó megállt.
- Megérkeztünk. - vette ki a kulcsot a gyújtásból. Kiszállt, megkerülte a kocsit és kisegített engem is, ami abban a pillanatban nagyon jól jött, egyre kótyagosabban éreztem magam. A házba beérve lerúgtam magamról a csizmámat, és hagytam, hogy Harry lesegítse rólam a kabátom, amit aztán a fogasra akasztott.
- Szeretnék mutatni valamit. Gyere velem! - húzott a karomnál fogva a lépcső felé. A tetejére felérve elfordultunk jobbra. Két méter után megállt egy ajtó előtt.
- Várj meg itt. Egy perc. - ment be a szobába. A falnak támaszkodtam és vártam. Valóban, nem telt el egy perc, Harry kijött, kezét a szemeim elé tette. - Ne less! - suttogta nevetve. A derekamnál fogva vezetgetett, majd megállított. Elvette a kezét a szemeim elől, majd hátulról átkarolta a derekamat.
- Nyisd k ia szemed. - morogta. Eleget tettem a kérésnek, de ott helyben összeesek, ha ő nem tart. A földre egy hatalmas "Welcome home" felirat volt kirakva mécsesekből. A szobában félhomály volt, az apró kis gyertyák fénye világította be a helységet.  Bágyadtan elmosolyodtam és felé fordultam.
- Köszönöm. - hálálkodtam. - De most csak puszit kapsz, nem akarlak megfertőzni. - nevettem fel fáradtan.
- Kit érdekelnek a betegségek, amikor Te vagy mellettem? - fogta hatalmas tenyerei közé az arcomat, és halványan elmosolyodva megcsókolt. A gyertyákat eloltotta, majd lekísért a nappaliba.
- Behozom a bőröndöket! Várj meg itt. - mosolygott. Leültem a kanapéra és körbenéztem. Hatalmas ház volt, ami eszembe juttatta, mennyire magányosan telhettek a napjai. Pörögtek a percek, de még mindig nem ért vissza. Kinéztem az ablakon. Épp telefonált, és bár láttam, hogy folyamatosan beszél a hangját már nem hallottam. Aztán letette a telefont és  egyszerre négy (?!) bőröndöt felkapva elindult vissza. Fél percen belül nyílt az ajtó.
- Bocsi, csak közben hívott a menedzsment. - jött be a nappaliba.
- Tudom, láttam. - mosolyogtam továbbra is a kanapén ülve.
- Te kémkedsz utánam? - hajolt le nevetve.
- Igen, miért talán zavar? - feleltem huncut vigyorral.
- Tetszik, ha egy lány bátor. - morogta, majd megcsókolt. Le kellett  állítanom, nem voltam olyan állapotban, hogy most lefeküdjek vele.
- Harry ígérem, hogy bepótoljuk, de ezt most ne, jó? Azt hiszem belázasodtam. - kérleltem. Toleráns volt, amint ezek a mondatok elhagyták a számat egyből megállt.
- Behozom a maradék cuccot. - mondta, majd kiment, de pillanatokon belül vissza is ért. A lépcső előtt ácsorogva azon töprengtem, vajon melyik lehet az én szobám.
- Mit keresel? - lépett mellém és átkulcsolta a derekamat.
- A szobámat. - válaszoltam.
- De, hisz már voltál ott. - csodálkozott.
-  Az a te szobád volt. - vontam fel fél szemöldökömet.
- Nem. Az a MI szobánk volt. - felelte, majd nyomott egy hatalmas buszit az arcomra. Fáradtan elmosolyodtam, aztán megragadva két bőröndöt felvánszorogtam. A szobába beérve lusta voltam kipakolni, csak az ágy mellé állítottam a bőröndöket, a laptoptáskát az ágyra fektettem. Időközben Harry elvitte Kit csomagjait a neki szánt szobába. Mivel mindenkinek jár a privát szféra Kit  szobája kicsit arrébb volt. Pontosabban a ház másik felében. Átöltöztem a melegítőmbe, aztán visszamentem a nappaliba. A függönyök el voltak húzva, Harry a kanapén ülve (szintén melegítőben) egy  távirányítóval éppen a TV menüjét és a letölthető filmek listáját böngészte.
- Mit csinálsz? - ültem le mellé.
- Mit szólnál egy kanapén összebújós naphoz? - válaszolt kérdéssel.
- Ez attól függ kivel bújhatok össze. Mert ha például Zutyuval kéne, akkor kihagynám. - gondolkodtam hangosan.
- Ki az a Zutyu? - nézett rám kérdőn.
- Hát, az egy pápai nevezetesség. Amúgy, csak egy alkesz csöves. - legyintettem.
Harry felnevetett, aztán elindította a Nagy Gatsby letöltését.
- Mint látod itt nincs Zutyu. Mi lenne ha Harry Styles-szal kéne összebújni? - vigyorgott. Összehúztam magamon a pulcsim, aztán válaszoltam.
- Nem kéne kétszer kérni. - vacogtam.
- Hozok lázcsillapítót. - takart be egy pokróccal. Felhúztam a lábaimat magam alá és a TV-t néztem, amiben igazából valami latin amerikai sorozat ment. Hosé könyörög Esmeraldának, hogy  fogadja vissza, aztán összeverekedik Huan-nal. Na jó, nem. Egy szerelmi drágámnak tűnő, teljesen értelmetlen össznépi síránkozás volt. Harry öt percen belül visszaért, kezében egy bögrével és egy tablettával.
- Tessék. Ezt vedd be. - adta oda a kis, fehér gyógyszert. Szó nélkül bevettem a lázcsillapítót, aztán Harry elindította a filmet, ami időközben letöltődött. Leült mellém, én meg hozzábújtam. Elvvégre összebújós napról volt szó. A film összességében nem volt rossz, viszont engem a gyógyszer annyira kiütött, hogy a végére elnyomott az  álom. Amikor újra kinyitottam a szemem erős ingert éreztem, így hát köhögtem. Hát, elég szép, száraz köhögés volt, amibe még a mellkasom is belefájdult. Még mindig Harry-hez bújtam, de ezek szerint a vállán aludtam el.
- Holnap irány a doki. - közölte. Lázam ugyan már nem volt, de köhögtem és az orrom is folyt.  Harry felám nyújtott egy zsebkendőt, amit azonnal e is fogadtam. A televízióra néztem, Hazz épp egy Green Bay Packers meccset nézett. A kedvenc csapatom.
- Hú, mennyi az állás? - kérdeztem.
- Te nézel amerikai focit. - döbbent le.
- Apám lány vagyok. - közöltem, mintha nem lenne elég egyértelmű. - És a Packers a kedvencem. - tettem hozzá.
- Egyre jobban imádlak. Mindig meg tudsz lepni. - karolta át a vállam. Kit lépett elő a konyhából.
- Szia Nina! Jobban vagy? - mosolygott.
- Igen, köszi, de te hogy jutottál el idáig?- csodálkoztam.
- Felhívtam Niall-t, hogy dobja el haza. Szívesen megtette. - válaszolt Kit helyett Harry, de továbbra sem vette le a szemét a TV-ről.
- Apropó Niall. - kaptam el a mondat végét. - Hova mentek? - érdeklődtem.
- Csak hambizni. - vonta meg a vállát Kit. Csak hambizni? Ez nekem egy kicsit furcsa volt, de nem agyaltam rajta sokat, mert a következő pillanatban az egyik játékos dobott egy gyönyörűséges touch down-t. Ezzel a Packers átvette a vezetést.
- Ezt nektek 49'ers! ugrott fel Harry. Időközben Kit visszament a konyhába.
- Miért nem 69'ers? - vigyorogtam. Harry felvont szemöldökökkel hátrafordult.
- Rossz az, aki rosszra gondol. felelte.
- De hülye aki nem. - vágtam vissza.
- Ezzel azt akarod mondani, hogy hülye vagyok? - hajolt le.
- Hopsz. - húztam be a nyakamat. Harry felkapott és közelebb hajolt.
- Adok én nekem mindjárt hülyét. - csókolt meg. A nyaka köré fontam a karjaimat, ő pedig elindult. Nem is néztem merre megy, mert lehunytam a szemem. Végül éreztem, hogy leül, de én továbbra is az  ölében maradtam. Egy olyan szobában voltam, amit még nem láttam. Nem lehetett vendégszoba, ahhoz túl kicsi volt. Láttam bent a heverőn kívül egy fotelt, egy íróasztalt, három monitort, két fejhallgatót és egy mikrofont. Házi stúdió? Nem rossz.
- Hol vagyunk? - suttogtam.
- Egy stúdióban. Mindig idehozom a lányokat, ha mondani akarok nekik valamit. - közölte. Rosszat sejtettem.
- Mit? - fojtottam vissza a levegőt is.
- Tudod, amikor azt hitted szégyellek az fájt. Viszont amikor hazaértem a London Eye-tól, a történtek szörnyű kínná váltak. Emésztettek, szét akarták marcangolni azt a maradék reményt ami bennem maradt. Sosem sírtam még egy lány miatt. Egészen mostanáig. - hajtottam le a fejét. Mosolyogva az álla alá nyúltam és megemeltem a buksiját.
-Sosem szerettem még senkit annyira, mint téged. - suttogtam, majd megcsókoltam. Minden percben egyre jobban beleszeretek. Eldőltünk az ágyon, szembe fordultam vele, aztán megpusziltam a homlokát. Az ajkaim végigsúrolták az orrát, végül megállapodtak a száján. Harry halkan énekelgetett, majd mosolyogva magához, jobban mondva magára rántott.
- Mennyi az idő? - kérdeztem. Az órájára pillantott, majd válaszolt.
- Fél nyolc? Miért?
- Csak kérdeztem. - vontam meg a vállam. Harry felém hajolt, majd (jó) hosszan megcsókolt, amit persze viszonoztam is. A hátamat simogatta, végül a derekamon állapodott meg a keze. A mellkasának döntve a fejemet beszívtam észveszejtő illatát, végül szorosan magamhoz ölelve elaludtam.

LONDON STORY

Eljött ez is. Kezdetét veszi az új sztori, és mivel ez lesz a Because love and hate born one day folytatása, az eredeti történet bejegyzései NEM LESZNEK TÖRÖLVE, bármikor visszaolvasgathatod. A blog teljesen új kinézetet kap (amit csak jövő hét végén tudok befejezni) és az egész onnan folytatódik, ahonnan abbamaradt. Tehát Nina költözik.
Szerelem, eltűnés, csókok, félreértések, könnyek és rengeteg galiba...valóban nem hazudott, amikor azt mondta az élete Londonban cseppet sem volt egyszerű.

14. Fejezet: Vissza a rendes kerékvágásba

Másnap reggel arra ébredtünk, hogy valaki dörömböl az ajtón.
- Ki vagy és mi az anyám kínját akarsz reggel hatkor? - szólt ki nyúzottan Kit.
- Hm, hmm hm hmm hm. - jött a válasz az ajtó mögül. Kérdőn összenéztünk és odasiettünk. Kitt kinyitotta az ajtót, és döbbentem néztünk az előttünk álló lányra. Reggel hatkor, full sminkben (!), összezárt szájjal, vadul csapkodva és hümmögve magyaráz. A röhögésemet visszatartva néztem a szobatársamra, aki hasonló véleményen volt.
- Várnál egy kicsit? - kérdeztem a lányt, majd becsuktam az ajtót. Felvettem egy párnát és az arcomba nyomva kitört belőlem a röhögés. Kit ugyanezt tette és bár próbáltunk halkan nevetni, mire újra kinyitottuk az ajtót a  lány már csípőre tett kézzel állt és mérges tekintettel méregetett minket.
- Hmm hm hm hm. - forgatta a szemeit, majd sarkon fordult és eltipegett (hozzá kell tennem, cipőjének sarka minimum 15 centiméter volt). Felvont szemöldökökkel néztünk utána, aztán hatalmas nevetés közepette visszamentünk a szobába. A bőröndömben kotorászva (igen, még mindig nem pakoltam ki) azton gondolkoztam, hogy mikor lesz az első óra.
- Kit, mikor kezdődik  az irodalomtörténet? - kérdeztem.
- Tízkor. - bújt bele a nadrágjába. Ellentétben másokkal, mi egyáltalán nem vagyunk szégyellősek, a "strandon sem látnak többet" elvet követve simán átöltözünk egymás  előtt. Beágyaztam és az ágyamra terítettem a nagy neon zöld plédemet, amivel mindig Harry takarózott, mert utálja a nagyon vastag dunyhákat. Keserű mosollyal néztem ki az ablakon. Az eget vastag, szürke felhőtakaró fedte, közepes erősségű szél fújt.
Héttől fél nyolcig lehetett reggelizni. Az étkezőben összefutottunk Mary-vel, Emmával, Zoéval és avval a fekete hajú lánnyal, akinek a nevét még mindig nem tudom. Leültünk egy hatszemélyes asztalhoz és mindenki enni kezdte, amit épp csinált magának. A koleszben mindig svédasztalos a reggeli, azt eszel amit akarsz és annyit, amennyit akarsz. Vettem egy teljes kiőrlésű zsemlét, félbevágtam és megkentem vajjal.
- Hú, van kakaó! - indult meg a tálcájával Mary és lecsapott a pultra. Volt időm körülnézni, amíg a fekete hajú lány ki nem zökkentett.
- Elég jól sült el a tegnapi. - mosolygott.
- Aha. Ma reggel hümmögésre keltünk. - nevetett fel Kit.
- Nina, valami Perrie téged keres. - ért vissza Mary a kakaókkal. Mindenkinek hozott.
- Perrie? - gondolkoztam, aztán megvilágosodtam. - Perrie! - kiáltottam fel, aztán felpattantam és kirohantam az étkezőből. Mary nem tévedett, valóban Perrie várt rám a portán.
- Nina! - üdvözölt már messziről.
- Perrie, szia! - öleltem meg. - Hát te? - mosolyogtam meglepődötten.
- Jöttem, amint látod. Beszélnünk kell. - mondta.
- Oké. Menjünk, sétáljunk egyet. - indultam el az ajtó felé. Odakint a vártnál sokkal, de sokkal hűvösebb volt, de összehúztam magamon a pulcsimat, így már nem fáztam annyira. Perrie megállt egy hatalmas pocsolya mellett és a tükörképünket fürkészte.
- Harry tegnap a sárga földig leitta magát. - közölte, továbbra is a tócsába bámulva.
- Felnőtt ember, azt csinál amit akar. - válaszoltam, de a lelkem mélyén teljesen mást gondoltam. Aggódtam érte és megijesztett amit Perrie mondott.
- Azért ez már túlzás. - méltatlankodott Pezza. - Sosem szokott csak úgy piálni. - nézett a szemembe.
- Örülök neki, hogy ő ennyire ráér inni, amíg én sírógörccsel mesélem el a koleszos felügyelőnek, hogy miért rohantam ki az esőbe, Hazz nevét ordítva. Ennek ellenére, ha most idejönne bocsánatot kérni én boldogan ugornék a nyakába, mert még mindig szeretem. - tártam szét a karjaimat.
- Megbocsájtanál neki? - vonta fel a fél szemöldökét.
- Talán. - rugdostam a bakancsommal egy kavicsot. Persze gondolatban egész mást mondtam. Megbocsájtottam volna neki, mert így minden visszatérne a rendes kerékvágásba és én is boldogabb lennék.
- Zayn és Liam tegnap alig tudták hazavinni. Várj, megmutatom. - vette elő a mobilját. Ujjait villámgyorsan húzogatta a kijelzőn, aztán felém tartotta a készüléket. A helyzet a következő. Harry atom részegen (még a szeme sem áll jól) magyar valamit Zayn-nek, de képtelen összefüggő és érthető mondatokat alkotni, szóval csak gügyög. Liam a másik oldalról támasztja, aztán beültetik egy kocsiba. Az arca csillog a nedvességtől.
- Azok könnyek. Miután hazaért a London Eye-tól teljesen kiborult. - segített ki Perrie, nekem pedig leesett az állam. Ezt én váltanám ki belőle? Ez már durva.
- Kiborult? - kérdeztem vissza.
- Ki. Belépett a lakásába, és kitört belőle a sírás. Bement a szobájába, nekidőlt a falnak és lecsúszott a földre. - magyarázta.
- És te ezt honnan tudod? - értetlenkedtem.
- Louis és Liam mindvégig mellette voltak. - adta meg a teljesen ésszerű választ.
- Még valami? - kérdeztem, és bármire fel voltam készülve. Még arról is, hogy Harry esetleg majdnem leugrott a Tower Bridge-ról.
- Adj neki még egy esélyt kérlek. - tért rá a lényegre.
- Még meggondolom. - hunytam le a szemem, de a belső énem megint mást mondott. Szinte üvöltötte a helyes választ. IGEN.
- Köszönöm! - ölelt meg Perrie. - Mennem kell! Szia! - szállt be egy sötétített ablakú kocsi anyósülésére, majd elhajtott. Vagy inkább elhajtottak? Sokkos állapotban tértem vissza a többiekhez.
- Nina, minden rendben? - szúrta ki a holdkóros fejemet elsőnek Kit.
- Persze, persze. - néztem rá teljesen sápadtan. Leültem és a tenyerembe temettem az arcomat.
- Mi a baj? - aggodalmaskodott Mary.
- Ki volt az? Harry? Megverjem? - zsongott be Kit. Gondterhelt nevetéssel ettem tovább, amikor csörögni kezdett a telefonom. A kijelzőre pillantva kis híján félrenyeltem. Harry volt. Egy ideig vacilláltam, hogy felvegyem-e, végül benyomta a "hívás fogadása" gombot.
- Halló? - szóltam bele, mintha nem tudnák ki hív.
- Szia Nina, Harry vagyok. Szánnál rám egy percet? - kérdezte.
Azonnal rávágtam volna, hogy persze, rá bármikor, de az asztalnál ülők kérdő tekintettel méregett szóval jól meg kellett gondolnom, hogy mit mondok.
- Aha, de várnál egy kicsit? - mondtam, majd a mellkasomhoz szorítottam a  telefonomat. - Harry az, mit tegyek? - kérdeztem a lányoktól.
- Menjünk fel és hangosítsd ki! - mondta Kit, majd levitte a tálcáját és az enyémet is. Felszaladtam a lépcsőn és berohantam a szobába. A többiek követtek.
- Itt vagyok, bocsi csak reggeliztem éppen. - hangosítottam ki.
- Értem. Azon gondolkoztam, hogy megbeszélhetnénk-e ami történt? Ha nem, azt is megértem, de nagyon szeretném rendbe hozni a hibáim. - kezdte.
Körbenéztem, de mivel előre tudtam már a választ és a lányok is vad bólogatásba kezdtek nem gondolkodtam sokat.
- Rendben. - sóhajtottam, persze nem volt igazi sóhaj, valójában levakarhatatlan vigyor ült ki az arcomra.
- Köszönöm. Akkor délután. Szia! - tette le a telefont. Ez a beszélgetés olyan tárgyilagos és rideg volt, hogy az már megrémisztett. Enek ellenére örültem, hogy látom, mert az, hogy haragszom rá, nem azt jelenti, hogy már nem szeretem.
- Ha hulladék lesz én behajítom egy szemétledobóba. - közölte fapofával Mary, mire mindenki felnevetett. Ő már csak ilyen. Kemény, laza mégis kedves. Kit-tel elindultunk a suliba, ami két utcányira volt, de ha Kit nem szól, hogy megérkeztünk, én simán elsétálok mellette, annyira beleolvad a körülötte lévő hivatalokba. Aha, a hátsó bejárata. Az első viszont nagyon is kitűnik, hisz egy térrel szemben található. Az épület előtt rengeteg pad és asztal, amin jelenleg nem ült senki, mivel hideg volt. Az épületbe beérve letekertem magamról a sálamat, mert elég rendesen befűtöttek. Megkerestük a termet és beültünk. Pontosan tízkor megszólalt egy csengő és a tanár pár perc múlva meg is  érkezett. Eszeveszett tempóban pötyögtem a laptopomba, nehogy véletlen kimaradjon valami. Aztán óra végén megkaptuk az irodalomtörténeti tankönyvet. Eltettem a könyvet és a laptopot is. Visszamentünk a koleszbe, mert fél tizenkettőtől fél egyig volt ebéd, egytől kettőig meg forgatókönyvírás. Nem siettünk, mert a suli nincs messze és időnk is volt. Mielőtt visszaindultunk volna kivettem az irodalomtörténeti tankönyvemet, mondván minek cipeljem feleslegesen. Az előadót hamar megtaláltuk. Ez az óra volt és lesz is a kedvencem. A tanár fiatal (tavaly végzett ugyanezen a főiskolán) és kedves, kidolgozott tételeket diktál le, nekünk csak annyi a dolgunk, hogy beseggeljük az anyagot. Nagyon toleráns személyiségű és érti a viccet is. Óra után ő is kiosztotta a  tankönyveket. Éppen kiléptünk volna az ajtót, amikor valaki utánunk szólt.
- Hé lányok! - kiáltotta. Értetlenül néztünk körbe, aztán megláttuk, hogy a tanár (vagyis a professzor) vadul integet. Visszaballagtunk és az asztala előtt megálltunk.
- Pénteken moziba vinném ezt a csoportot. Megnézzük a Nagy Gatsby-t. Két hét múlva hétfőre egy 3 oldalas esszét kérek róla. - közöltem. Hát, oké. De miért kellett ezt külön közölni? Pénteken úgyis elmondja, akkor meg? Na mindegy. Mint később kiderült, nem csak nekünk volt ma két óránk. A koleszben összefutottam Zoéval és Emmával.
- Szia Nina! - köszöntek.
- Sziasztok! Hová mentek? - érdeklődtem.

- Csak az udvarra. Jössz? - hívott Emma.
- Most nem köszi. Épp a szobámba tartottam, mert otthagytam a telefonomat. - magyarázkodtam.
- Értem. Hát, akkor szia. - intettek. Már léptem volna be a szobaajtón, amikor Mrs. Brown szólt utánam.
- Nina! Valaki keres. A portán vár! - mondta azon a dallamos, kedves és megnyugtató hangján.
- Rendben, egy perc és megyek! -szóltam vissza a küszöbről. Berontottam a szobába, zsebre vágtam a  telefonomat és ugyanazzal a lendülettel kiviharzottam. Lefutottam a lépcsőn, sötétszőke hajamat az arcomba csapta a menetszél. Amikor megláttam kedvem lett volna a nyakába ugrani, de tudtam, nem adhatom magam ilyen könnyen. Magabiztosságot kell sugároznom, mint Fukushimában az atomerőmű, így keresztbe fontam a karjaimat és lassított léptekkel sétáltam  felé. A szokásos térdnél szakadt farmerét és és fekete szövetkabátját viselte. Göndör tincseit hátrafésülte, kezeit a háta mögé rejtette. Az arcán tükröződött a másnaposság, szeme alatt fekete karikák húzódtak, bizonyítva azt, hogy nem sokat aludhatott. Smaragdzöld szemeiből sütött a megbánás, a  remény és a félelem.
- Szia. - köszönt, de nem tudott, vagy szimplán nem mert a szemembe nézni. Apró mosolyra húztam a szám, egyáltalán nem voltam rá dühös.
- Szia. - üdvözöltem én is.
- Először is szeretnék bocsánatot kérni. Igazad volt, bár nem szégyellek, csupán féltem, hogy valaki jön és elcsábít tőlem. Nem akartalak elveszíteni. - vallotta be és lehajtotta a fejét.
- Harry én egyáltalán nem haragszom. - engedtem le magam mellé a karjaimat. - Inkább nekem kéne bocsánatot kérnem. A pofon miatt. - kezdtem, de félbeszakított
- Azt a  pofont jogosan kaptam. Bár megjegyzem nagyot szólt. - nevetett fel kínosan. - Szeretnék mutatni valamit. - nyújtotta a kezét. Gondolkodás nélkül elfogadtam az ajánlatát és hagytam, hogy rákulcsolja az ujjait az enyéimre. Kimentünk az ajtón, mire valaki a  képembe vakuzott. Villogtató újságírók sokasága dekkolt a kollégium előtt. Fényképezőgépek kattogása és a folyamatosan hadaró újságírók kérdései vettek minket körbe.
- Megtennék, hogy csendben marad egy percre és hátrálnak pár lépést? Alig kapok levegőt. - közölte az újságírókkal Harry. A fotósok és riporterek eleget tettek a kérésnek, hátrébb mentek. négy-öt lépést.
- Szóval, mint tudják, ő itt Nina Jackson. - kezdte,  majd eleresztette a kezem és óvatosan térdre ereszkedett. Fogalmam sem volt mire készül, értetlenül néztem rá, a szám elé kapott kezekkel. Ha megkér én itt halok szörnyet. - gondoltam. Előhúzta az eddig háta mögött tartott kezét, amiben egy gyönyörű rózsa volt.
- Tudom, hogy hibáztam és sajnálom. Szeretnélek visszakapni. Kérlek, bocsáss meg! Lennél a barátnőm? - tette fel a nagy kérdést. Megragadtam a karját és felrángattam a földről. Ijedt tekintetét látva óvatosan elmosolyodtam.
- Miért, eddig nem voltam az? - váltott át a mosolyom vigyorba. Harry hitetlenül felnevetett, majd felém hajolt és hosszasan megcsókolt. Odaadtam a rózsát én pedig a vállába fúrtam a fejem. El sem tudja képzelni, mennyire hiányzott a hangja, az illata, a mosolya...mindene.
- Khm.. akkor miért nyilatkozta azt, hogy nem ismeri? - törte meg az idilli pillanatunkat egy újságíró.
- Tudja, nagyon szeretem őt. És féltem, hogy jön  valaki, aki jobb, mint én és elveszi tőlem. Ezért rejtegettem. - válaszolt Harry.
- Ha valaki ekkora felhajtást csinál miattam, abból nem tudok kiszeretni. - szóltam közbe.
- Mióta tart a kapcsolatuk? - szólalt meg egy másik firkász.
- Augusztus 18. - vágta rá kapásból Hazz. - Életem egyik legmeghatározóbb napja. - nézett rám.
- Mihez kötik ezt a dátumot? Ekkor kérdezte meg? - bombáztak újabb kérdésekkel.
- Aznap csókolt meg először. - mosolyogtam. Ahogy láttam Harry örült, hogy ilyen lazán kezelem a helyzetet. Miután elfogytak az újságírók következhettek a rajongók, akik egészen addig ott várakoztak. Csak akkor esett le mennyire fázom, amikor Harry épp két lánnyal beszélgetett (mindeközben a derekamat karolta át). Megborzongtam és reszketni kezdtem. Harry szó nélkül kibújt a kabátjából, majd a hátamra terítette. Odajött hozzánk egy 15 év körüli lány és félénken megkérdezte Harry-t, hogy csinálhatnak-e egy közös képet.
- Persze. - mosolygott, majd átkarolta a lányt és felém nyújtotta a csaj telefonját. - Megtennéd? - kérdezte.
- Persze. - vettem el a készüléket. A lány félénken mosolygott, mire Harry óvatosan rám pillantott. Alig észrevehetően biccentettem, jelezve hogy értem mire gondolt, mire Harry egy puszit nyomott a lány arcára. A pillanat meg is lett örökítve a csaj telefonjával. A döbbenettől szóhoz sem jutott, csak megköszönte a képet és arrébb szédelgett. Lassacskán a Directioner-ek is elfogytak.
- Menjünk be! - indultam vissza. Este hat körül járt az idő. Odabent tízszer melegebb volt, mint odakint, de a torkom már fájt. Azt hiszem megfáztam. Amint felértünk a lépcsőn Kit, Zoe, Mary és Emma (meg a fekete hajú lány) letámadtak az ölelésükkel. Bementünk a szobába, ahova értelemszerűen Harry is követett. Sorban mutattam be a lányokat neki, kivéve Kit-et, őt már ismerte.
- Jut szembe, Kit. - húzott elő egy darab papírt a zsebéből. - Ezt Nialler küldi. - adta át. Kit elolvasta a levelet és a feje olyan vörös lett, mint egy főtt ráké.
- Nina, szeretné, ha... - kezdte Harry, de megcsörrent a telefonom. Anyu volt, így felvettem.
- Sziasztok. - szóltam bele. Tudtam, hogy ki van hangosítva.
- Gratulálunk kicsim! - szólalt meg anyu. - Puszilunk mindenkit!
- Köszönöm. Mi is titeket. - mondtam, majd anyu kinyomta a telefont. Hát ez furcsa volt. - Hol is tartottunk? - fordultam vissza Harry-hez.
- Költözz hozzám! - használta ki az alkalmat, mert a lányok épp a levelet tanulmányozták.
- Felőlem rendben, de mi lesz Kit-tel? Nem akarom itt hagyni. - néztem a lányra.
- Van vendégszoba is. - mosolyodott el. Ez nagoyn kedves gesztus volt tőle. Rövidesen kiürült a szoba, kettesben maradtunk. Harry hanyatt dőlt az ágyamon, én pedig a mellkasára hajtottam a fejemet és a szíve dobogását hallgattam.
- Szeretlek. Sajnálok mindent! - suttogta.
- Én is. De hagyjuk ezt. Holnap költözünk. - virultam.
- Mennem kéne. - nyúlta a kabátjáért.
- De ugye haza és nem egy bárba? - nevettem fel.
- Nem, oda majd csak veled megyek! - nevetett ő is. Kikísértem a kocsijáig. Ugyanaz a kocsi volt, mint amivel Pezza jött reggelt. Most már értem, hogy miért az anyósülésre ült be.
- Jó éjt!! - csókolt meg. Beült az autóba és elhajtott. Hosszasan néztem utána. Szívesen mentem volna vele, de erre másnapig még várnom kellett. Megborzongtam a hidegtől és visszasiettem az épületbe. Ahogy beléptem a szobába Kit a nyakamba ugrott, átölelt és ugrálni kezdett. Fogalmam sem volt, hogy miért ugrál, de én is ezt tettem.
- Mi az Kit? - kérdeztem.
Felém tartotta a levelet amit kapott. Volt rajt egy telefonszám, egy kérdés és egy aláírás. Egek ura! Niall randira hívta.
- Jézus Mária Szent Antal! Ugye igent mondtál? - tettem fel újabb kérdést.
- Igen, az előbb hívtam. - pirult el. - Holnap este.
- Akkor mondok még egy jó hírt. Pakolj Kit, költözünk! - mosolyogtam.
- Mi? Hova? - tátotta el a száját.
- Harry-hez. - mosolyogtam továbbra is.
- Mi? És én is?
- Igen.
- Juj, Nina köszönöm! - ugrott a nyakamba újra.
- Igazán nincs mit. - viszonoztam az ölelést. Kit olyannyira izgatott lett, hogy egész este pörgött. Az ágyamon fekve olvasgattam a bulvárcikkeket (csurig volt "Harry Styles új barátnőjével"), amikor megláttam egy YouTube videót. Elindítottam, és pár perc múlva könnyes szemmel elvigyorodtam. Harry bocsánatkérésének videója. A felvételt gondolkodás nélkül megosztottam, megjegyzésként csak egyetlen egy mondatot írtam.
"Beacuse love and hate born one day. - Harold Edward Styles társaságában, Észak-London környékén".
A telefonom pillanatokon belül csörögni kezdett.
- Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? - szólt bele köszönésképp Harry. Mily meglepő, nemde?
- Épp most mondtad. - emlékeztettem.
- Jó éjt hercegnő! - suttogta.
- Neked is, herceg! - köszöntem el én is, majd letettem a telefont. Hanyatt fordultam és a fülig érő, levakarhatatlan mosollyal nyugtáztam, hogy minden visszatért a rendes kerékvágásba. És hogy holnap átcuccolok az új otthonomba, a barátomhoz, Harry Styles-hoz.

És hogy, hogy alakult az életem Londonban? Cseppet sem volt zökkenőmentes. De ez már, egy másik történet.

13. Fejezet: "Törd össze a szívem és bánts meg még jobban!" (2/2)

Harry furcsállva a dolgot megfordult és döbbent meredt rám, aztán elkapta a tekintetét és lehajtotta a fejét. A riporter eközben már le is bombázott a kérdéseivel.
- Ön Nina Jackson ugye? - kérdezte.
- Igen én vagyok. - mondtam vékony, remegő hangon és éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Aztán ahogy ránéztem Harry-re ez az inger átcsapott mérhetetlen dühbe.
- Egyetért azzal, amit Mr. Styles állított? - tette fel ezt a, számomra igencsak költői, kérdést.
- Nem. - vettem át a mikrofont és Harry elé léptem. A kamera követte minden léptem. - Hát ennyit értem neked? - kérdeztem szinte suttogva. -egy nyári kaland voltam? Hát legyen. Remélem nem bánod, ha megtudják az igazságot. - szidtam, de továbbra sem nézett fel. Így hát folytattam. - Neked adtam mindenem. Egy nő legnagyobb értékét is. - az utóbbi szó hallatán felemelte a fejét és perverzen elvigyorodott. Elkapott a hév és megpofoztam. A körülöttünk lévő embersereg felszisszent és élvezettel figyelte a jelenetet. - És még van képed vigyorogni. Hazudtál. Azt mondtad igaz szerelem. Hazudtál. És én hülye voltam, mert elhittem. Ahhoz képest elég szépen letagadtál. Nem csak nekem hazudtál, hanem a rajongóidnak is. Sosem voltál Magyarországon mi? - vigyorodtam el gúnyosan. - És most mondj amit akarsz. Hívj libának, mint az a srác a strandon. Törd össze a szívem és bánts meg még jobban! Vagy mond azt, hogy szeretsz. Az összes hazugságod közül valamiért volt a kedvencem. - mondtam a képébe mindent, ami a lelkem nyomta. Aztán a kezébe nyomtam a mikrofont és hátat fordítva átvágtam a tömegen. Zayn szó nélkül utánam jött, még a kocsiajtót is kinyitotta. Bevágtam magam az anyósülésre. Zayn beült a volán mögé és a gázra taposott. De rossz irányba tartottunk.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Beszélnünk kell. - parkolt le, majd kiszállt én meg követtem. A helyszínt azonnal megismertem. Itt forgatták a One Thing videójának egy részét. Zayn leült egy padra, én meg mellé. Egy darabig szótlanul ücsörögtünk egymás mellett, végül megtörte a csendet.
- Nina megértem, hogy most dühös vagy és teljesen joggal vagy az. De kérlek, mielőtt bármit is mondasz hallgass végig. Ha már Harry-t nem, legalább engem. - kérte. Az utolsó mondata felkeltette az érdeklődésemet.
- Hallgatlak. - dőltem hátra és a dzsekim zsebeibe csúsztattam a kezeimet.
- Ez nagy baromság volt a részedről. - közölte, nekem pedig leesett az állam. De mielőtt bármit is mondhattam volna folytatta. - De nem csak a te részedről, az övéről is, ebben igazad van. Csak hogy tudd, nem véletlenül vittünk a London Eye-hoz és Harry mondatának volt egy második fele, amit nem mondhatott végig. - közölte.
- Mi volt az? - kérdeztem és levegőt is elfelejtettem venni.
- "Sosem volt Nina nevű ismerősöm. Nekem csak Nina nevezetű barátnőm volt és lenne mind a mai napig, ha nem cseszem el az egészet." - egészítette ki Harry visszaidézett mondatait. Előregörnyedtem, a könyökeimmel a térdemen támaszkodtam és a tenyerembe temettem az arcomat.
- Az a sziporkázó elmém. - kezdtem bele az önmarcangolásba. - Türelmetlen formám és önfejű gondolataim. - tört rám a sírás, de nagy nehezen lenyeltem a könnyeimet.
- Menjünk. - állt fel Zayn és elkísért a kocsihoz. Nagy küszködés árán, de odatámolyogtam ugyan, nem sok választott el attól, hogy ott essek össze. Olyan erővel tört rám a felismerés, hogy úgy éreztem magam, mint amikor először (és remélhetőleg utoljára) berúgtam. Hányingerem volt, szédültem és összefüggéstelenül beszéltem. Zayn kirakott a kolesz előtt, és épp elköszöntem volna tőle, amikor megszólalt a telefonja.
- Na mi van haver? M.. miért sírsz? Harry, te ittál? Aha, értem. Máris ott vagyok. - nyomta ki, majd intett egyet és elhajtott Hosszasan néztem a kocsi után, aztán a sírással küzdve felmentem a szobámba. Erőm egészen a szobaajtóig tartott, mert ahogy beléptem kifakadt belőlem a sírás. Az ajtónak dőltem és lecsúsztam a földre. Átkulcsoltam a térdeim és csak zokogtam. Elcsesztem az egészet. Én vagyok a hibás mindenért. A múltkor is én voltam. Hogy lehetek ekkora szerencsétlenség? - szenvedtem magamban. Nem tudom meddig ülhettem az ajtó előtt, mindenesetre amikor újra kinyitottam a szemem már az ágyamon feküdtem, arccal a fal felé fordulva. Óvatosan felültem és körbenéztem. Kit az ágyán hasalva laptopozott. Az órára pillantottam, ami este hét órát mutatott.
- Hát felébredtél? - kérdezte az arcán levakarhatatlan vigyorral.
- Fel, de - értetlenkedtem - hogy kerültem az ágyra? - kérdeztem.
- Elaludtál. Niall meg feltett. - vonta meg a vállát.
- Itt volt? - csodálkoztam.
- Aha. Csak visszahozott engem. Amúgy, már a többi lány is elfoglalta a szobáját és nyolc körül ismerkedős beszélgetést terveznek a társalgóba. Meghívtak minket is. Elmegyünk? - mosolygott rám.
- Én nem bánom, de hadd hozzam rendbe magam előtte. Mert valamiért még mindig rajtam van a dzsekim. - néztem végig magamon. Nem csak a dzsekimet, de még a cipőmet sem vettem le. Kibújtam a tornacsukámból és ledobtam az ágyam mellé. Kinéztem az ablakon. Odakint már félhomály volt és az eső zuhogott. Egy fiatal szerelmespár andalgott egy esernyő alatt, amitől elszorult a torkom. Bementem a fürdőbe és belenézve a tükörbe rájöttem, hogy nincs is olyan szétsírt fejem, mint amire számítottam. Úgy döntöttem nem fürdöm még le, csak átöltözöm. Előkotortam a melegítőmet, összefogtam a hajamat és még átmostam párszor az arcomat, hogy véglegesen eltüntessem a sírás összes nyomát róla. Aztán visszamentem Kit-hez, aki már indulásra készen állt.

Zsebre vágtam a telefonomat (amire még akkor is folyamatosan érkeztek a hívások és SMS-ek), aztán mosolyt varázsolva az arcomra követtem újdonsült barátnőmet. Biztatóan belém karolt és így kísért végig a folyosón. Az 1. társalgóba belépve (igen, kettő van) egy rakás körömlakkozó plázamacaközt találtuk magunkat. Rögtön tudtuk, hogy a kolesz "elitjébe" csöppentünk, így azon nyomban sarkon fordultunk és átmentünk a folyosó átellenes oldalán lévő 2. társalgóba. Na ez már rögtön jobban tetszett. A lányok stílusosak voltak, látszott rajtuk, hogy kedvelik a divatot, de az is, hogy nem töltenek órákat a vásárlással, a fodrásznál vagy épp a manikűrösnél. Lazák voltak, mindegyikőjük pizsamában vagy melegítőben volt, ellentétben a másik társalgóban tartózkodókkal, akik még negyed nyolckor is csőfarmerben parádéztak. Míg egy plázacica a böfögésre fújol , a "magunkfajták" jót nevetnek rajta és gratulálnak neki. Vihogások helyett orbitális, emberes röhögések. Rögtön éreztem, hogy  ide tartozom. Az érkezésünk nem kavart nagy port, így Kit-tel a többiek példáját követve leültünk a földre törökülésben és beszélgettünk. Aztán pontosan fél nyolckor egy barna hajú lány felállt és kicsit hangosabban megköszörülte a torkát. A teremben olyan csend lett, hogy még a légyfingás is tisztán kivehető lett volna, de nem volt. Mármint légyfingás nem volt.
- Üdvözlök mindenkit! Ismerős arcokat és gólyákat egyaránt. - köszöntötte a jelenlévőket. - Én Mary B. Parker vagyok. Arra kérek mindenkit, hogy egyenként mutatkozzatok be és mondjátok el amit fontosnak tartotok magatokról. Ha pedig valakinek kérdése van azt majd utána tegye fel. Kezdjük veled! - mutatott egy sötétszőke hajú lányra. - Utána te választod ki, hogy ki legyen a következő. - mosolygott, majd helyet foglalt. Mindenki mondott pár dolgot magáról és én megpróbáltam minél több ember arcát és nevét összepárosítani, több-kevesebb sikerrel. Aztán egy Zoe nevű lány Kit-et választotta, ő pedig értelemszerűen  engem. Felálltam, majd belekezdtem rövid kis monológomba.
- Sziasztok. Nina D. Jackson vagyok, 18 éves és Magyarországról jöttem. Van két húgom és egy lovam, akivel voltam már versenyeken is. Szertornázom, focizom és játszom gitáron. Azt hiszem ennyi. Van kérdés? - néztem körbe. Egyszerre 3 kéz lendült a magasba.
- Tessék. - néztem egy ébenfekete hajú lányra.
- Hogy hívják a húgaidat? - mosolygott.
- Rebeka és Csenge. - válaszoltam viszonozva a gesztusát. Aztán felszólítottam Emma-t (az ő nevét sikerült megjegyeznem).
- És a lovadnak van neve? - érdeklődött.

- Van. Hurrikánnak hívják.
- És viharos természete van? - vágta rá egy lány a terem túlsó végéből, mire mindenki nevetni kezdett. Ez jó poén volt.
- Nem, teljes mértékben higgadt, de ez jó volt. - mondtam a lánynak. Végül felszólítottam az utolsó kérdezőt is, aki maga Mary volt.
- Tudtad, hogy minden bulvárlap rólad beszél? - kérdezte. Villámcsapásként ért a hír. Szóval felismert? Pompás. 
- Igen, tudtam. Ma például felpofoztam a barátomat. Vagyis már csak volt barátomat. - kezdtek el folyni a könnyeim. - Elnézést. - rohantam ki a társalgóból, végül az udvarra nyíló ajtó előtt megtorpantam. Egy pillanatig haboztam, hogy kimenjek-e, aztán kilöktem az ajtót és kirohantam . Még erősebb sírógörcs tört rám.
- HARRY!! -ordítottam a zuhogó esőbe. A kiáltásommal olyan mennyiségű energia szabadult ki belőlem, hogy már szinte reszkettem. Az egész testemet bejárta a harag, a csalódottság és a remény.
- Miss Jackson! - kiáltott az ajtó felől Mrs. Brown. - Jöjjön be, még megfázik. - intett. Visszafutottam hozzá, ő meg a hátamra terített egy pokrócot, amit alaposan magamra csavartam. - Maga sír? - tette hozzá csodálkozva. - Na jöjjön, mondja el mi történt! - tessékelt beljebb. A beázott cipőmben cuppogott a víz, a hajam az arcomra, a pulcsim pedig a hátamra tapadt. Kedvesen bekísért az irodájába.
- Foglaljon helyet! - lövellt felém biztató mosolyt. Leültem az egyik fotelba Mrs. Brown asztalával szemben. Ő a másik oldalon foglalta el bőrszékét.
- Mi történt magával? - kérdezte.
- Kérem, nyugodtan tegezzen le. - mondtam keserű mosollyal.
- Mi történt veled? - helyesbített.
- Ez egy hosszú történet. - szipogtam.
- Időnk, mint a tenger. - dőlt hátra. Felhúztam a lábaimat törökülésbe, és lerúgtam a vizes tornacsukámat.
- Bizonyára Ön is látta már az újságokban, hogy a One Direction Magyarországra látogatott. - kezdtem. Mrs. Brown bólintott egy aprót. - És hogy Harry Styles összejött egy lánnyal. Nos, az a lány én voltam. Harry pedig azt mondta szeret engem. De amikor megjelent a sajtó úgy tett, mintha nem is ismerne. Aztán ma rátett még egy lapáttal. - meséltem könnyek között. - A két tulajdon fülemmel  hallottam, ahogy kerek-perec kimondja, fogalma sincs arról, ki vagyok én. Én  úgy bedühödtem, hogy megpofoztam. Csak egy gond van. A  gyűlöletem mögött szerelem áll. - szipogtam.
- Sajnálom. - nyújtott felém egy doboz zsebkendőt. Kivettem belőle egyet és kifújtam az orrom. - Ez a két érzés nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz. - folytatta, majd felállt. - Próbáld meg elterelni a gondolataid. Aludj vagy olvass. - mondta, miközben elkísért az ajtajáig.
- Köszönöm Mr.s Brown. Jó éjt! - léptem ki az iroda ajtaján, aztán megtorpantam. Az összes lány, aki a 2. társalgóban volt az ajtó előtt állt és rám várt. Mindent hallottak, az egyszer biztos.
- Minden oké? - lépett mellém Kit.
- Persze. De, ti mit kerestek itt?- forgolódtam.
- Éreztük,hogy szükséged lehet most ránk. - mosolygott Mary.
Szó nélkül átöleltem mindkettőt.
- Csoportos ölelés! - kiáltotta Zoe. Azt hittem ott fulladok meg, de nem volt baj. Ez olyan gesztus volt, amiért örökké hálás leszek. Mindenki visszavonult a társalgóba "beszéljük ki Harry Styles-t" címszó alatt. Egy nagy kört alkotva ültünk le, de őszintén szólva nekem ehhez semmi kedvem sem volt, hisz még mindig szeretem és akit szeretek azt nem beszélem ki.
- Mi lenne, ha ehelyett a kibeszélés helyett megszívatnánk a plázacicákat? - húztam gonosz vigyorra a szám.
- Tetszik az ötlet. Mivel? - szállt be a játékba Mary.
- Tereljétek el a figyelmüket, amíg én és Kit pillanatragasztót keverünk a sminkekbe. - ismertettem a tervet.
- Bírom az észjárásod. - nevetett fel Emma.
- Kinek van figyelemelterelési módszere? - kérdeztem.
- Leárazás a 26. és a Gabriel utca sarkán? -  kérdezte a jó humorú lány.
- Az merre van? -sandítottam.
- Észek- London. - vigyorgott Zoe.
- Túl messze van. -ráztam a fejem.
- Justin Bieber koncert a fiúkoleszben? - vetette fel az ötletet Kit. - Egy sarokra van innen. - tette hozzá.
- Pompás. - mosolyogtam. Emma elvállalta, hogy beront hozzájuk. Az ajtajuk előtt megálltunk.
- Tedd oda magam Emm! - ragadta meg a két vállát Zoe és szembefordította magával.
- Oké. Akkor. - vett egy mély levegőt. Mi kicsit félrehúzódtunk, hogy a kirohanók össze ne tiporjanak. Emma egy határozott mozdulattal berontott és visítani kezdett.
- ÚÚRISTEN! ONE DIRECTION ÉS JUSTIN BIEBER A FIÚKOLESZBEN VAN!! -óbégatta és sikítva lépcső felé rohant. A terv bejött a többi lány vonyítva futott utána. Alig bírtunk visszatartani a röhögést. Amint az utolsó lány is elhagyta a társalgót eljött a mi időnk. Bementünk és pillanatragasztót kevertünk a körömlakkokba, az alapozóba és a szemspirálba. Kit nem tudta megállni, hogy a szájfényekbe ne tegyen, így került azokba is. Amilyen  gyorsan csak tudtunk elslisszoltunk a helyszínről. A társalgónkba visszaérve hatalmas fütty és tapsvihar fogadott bennünket.
- Pszt! Ne keltsünk feltűnést. Inkább menjünk aludni. - csitítottam őket. Ebbe mindenki beleegyezett, hisz hajnali kettő volt már. Kis és én is visszavonultunk a szobánkba, lefürödtünk és (hatalmas röhögés kíséretében) elaludtunk.

13. Fejezet: "Törd össze a szívem és bánts meg még jobban!" (2/1)

Reggel hatkor megszólalt az ébresztőm. A szemeimből pillanatok alatt eltűnt az álmosság, felpattantam és felöltöztem. Elővettem két lapot, majd írni kezdtem az egyikre a húgaimnak szánt levelet.
"Kedves Rebeka és Csenge!
Nagyon sajnálom, hogy most csak így tudok elbúcsúzni, de ti is tudjátok mi történt, hisz Zayn biztos mindent elmondott. Igen, Harry és én szakítottunk, nekem pedig el kell mennem. De ne aggódjatok egy percig sem, biztos helyen leszek, a főiskolám kollégiumában. Szünetekre biztos hazajövök, ami már több mint a semmi. Nem szeretném itt hagyni a birtokot és ezt ti is nagyon jól tudjátok, de muszáj lesz. Nem valószínűséggel a házunk körül nemsokára megjelennek az újságírók, de én csak egyvalamit kérek: tagadjatok le mindent! Nincs Nina nevű nővéretek és az 1D még csak a környéken sem járt. Normál esetben sosem kérném, hogy hazudjatok, de ez a helyzet most megköveteli! Rebeka! Ideiglenesen megkapod Hurrikánt, kérlek vigyázz rá! De ha ki mered dekorálni a szobám mindenféle poszterrel, én leütlek. Az előbbi mondta második felét nehogy komolyan vedd. Vigyázzatok magatokra és tanuljatok sokat. És kérlek, fogadjatok szót anyuéknak, mert az, hogy kirepültem a családi fészekből és a saját lábaimra állok őket is megviseli.
Szeretlek titeket! Hiányozni fogtok! Ölel titeket nővéretek!

Nina"

Aztán elővettem a másik lapot, letöröltem a könnyeimet, amik időközben potyogni kezdtek és nekikezdtem a fiúk levelének.
"Drága Srácok!
Örültem a szerencsének. Tényleg. De van egy sanda gyanúm, hogy a tegnapi volt az utolsó együtt töltött napunk. Mikor ti ezt a levelet olvassátok én már a budapesti reptér felé robogok apuval, hogy elérjem a repülőt, ami Londonba visz. Beköltözöm a koleszbe. El kell, hogy mondjam a veletek való megismerkedés pozitív csalódás volt. Nem vagytok olyanok, mint amilyennek hittelek titeket. Zayn és Lou több támogatást és tanácsot adott egy hónap alatt, mint az összes barátom évek alatt. Liam-mel és Niall-lel nevettem a legtöbbet. Aztán ott van Harry. Akit először utáltam, gyűlöltem, ki nem állhattam. Aztán beleszerettem. Beleszerettem abba a rekedtes és mély, de mégis mézédes hangjába. A gyönyörű zöld szempárba, amibe ha belenézek mindig megszédülök és a vele tökéletes kontrasztban lévő  göndör fürtjeibe, ami mindig kócosan meredezik százfelé. Az illatába, az arcába, a mosolyában a csókjaiba. Mindenébe. És pont ez a vesztem. Hogy az igazat megvallva én még mindig szeretem és most már átkozom azt az augusztus 18-ai napot, amikor először megcsókolt. Valamiért szégyell, így jobbnak láttam, ha ennek az egésznek vége lesz. Akkor nem lesz kit rejtegetni és szégyellni. Talán néha összefutunk London utcáin. Legyetek jók!

Nina"

A két levelet borítékokba tettem, és ráírtam a neveket, majd anyunak adtam, hogy ha szólok neki telefonon, hogy felértünk az autópályára, akkor tegye le őket a húgaim szobájába, valamint valamelyik fiú ágyára. Visszavonultam a szobámba, majd szokásaimtól eltérően telefonnal WiFi-ztem, mivel a laptopomat már eltettem. Nem volt semmi újdonság a közösségiken, az összes diák a nyarat siratta vagy épp a sulit átkozta. Megértem, tavaly ilyenkor még én is ezt csináltam. Megkerestem az órarendemet az iskola honlapján, az első szeneszter elég lazának ígérkezik, hétfőn három, kedden és csütörtökön kettő, szerdán négy, pénteken pedig egyetlen egy órám van. Annyi a különbség a főiskola és a gimnázium között, hogy itt egy óra nem 45 perc, hanem tényleg egy óra, azaz 60 perc. Ha nem tudok beülni egy előadásra nem kell igazolnom, csupán beszerezni a jegyzeteket és folytatni a tanulást, aztán valahogy átmenni a záróvizsgán. Mivel én irodalom szakon tanulok újság, illetve forgatókönyvírást , nem is számítottam nehezebb órarendre. Jó hír viszont, hogy az iskolának torna és lányfoci csapata is van, szóval ezeket is folytathatom. Annyira belemerültem az iskola archívumának tanulmányozásába, hogy észre sem vettem, hogy apu bejött.
- Indulhatunk? - állt meg előttem.
- Persze. - álltam fel és belebújtam a dzsekimbe. Vállamra vettem a laptoptáskát és kézbe vettem a kézipoggyászomat. A előszobába lépve belebújtam a cipőmbe, majd elbúcsúztam anyutól. Szorosan megöleltem és a válla fölött észrevettem Harry-t. Furcsán, csodálkozva méregetett.
- Hová mész? - értetlenkedett. Jobban mondva számon kért.
- Oda, ahova nemsokára  te is. Londonba. - szóltam vissza a küszöbről, majd leszaladtam a lépcsőn és al ehető leggyorsabban próbáltam berakni a cuccaimat a hátsóülésre, mivel az eddig csak a fejünk felett gomolygó felhőrengetegből szakadni kezdett az eső. Beültem az anyósülésre és épp becsuktam volna az ajtót, amikor Harry jelent meg az autó mellett.
- Nina nem mehetsz el! - kezdett nedvesedni az arca, bár nem lehetett tudni, hogy esőcseppek vagy könnyek áztatják-e bársonyos bőrét.
- Sajnálom Harry. Már döntöttem. Szia. - csuktam be az ajtót, majd a biztonsági övemért nyúltam és becsatoltam. Egy pillanatra összetalálkozott a tekintetem apuéval. Kételkedve fürkészte az arcomat.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte, az útra szegezett szemekkel.
- Pau, ha ők nem jöttek volna a hónap elején, akkor is itt ülnék. Annyi az egész, hogy koleszban fogok lakni és nem velük. Ahogy az az eredeti tervben is szerepelt. - magyaráztam, teljesen ésszerűen.
- Tudod hogy én nem a költözésről beszélek. - közölte, de a világ minden kincséért nem nézett volna rám, továbbra is az utat fürkészte.
- Nem. Nem tudom. Fogalmam sincs arról, hogy miről beszélsz. - ráztam a fejem értetlenül és én is inkább az utat figyeltem. Az utazás további része csendben telt, egészen addig, amíg az autó furcsa, szürcsögő hangok kíséretében meg nem állt.
- Mi történt? - kérdeztem kétségbeesetten.
- Kifogyott az üzemanyag. - közölte apu teljesen higgadtan. - De ne aggódj, ott egy benzinkút. - mutatott az út másik oldalára. Kivette a kannát a csomagtartóból és átszaladt. Tíz percen belül vissza is ért. Addig én telefonáltam anyunak, hogy odaadhatja a leveleket. Visszaültünk a kocsiba és apu épp elfordította a kulcsot, a telefonom csörögni kezdett. Zayn. Nem vettem fel. Aztán újra. Louis. Ezt sem. Pár perc szünet következett, aztán újra megszólalt a csengőhangom. Niall volt és bármennyire volt nagy a kísértés nem vettem fel. A következő ember Liam volt, de az ő hívását sem fogadtam. És ez így ment tovább, egészen addig, amíg meg nem elégeltem és ki nem kapcsoltam a mobilom. A hívók sorrendje sosem változott. Viszont volt valaki, akinek nem jelent meg a neve a kijelzőmön. Fájt, hogy még csak meg sem próbált marasztalni. Rosszul esett és idegesített is. De megfogadtam magamnak, hogy nem borulok ki, mielőtt felérnék a repülőre. Apu szótlanul dobolta a kormányon a Blurred Lines című számot, amit időközben én tettem be a pendriveomról. Aztán egyszerre kezdtük el üvölteni a refrént. És rá pár másodpercre egyszerre kezdtünk nevetni. Szerintem ilyen egy jó apa-lánya kapcsolat. Gimnáziumban bejárós voltam és mindig apu vitt a buszra. Az utazás mindössze 3 perc volt, e nekünk már reggel fél hétkor olyan éktelen hülyeségek pattantak ki a fejünkből, mint például az orrtülkű, ami az orrszarvú átnevezett változata, ugyanis tudni illik, hogy az orrszarvú szarva nem is szarv, hanem tülök. És így bővült a szókincsem egy új szóval. Tehát ilyen, és ehhez hasonló marhaságok pattantak ki a fejünkből a gimnáziumi éveim napjainak reggelein. Imádtam ezeket a pillanatokat, tinédzserkorom legszebb emlékei voltak. Csak akkor vettem észre, hogy repül az idő, amikor megláttam a "Budaörs" feliratú táblát. Szóval nem járunk messze és nincs visszaút. Elmegyek. Apu nem ment be a belvárosba, hanem kisebb kerülőt tettünk, így elkerültük a torlódásokat és hamarabb kiértünk. Amint megláttam a "Liszt Ferenc Repülőtér" feliratot összeszorult a gyomrom és legszívesebben ordítva rohantam volna vissza a kocsiba. Vissza a szülőfalumba, gond nélkül megbocsájtani Harry-nek és boldogan élni tovább, aztán majd velük elmenni Londonba. Apu fátyolos tekintettel nézett rám.
- Jól vagy? - kérdeztem, majd meg sem várva a választ folytattam. - Nem? Remek, akkor menjünk! - fordultam sarkon és a kijárat felé igyekeztem. Apu csak nevetett, de olyan keserűen, ahogy még sosem hallottam nevetni. Szeméből pár könnycsepp indult útnak. Újra megfordultam és visszarohantam hozzá.
- Nem akarsz elmenni. - nevetett, miközben szorosan átölelt.
- Nem. - fúrtam a vállába a fejem és csorogni kezdtek a könnyeim. Rájöttem, hogy mennyi dolgot kell itt hagynom. A családomat (amibe már Hurrikán és a többi ló is beletartozik), a farmot.
- Fejőlány a nagyvárosban. - simogatta a hátamat apu. Mintha olvasna a gondolataimban. Mindegy ,ezt csak az apás gyerekek érthetik. - Mennyi időd van még a gépig? - ült le az utolsó szabad székre.
- Két óra. Másfél múlva becsekkolok. - mondtam, miközben levágtam magam az egyik bőröndömre. Hatszor kényelmesebb volt, mint a székek. Leszámítva azt, hogy egy hajvasaló fúródott a seggem alá. Előhalásztam a mobilom és bekapcsoltam. Eltekintettem a horrorisztikus hívásértesítőtől és megnéztem van-e kódolatlan WiFi. Hála az égnek volt. Másodperceken belül újra csörögni kezdett a telefonom. Az a fránya Viber. Zayn volt és mivel nem kerülgethettem tovább a forró kását, fel kellett vennem.
- Szia. - szóltam bele.
- Nina, mi ez az egész? - kezdte köszönés nélkül. A hangja zavart volt és dühös, ami megrémisztett.
- Megyek Londonba. - közöltem végül. Mintha nem lenne elég egyértelmű.
- Miért? - kérdezte.
- Mert holnapután főiskola. - adtam meg a legésszerűbb választ.
- Aha. El mertél menni búcsúzás nélkül? - kérdezte és ajtócsapódásnak tűnő hangokat véltem felfedezni a háttérben.
- Ott a levél! - értetlenkedtem.
- Búcsúzkodni személyesen szoktak! - mondta és a hangját már nem csak a telefonból hallottam. Jobbra fordítottam a fejem és elemeltem a fülem mellől a telefont. Nem tévedtem, valóban ő volt.
- Zayn? - kérdeztem és annyira ledöbbentem, hogy nem is tudtam ülve maradni, hanem lassan felálltam. Aztán hirtelen elfogott egy olyan szintű boldogság, hogy futni kezdtem felé.
- Zayn! - kiáltottam és majdhogynem kicsattantam az örömtől. A nyakába borultam és ejtettem pár könnycseppet. - Köszönöm! - mondtam fojtott hangon, mivel a vállába fúrtam a fejem.
- Nem tesz semmit húgi. - paskolta meg a fejemet. - De nem jöttem egyedül. - tolt el magától.
- Ugye nem hoztad magaddal az egész családot? - kérdeztem teljes pánikban.
- Nem. - rázta meg a fejét nevetve, aztán mosolyogva folytatta. - A jövendőbeli családfődet. - komorodott el. És az ajtón ekkor belépett...Harry.
- Te meg mit keresel itt? - vetettem rá sötét pillantásokat.
- Öhm... - sütötte le a szemeit és a padlót fixírozta. Nem mert a szemembe nézni. Jól tette, mert egyetlen pillantásomba képes voltam belesűríteni a haragom és a csalódottságom minden egyes cseppjét. Hirtelen apu lépett mellém.
- Ideje lenne becsekkolnod. - utalt arra ,hogy lassan indul a gépem. Összehúzott szemekkel méregettem Harry-t, majd megfordultam és átvetettem a kézipoggyászom, meg a laptoptáskám pántját a vállamon, megragadta ma bőröndjeimet és húzni kezdtem. Meglehetősen nehezen voltak. A biztonsági ellenőrzésnél minden simán ment, épp feltettem volna a bőröndjeimet a futószalagra, de nem nagyon akart sikerülni. Zayn mellettem termett és feltette azokat helyettem.
- Köszönöm. - lövelltem felé egy hálás mosolyt.
- Nincs mit. Jó utat és hívj, amint leszálltál. - kezdett búcsúzkodni. Időközben apu és Harry is odaért hozzánk.
- Légy jó! Gyere haza minden szünetben. És tudod, hogy az alkohollal csak csínján. - kezdte apu. Az utolsó mondatát nem tudtam mire vélni. Hisz ő is tudja, hogy nem iszom, csak ha olyan alkalom van.
- Apu. - kezdtem kínosan érezni magam.
- Szeretlek. - ölelt át. Viszonoztam az ölelést, majd lassan elengedtem és Harry elé léptem. Felemelte a fejét és végre a szemembe nézett.
- Vigyázz magadra. Hiányozni fogsz, hercegnő. - ajándékozott meg egy keserű mosollyal. A "hercegnő" szó hallatán könnyek szöktek a szemembe. Utáltam és szerettem is abban a pillanatban, de mindegy. Már megszoktam. Óvatosan közelebb léptem hozzá és utoljára megcsókoltam.
- Máig sem sikerült rájönnöm, miért szégyellsz, de ha neked így könnyebb. - suttogtam. Visszaléptem és végignéztem rajtuk.
- Akkor sziasztok. - indultam el a hármas beszálló felé. Még utoljára visszafordultam és intettem. Aztán a jegyellenőrzés után beszálltam. Elfoglaltam a helyemet (ablak melletti ülés, ami pont az épület felé nézett), és elővettem a telefonom, írtam egy SMS-t, aztán kikapcsoltam. A pilóta üdvözölte az utasokat és kérte, hogy kapcsoljuk be a biztonsági öveket. Bekötöttem magam, majd az ablakon keresztül az épület ablakait pásztáztam. Apuékat kerestem és rövidesen meg is találtam. Vagyis csak aput, ugyanis Zayn és Harry sehol sem voltak. Intettem neki egy aprót, hátha észrevesz. Meg is látott és visszaintegetett. Valami hiányzott. Éreztem, hogy valamit elfelejtettem. Mint egy villám, úgy csapott belém a felismerés. Nem búcsúztam el Hurrikántól. Még saját magamat is megdöbbentő gyorsasággal kapcsoltam be a telefonomat újra és villámgyorsan tárcsáztam aput.
- Valami baj van? - kérdezte.
- Öleld meg helyettem Hurrikánt. - kértem. Aztán újra megszólalt a pilóta és közölte, hogy felszállunk, szóval kapcsoljunk ki minden elektromos eszközt. - Le kell tennem. Szeretlek titeket. - búcsúzkodtam.
- Mi is téged. - jött válasz, majd kinyomtam a telefont. Eleget téve a pilóta kérésének ki is kapcsoltam és kinéztem az ablakon. Összetalálkozott a tekintetem apuéval. Mintha sírt volna, de nem láttam tisztán. Lesütöttem a szemem. A repülő motorja beindult én pedig kétségbeesetten a fiúkat kerestem a tekintetemmel, bár még mindig nem találtam őket sehol.  Végül a repülő gurulni kezdett, apu pedig vad integetésbe kezdett. Keserű mosoly kíséretében integettem vissza, legalábbis addig amíg lehetett, mert a reptér és az emberek egyre kisebbek lettem, végül teljesen eltűntek egy felhő mögött. Értelemszerűen addigra már abbahagytam az integetést. Negyed órán belül elértük a repülési magasságot, aztán visszakapcsolhattuk a mobilokat és egyéb elektromos eszközeinket. A biztonsági övre sem volt szükség. Zenét hallgatva néztem ki az ablakon, amikor valaki megbökött. Oldalra fordultam és egyből kirántottam a fülemből a fülhallgatót. A mellettem lévő (egyébként egészen addig üres) helyet Zayn foglalta el.
- Csak nem gondoltam, hogy hagylak egyedül visszamenni? - mosolygott, mielőtt bármit is mondhattam volna. Ez annyira jól esett, hogy nem szóltam semmit, csak megöleltem.
- Köszönöm. töröltem le pár könnycseppet az arcomról. - És mi lesz a többiekkel? - kérdeztem. Zayn elvigyorodott. Hátra néztem a két szék között és legnagyobb meglepetésemre Louis, Niall, Liam és...és Harry integetett. Utóbbi továbbra sem nézett a szemembe. Azt hiszem, még mindig jól tette, mert iszonyatosan megbántott. A többieknek viszont olyannyira örültem, hogy kis híján átmásztam az üléseken.
- Srácok ez... ez...- kerestem a szavakat.
- Nincs mit Nina. - mosolygott Liam.
- Egyébként van egy ötletem, hogy kerüljük el a lesifotósokat. - mondtam, külön kihangsúlyozva a "lesifotós" szót, mire Harry felkapta a fejét. Ezek szerint vette az enyhe célzást.
- Hogy? - nézett rám kérdőn Louis.
- Először lementek ti, nem szóltok egy szót sem, átvágtok a reptéren és beültök egy taxiba. Én utoljára szállok le, fejembe húzott kapucnival. Beülök egy taxiba és elmegyek a koleszbe. - Zayn már nyitotta a száját, de beelőztem. - Nem Zayn, kizárt, hogy odaköltözzek. - néztem dühösen Harry-re. - Szóval én kipakolok és berendezkedek aztán valamikor csak találkozunk. - vontam meg a vállam.
- Holnap. - közölte Louis.
- Oké. - egyeztem bele. Harry továbbra sem szólalt meg, csak lehajtott fejjel ült és összekulcsolt ujjait tanulmányozta. Látszott rajta, hogy majd szétmarja a bűntudat. Kicsit megsajnáltam, de nem tartott sokáig.
- Jézusom! - nézett fel a telefonjából Niall, majd felénk tartotta a készüléket. - Ezt már láttátok? - kérdezte. A kijelzőre pillantottam. Egy cikk volt rajta, Harry-vel és az újabb "áldozattal". Vagyis velem. Összeszorítottam a szemem kínomban.
- Igen. - sziszegtem a fogaim között.
- Mi? - kapta ki Harry, Niall kezéből a telefont, majd pár másodperc múlva teljesen lefehéredett. - Ez nem lehet igaz. - hitetlenkedett sokkos állapotban. Ez volt a kegyelemdöfésem. Elkezdtek folyni a könnyeim és inkább a felhőket bámultam az út hátralévő részében. Amikor a pilóta közölte, hogy leszállunk, megkönnyebbült sóhaj hagyta el a számat. Izgatottan néztem ki az ablakon, ahonnan már látszott a város. A repülő lassan leereszkedett, majd megállt.
- Akkor holnap. - állt fel Louis.
- Szia Nina. - mondták teljesen egyszerre, ami a frászt hoztam rám. Egymás után szálltak le és úgy tettek, ahogy meg volt beszélve. Nem szóltak semmit, csak átvágtak a reptéren. Én legutoljára mentem, a kapucnimat kiszedtem a dzsekim nyakán keresztül és a fejembe húztam. A hajam kétoldalt kilógott és tökéletesen eltakarta az arcomat. A fotósok nem is foglalkoztak vele (hála az égnek), a fiúkat vették üldözőben (jaj).  Elvettem a futószalagról a két dög nehéz csomagomat és kimentem az épületből. Fogtam egy taxit és lediktáltam neki a címet. Aztán az ablaknak dőltem és a szemerkélő esőt bámultam. A taxis ráfordult a Tower Bridge-ra. Letekertem az ablakot és gyönyörködve hajoltam ki, már szinte kiestem a kocsiból, de nem érdekelt. Csodálatos volt.
- Az első napod Londonban? - nézett a visszapillantóba a taxis.
- Igen. - bólintottam, miközben visszamásztam. Levettem a kapucnit a fejemről, mert még mindig rajta volt. A taxis eltátotta a száját és úgy is maradt.
- Hé, téged ismerlek! - személt fel. - Te vagy annak a göndör gyereknek a csaja! Mi is a neve? - csettintgetett bosszúsan.
- Harry. - mondtam egy könnycsepp kíséretében, amit a taxis is észrevett.
- Látom érzékenyen érint a téma. Sajnálom. - mentegetőzött.
- Semmi baj. - bámultam továbbra is ki az ablakon. Az út további része szótlanul telt, majd a főiskola kollégiuma elé begördülve az autó megállt. A sofőr kipattant a kocsiból és kinyitotta nekem az ajtót (?). Aztán kiszedte a bőröndjeimet a csomagtartóból.
- Mennyivel tartozom? - vettem elő a tárcámat.
- Tekintsd ajándéknak. Sok sikert. - ült vissza a kocsiba és még annyit se mondhattam, hogy "Köszi", de neki már se híre, se hamva nem volt. Megragadtam a bőröndjeimet, felcibáltam őket a lépcsőkön és bementem. Az előtér tágas volt, két oldalról lépcső vezetett fel az emeletre. Egy negyvenes éveiben járó nő épp virágokat rendezgetett egy vázában, aztán hátrafordult.
- Segíthetek valamiben? - kérdezte. Közvetlen volt és nagyon kedvesnek tűnt.
- Nina Daisy Jackson vagyok és a szobámat keresem. - mondtam.
- Á, igen. Jöjjön beljebb! A szobája az első emeleten van. Mint látja elsők között foglalhatja el. Magán kívül mindössze egy diák érkezett csak meg. - csevegett, miközben a lépcsőn felfelé haladtunk. Elfordult balra, ahol egy hatalmas folyosó tárult elénk, ami a lépcső ellentétes oldalán is ugyanúgy folytatódott. Mindkét végén két hatalmas ajtó magasodott szinte a plafonig. A koleszos felügyelő (mit kiderül Mrs. Brown) megállt a 694-es számú szoba előtt. Kopogott kettőt, majd benyitott.
- Miss Wolf! - szólította meg az ágyán hasaló lányt. - Megérkezett a szobatársa. - közölte Mrs. Brown, mire a lány barnás szemei felcsillantak. A haja is barna volt, bár az alsó része erősen szőkére volt melíroztatva.
- Miss Jackson. - fordult felém. - Üdvözöljük iskolánkban. Érezze otthon magát. - mondta, majd távozott és becsukta maga mögött az ajtót. Habozás nélkül leültem az üresen maradt, ablak alatti ágyra és gondolkoztam. Ahogy láttam, még ő sem pakolt ki. Cipője az ágy mellett, három bőröndje az ágya körül, szétszórtan. Az ágyán hasalva engem vizslatott.
- Khm... - köszörülte meg a torkát, majd elém lépett. - Kit Wolf vagyok. - nyújtotta a kezét.
- Nina Jackson. - fogadtam el a kézfogást.
- Olyan ismerős vagy nekem. - gondolkozott. - Mintha láttalak volna már valahol. - tette hozzá, aztán beugrott neki. - Nem te vagy Harry Styles barátnője? - kérdezte.
- Már nem. - ráztam a fejem.
- Szakítottatok? - csodálkozott. Valaki mondja már meg, hogy ezen mi ilyen meglepő?
- Összevesztünk. - bólogattam a térdemet birizgálva. -Holnap jön két-három barátom. Bemutathatlak nekik, ha gondolod. - mosolyogtam.
- Hmm... - gondolkozott - Kik?
- Niall, Louis és Zayn. - soroltam.
- Az 1D-sek? - tátotta a száját.
- Igen. - billentettem kissé balra a fejemet.
- Komolyan? - hitetlenkedett.
- Igen. - nevettem fel.
- Igeeeeeeeeeeen! - ordította torkaszakadtából. - Ezt neked Abigel Jensen! Voltál koncerten? Na és? Én találkozhatok velük! Oh igen! - kiabálta önkívületi állapotban. Nevetve ledőltem az ágyra és hanyatt fekve a plafont bámultam, amíg Kit örült, mint majom a farkának.
- Várj. - hagyta abba hirtelen az ugrálva tapsolást. - Azt mondta, hogy Niall is jön? - kérdezte.
Bólintottam.
- Niaaaaaaaaaall!! - ugrált tovább. Őrült lány ,de én bírom. Miután lenyugodott visszaült az ágyra és folytattuk az ismerkedést.
- Milyen szakon tanulsz?  tett fel újabb kérdés.
- Újság és forgatókönyv írás. Irodalom szak. És te? - kérdeztem vissza, mert ezt így illik.
- Én is! - mosolygott. Remek. Egy évfolyamtárs. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy rezeg a telefonom. Louis volt. Vajon mit akarhat?
- Szia! - vettem fel a telefont.
- Szia, te figyelj már. Itt állunk Zayn-nel meg Nialler-rel a kolesz előtt és erősen azon gondolkozunk, hogy bemenjünk-e. Szerinted? - kérdezte, mire felnevettem.
- Egy perc és ott vagyok. - nyomtam ki a hívást. - Gyere velem! - fordultam Kit felé.
- Hova? - nézett rám értetlenül.
- Ne kérdezősködj, csak gyere! - ragadtam meg a karját és kihúztam a folyosóra. Onnantól kezdve jött magától is és nem kellett cibálnom. Az épület elé kiérve, már messziről láttam a fiúkat.
- Ezek ŐK? - csodálkozott Kit. - Ezek ők! - jelentette ki nagy örömmel.
- Louis, Zayn, Nialler!! - öleltem meg mindhármat. - Hogy kerültök ide? Nem úgy volt, hogy csak holnap jöttök? - kérdeztem.
- Unatkoztunk. - vonta meg a vállát Zayn.
- Na és ki a csini barátnőd? - vigyorgott Niall. Ha csaj van a láthatáron mindig ezt csinálja, de ez most valamiért más vigyor volt.
- A szobatársam, Kit. - mutattam be nekik.
- Sziasztok! - intett egy aprót.
- Szia Kit!! -köszöntek totál egyszerre. A hideg ráz, amikor ilyeneket csinálnak.
- Hová menjünk? - vetette fel a kérdést Zayn.
- London Eye? - kérdezett vissza Louis.
- Akkor London Eye. - bólintott Niall és beszállt a kocsijukba. Lou, Kit és én ültünk hátul, Zayn és Niall elöl és az előbbi vezetett. Negyed órán belül harmadszorra akartak meggyőzni, hogy költözzek oda valamelyikőjükhöz. A válasz mindhárom esetben egy határozott "Nem" volt. Amikor odaértünk tátva maradt a szám. Észveszejtő látvány volt. Az óriáskerék oldalában aztán megláttam két ismerős arcot. Jobban mondva két ismerős hátat. Liam és Harry épp interjút adott egy riporternek. Kicsit közelebb mentünk és épp rájuk akartam köszönni, amikor meghallottam, amint Harry (az egyik hát) vadul magyaráz a kamerába.
- Nem, és utoljára mondom, hogy nem! Sosem találkoztam azzal a lánnyal és fogalmam sincs, hogy ki az. Magyarországon még sosem jártunk, de egyszer mindenképp elmegyünk. A lényeg, hogy azokon a képeken nem mi vagyunk és sosem volt Nina nevű ismerősöm. - mondta ki a kegyetlen mondatokat. Amint ezek a szavak eljutottak a tudatomig, engem a sírógörcs kezdett kerülgetni. És azt hiszem ezt a riportert is észrevette Harry válla fölött, ugyanis megkerülve őt elém lépett.

12. Fejezet: Mert a Balaton nem mindig romantikus

Másnap reggel hét körül ébredtem fel. Akkor is csak azért, mert Zayn berontott a szobába és elhúzta a függönyt.
- Ébresztő! - kiáltotta, mire én hozzávágtam egy párnát. Harry félkómás fejjel röhögött azon, hogy hogyan szedem szét a haverját.
- Egy óra múlva indulunk. - közölte védekezés közben.
- Teszek rá! Aludni akarok! - ugrottam nevetve a hátára. Zayn ledobott az ágyra, majd rám ugrott és a fejemet kezdte az öklével dörgölni. Harry meg tovább röhögött.
- Nem segítenél? - kérdeztem fojtott hangon, ugyanis Zayn épp egy karatefogást alkalmazott rajtam.
- Zayn... szerintem már felébredt. - közölte.
- Hát oké. - mászott le rólam Zayn.
- Köszönöm. - ültem fel és elégedetten biccentettem egyet.
- Most én jövök! - vetette rám magát Harry, minek következtében eldőltünk az ágyon.
- Kicsi a rakás! - ordította Zayn és ráborult Harry-re. Harry és én vigyorogva összenéztünk, majd közelebb hajolva megcsókolt.
- Kezd elfogyni a levegőm! - szólaltam meg levegő után kapkodva és leborítottam magamról őket.
- Na én megyek, összepakolok. - indult kifelé Zayn. Mikor már azt hittek elment, Harry, mintha csak erre várt volna, az ölébe húzott és átkulcsolta a derekamat.
- Aztán ne turbékoljatok sokáig. - nyitott be újra egy pillanatra mosolyogva Zayn. Aztán becsukta az ajtót és tényleg távozott.
- Jó reggelt! - csókolt meg Harry.
- Neked is. - mosolyogtam.
- Reggeli! - jött be a szobába Liam. Harry-vel felálltunk és kimentünk reggelizni.
- Gyerekek. - kezdte apu, aztán a kérdő tekintetünket látva nevetve kiegészítette. - És felnőttek. - tette hozzá mosolyogva. - Egy óra múlva indulunk. Szedelőzködjetek. - mondta, majd felállt és folytatta a pakolást. Harry-vel ketten visszavonultunk a szobámba, felöltöztünk én meg nekiálltam pakolni. Előkaptam egy rózsaszín sporttáskát és telepakoltam. Beleraktam két törölközőt, a fürdőruhámat, Harry pólóját és alsóját (az utolsó percben kitalálta, hogy felveszi a farmersortja alá a fürdőnadrágot és póló nélkül jön el), nejlonzacskót a vizes göncöknek, naptejet és a pénztárcámat. Ez elég kevésnek tűnik, de ennek ellenére nehéz volt.
- Várj, majd én viszem! - vette át tőlem Harry. Végiggondoltam, hogy minden megvan-e, aztán kiment a többiekhez. Liam egy hűtőtáskán üldögélt, körülötte egy rakás táska. Pontosabban kilenc. Igen, képes voltam megszámolni.
- Már nem azért, de ti hány napra készültetek? Mert mi csak egyre. - szólaltam meg, miközben belebújtam a standpapucsomba.
- Cuki a szütyőd! Hol vetted? - szólt oda Niall magas, lányos (vagyis inkább férfias női) hangon Harry-nek. Minket meg csak úgy rázott a röhögés.
- Van még egy odaadjam? - ecsetelte Harry ugyanabban a stílusban, mire apu hanyatt esett a nevetéstől.
- Jól vagy? - kérdeztem tőle és megpróbáltam nem kiröhögni. Ami nem volt könnyű.
Apu nem mondott semmit, csak tovább röhögött. Ezek szerint jól. Nemsokára elindultunk. Én a busz leghátsó ülésén ültem Harry és Zayn között. Harry átkarolt én meg neki döntöttem a fejejm.
- Csíz! - fordult hátra Niall és lekapott minket a telefonjával. Had ne kommentáljam a fejeket.
- Na, hát ez mi? Kérünk egy puszikát. - vigyorodott el.
- Niall. Hány éves vagy, 7? Puszikát? Ez megfelel? - kérdeztem és egyszerűen megcsókoltam Harry-t.
- Öcsém. Azt hiszem felnyomtam a képe Instagramm-ra. - sápadt le.
- Mi? - kapta ki Harry, Niall kezéből a telefont. - Niallte barom! - fogta a fejét.
- Mi van? - pislogott nagyokat.
- Szedd le! Most! - követelte és egyre idegesebb volt.
- Harry, add ide!- nyújtottam a kezem. A tenyerembe adta a telefont. Pötyögtem rajta párat és visszaadtam a telefont Niall-nek.
- Kösz. - sóhajtott egy hatalmasat.
- Remélem nem látta senki. - sziszegte Harry. Ezt nem értettem. Mi van akkor, ha látták? Előbb vagy utóbb megtudják. Majd megkérdezem tőle, de nem most. Nem akartam patáliát csapni. A siófoki strandra befordulva aztán megláttunk egy csapat lányt, transzparensekkel. Zayn kiszállt, mire azok sikítva megindultak felé.
- Basszus, basszus, basszus! - ugrott vissza Zayn a kocsiba. - Húzzunk innen! - csatolta be az övét.
- Miért? - kérdezte Niall. - Rendesnek tűnnek Ő például ki is öltözött. - mutatott egy lányra.
- Niall - néztem a lányra elképedve a csajra - az egy esküvői ruha. És a lány azt kiabálja, hogy "Harry will you marry me?". - mondtam, mire Harry rávágtam, hogy "No". Ezen mindenki jót nevetett, aztán elindultunk. Balatonfüreden ugyanígy jártunk, annyi különbséggel, hogy ott a paparazzók találtak ránk. Harry vállába fúrva a fejem próbáltam megakadályozni, hogy megtudják a személyazonosságom. Ha Harry már Niall képe miatt kiakadt, ezért még jobban kiakadt volna. Van egy olyan érzésem, hogy nem akar felvállalni. Da vajon miért nem? Szégyell? Egész biztosan. Én nem vagyok a gyönyörűséges Taylor Swift. Hát, ez remek.
- És most hova? - kérdeztem aputól.
- Balatonfűzfő. - nézett a visszapillantóba.
Balatonfűzfőn van egy kis strand, ami nem túl nagy (mily meglepő) és nagyon családbarát. Kisebb koromban rengeteget jártunk le oda. És végre sikerrel is jártunk. Se sikítozó rajongók, se vakuzó paparazzók.
- Hű, ez jobb, mint a tengerpart. - nézett rám Niall hatalmasra nyitott kék szemeivel.
- Milyen gyönyörű lehet naplementében. - lépett mellém Harry mosolyogva, majd megfogta a kezem. Aztán elindultunk. A pénztáros srác rendes volt, adott csoportkedvezményt, utalva arra, hogy kicsit sokan voltunk. Harry hozta a kettőnk csomagját és a hűtőtáskát. Egy nagy fűzfa árnyékában terítettük le a pokrócokat. Elmentem átöltözni. Nem kellett sokat mennem, az öltöző pont velünk szemben volt. Bementem egy fülkébe és épp vettem le a nadrágom, amikor véletlen meghallottam két lány beszélgetését.
- Láttad Harry-t és azt a lányt? - kérdezte az egyik.
- Igen. Nagyon szép pár és a lány is az. Na meg nagyon szerencsés! - válaszolt a másik és felfedeztem némi irigységet a hangjában. És körülbelül ennyi. Mosolyogva tovább öltöztem és nyugtáztam magamban a dolgot, miszerint, van aki úgy gondolja, hogy vállalható fejem van.Hamar átöltöztem, aztán visszasiettem a többiekhez.
- Azta. - fütyült kettőt Zayn. Ja, hát igen. Hat évnyi szertorna után az ember hasán megjelennek a kockák.
- Az én csajom! - karolta át a vállam Harry. Na, én ezt a fiút már tényleg nem értem. Egy kép miatt reklamál, jelenetet rendez, most meg...á, mindegy. Fiúk. Ne akarjuk megérteni őket.
- Menjünk a vízbe! - csapta a hóna alá Zayn a neon zöld gumimatracát. Megvontuk a vállunkat és követtük. Harry-vel kézen fogva igyekeztünk a víz felé, amikor valaki utánunk szólt.
- Hé, Styles! Nagy vigyort! - mondta egy paparazzi, mire Harry elengedte a kezem (erről beszéltem).
- Basszus! - mondta, majd az arcát takargatva elrohant. Én lehajtottam a fejem és ügyeltem rá, hogy ne tudja meg a személyazonosságomat, egyeneset a vízbe futottam a többiek után.
- Mi az Nina? - kérdezte Zayn, aki épp a gumimatracán fekve lazult.
- Harry szégyell engem és ránk talált egy paparazzo. - ismertettem a helyzetet.
- MI? -próbált meg felülni, aminek a következménye az lett, hogy leborult a matracról. Kérdőn néztem rá, a többiek röhögtem. Lassan felállt és folytatta. - Mi az, hogy Harry szégyell? - kérdezte.
- Amikor Niall véletlen felrakott egy képet az internetre totál kibukott. Amikor meg jött a paparazzi elengedte a kezem és elfutott. Mintha nem akarna felvállalni.- hajtottam le a fejem és a sírás kerülgetett.
- Nina, ez nem így van. - győzködött Zayn.
- Aha, oké. - bólogattam viszonylag meggyőzően, de nem állt szándékomban tényleg elhinni amit mondott. Nem sokkal később Harry is csatlakozott hozzánk.
- Ez meleg helyzet volt. - karolta át a derekam. Az érintésétől még mindig megborzongok.  Muszály volt nekem fülig beleszeretni?
Szembe fordultam vele és a mellkasának támasztottam a kezeimet. Közelebb mozdultam, de nem csókoltam meg, hanem egy laza csuklómozdulattal ellöktem. Zuhanni kezdett és a vízben landolt. Mikor újra felbukkant vizes tincsei teljesen eltakarták az arcát és úgy nézett ki, mint Chewbacca fürdés után. Mi meg csak nevettünk.
- Na gyere csak ide! - kapta el vizes kezével a derekamat és hátulról átkulcsolta.
- Harry ne! - kértem, de késő volt. Hátrafelé kezdett dőlni, majd ketten csapódtunk a vízbe. - Idióta! - fröcsköltem le, miután kiköptem a vizet.
- Naa. - ölelt át hátulról. - Bocsánat. - nyomott egy puszit arcomra. Kuncogva behúztam a nyakam és fülig érő vigyorral néztem Zayn-re. De még mindig volt bennem némi kételkedés. Egy kicsit beljebb mentünk (Zayn-t úgy kellett beljebb tolni, mert nem volt hajlandó leszállni arról a retkes matracról, már azon a szintem voltam, hogy leborítom róla), Harry meg lemerült a víz alá. Aztán egy perc múlva valaki hátulról megkocogtatta a vállam. Megfordultam és ijedtemben sikoltottam. Harry volt az. Vizes haja hínárokkal volt teletűzdelve és az arcába lógott.
- Bu. - mondta csak úgy, minden lendület nélkül. Nevetve átöleltem.
- Szépség és a szörnyeteg. - szólalt meg Niall röhögve. Kiszedegetettem a hínárokat Harry hajából és eltűrtem az arcából.
- Gyere, ússzunk egyet! - indult el befelé. Keresztbe tett karokkal álltam és felvont szemöldökökkel néztem utána, miközben azon gondolkoztam, hogy ezt most komolyan gondolta-e. Mikor észrevette, hogy én nem megyek hátrafordult.
- Khm.. - köhintettem arra utalva, hogy én nem tudok úszni.
- Ja, tényleg. - esett le neki a dolog, mire kínosan felnevetett.Visszajött hozzám és megfogta a kezem. - Gyere! Bízz bennem!
- Harry, én félek a mély víztől!- magyarázkodtam.
Hátulról átkarolta a derekamat és a vállamon pihentette az állát.
- Szeretlek. - súgta a fülembe. Hirtelen kirázott a hideg, a fene sem tudja, hogy miért.
- Gyertek, együnk fagyit! - invitáltam meg a többieket. A fagylaltoshoz érve a többiek megrohamozták a pultot. Hirtelen Csenge bukkant fel mellettünk. Elég fancsali képet vágott.
- Mi a baj húgi? - néztem le rá.
- Harry. - szólt oda neki. - Beszélhetnénk? - kérdezte félénken.
- Persze. - mosolygott rá és arrébb vonultak.
- Nina, gyere válassz te is! - zökkentett ki Niall. Odamentem hozzájuk és választottam, Csengének meg Harry-nek is. Aztán fizettem. Egy pillanatra odanéztem Harry-ékre. Csenge megölelte. Elvettem a fagyikat és megvártam míg végeznek. Aztán odaadtam nekik.
- Köszi. - vette el Csenge mosolyogva.
- Nincs mit. - mosolyogtam én is, majd megvártam amíg hallótávolságon kívül ér.
- Jót beszélgettetek? - fordultam Harry felé.
- Igen. Megígértette velem, hogy vigyázni fogok rád, hogy az ünnepekre hazajössz és tiszteletbeli bátyus lettem. - ecsetelte a fagyiját nyalogatva.
- Nem rossz. De ha a testvérek járnak egymással az már nem vérfertőzés? - kérdeztem.
- Jogos. Akkor ne járjunk! - vonta meg a vállát. Aztán döbbent tekintetemet látva kiegészítette a mondanivalóját. - Jaj, nehogy elhidd! - karolta át a vállamat. - Szeretlek! Tényleg. És semmi pénzért nem hagynálak el. - mondta, aztán amikor észrevett a mobillal fotózó lányokat, gyorsan elengedett. Nem tudom, mintha tényleg szégyellne. Visszamentünk a többiekhez (nem kézen fogva) és leültem apu mellé.
- Minden oké? - érdeklődött.
- Fogjuk rá. - töröltem meg a számat. Kidobtam a szalvétát és visszasétáltam hozzájuk.
- És most? - tépkedte a fűszálakat Zayn.
- Béreljetek vízibiciklit. - ajánlotta fel apu és beleharapott a lángosába.
- Ez nem rossz ötlet. - gondolkoztam. - Jöttök? - kérdeztem a többiektől. Rebeka és Csenge maradtak, mivel ők sem tudnak úszni és kedvük sem volt, de a fiúk jöttek. Liam kiválasztott egy halványzöld biciklit, én meg kibéreltem egy órára. Elfoglaltam az egyik vezető ülést (a másikban Niall ült) és tekerni kezdtünk. Alighogy elértük a mély vizet Zayn lecsúszott a csúszdán, majd egy hatalmasat csobbanva érkezett a vízbe. Pár másodperc múlva aztán újra felbukkant.- Nézzétek mit találtam! - emelte ki a kezét a vízből, amiben egy zöld partiszemüveg volt.
- Hé, ez jól néz ki! - vette el Louis, majd felvette. Konkrétan úgy nézett ki, mint akit szemen talált egy adag foszforeszkáló takony. Niall elkezdett röhögni, furcsa, remegős hangon.
- Niall, úgy röhögsz, mint egy beteg kecske! - mondtam fapofával. Harry és Louis egymásnak támaszkodva röhögtek, Zayn épp akkor mászott ki, amikor ezt mondtam, de annyira nevetett, hogy visszaesett a vízbe.
- Nina, ez jó volt. - veregetett vállon Liam, majd felmászott a csúszdára és lecsúszott. A vízbe lógattam a lábamat és bevallom kicsit irigykedve figyelmem a fiúkat. Egyszer csak azt vettem észre, hogy mellénk ér egy vízibringa, rajta azzal a paprazzóval, aki lekapott minket a parton.- Harry! - kiáltottam, majd a fényképezőjét kattogtató hapsira mutattam.

- Basszus! - úszott át a bicikli másik oldalára. Én az arcomat takargatva próbáltam véden ia személyiségem, amikor az ujjaim között láttam, hogy Zayn és Niall a másik oldalon felmászik, a háta mögé lopózik és egy laza mozdulattal egyszerűen a vízbe löki a fotóst. Géppel együtt. A paparazzo elmerült, de pár másodperc múlva felbukkant (sajnos).
- Állatok! Van fogalmatok róla, hogy hány kép veszett oda? - hadarta idegesen.
- Több száz, ami lesi fotó, vagyis engedély nélkül készített.Szóval igen, van fogalmunk róla. - feleselt Zayn.
- Pacsi! - tartotta fel a kezét Niall, mire Zayn erőből belecsapott. A fotós dühöngve mászott vissza a járművére, majd megfordult és a part felé kezdett tekerni.
- Így szórakozz az 1D-vel! - kiáltottam utána.
- Ezt még nagyon megszívjátok! - mutatott vissza egy nem épp kedves jelet a fotós.
- Menj a... - kezdtem, de Liam a kezével vetapasztotta a szám.
- Nyugi Nina. - szólt hidegvérrel.
- Nyugodt vagyok. - szedtem le a kezét a számról.
- Elment már? - bukkant elő a vízből Harry.
- El. - nyújtotta a kezem. Megkapaszkodott bennem és visszamászott a biciklire.
- Vissza kéne menni. - néztem a part irányába.
- Oké. - pattant be az egyik vezetői ülésbe Louis, a másikba Niall és tekerni kezdtek. Hamar visszaértünk a partra.
- Köszönjük szépen. - mosolyogtam a lányra, akinél béreltük a vízibiciklit. Visszaindultunk a többiekhez, Harry nem fogta meg a kezemet, ami kezdett egyre jobban zavarni. Szégyell, ez most már biztos. Vagy szakítani akar? Nem látok a fejébe, de azt hiszem jobb is. A partot szegélyező járdás sétáltunk, amikor két lány leszólított minket.
- Sziasztok! Bocsi a zavarásért, de..- próbált angolul, de nem nagyon sikerült.
- Mondjátok magyarul, majd én fordítok. - mosolyogtam rájuk.
- Köszi. Szóval bocsi a zavarásért, de nagyon nagy rajongóitok vagyunk és ha esetleg lehetne egy közös képet lőni.. - hadart, én meg fordítottam.
- Semmi akadálya. Szeretem a magyar Directioner-eket. Nagyon lelkesek. Nina, megtennéd, hogy lefotózol minket? - mondta Zayn, én pedig fordítottam.
- Persze. - vettem el a lány telefonját.
Összeálltak, lőttem pár csoportképet, külön-külön a fiúkkal. Néhány elég hülyéskedősre sikerült, de nem baj. Alighogy visszaértünk apuékhoz, mehettünk is tovább, mert at öbbiek megéheztek. Az én gyomrom reggel óta akkora, mint egy teniszlabda, szóval én nem ettem.
- Isteni eledel! - harapott a lángosába Niall. Nevetve figyeltem, ahogy akkora lángost fel be, ami kétszer akkora, mint a feje. Szereti a magyar kaját, Túró Rudit például négyet megeszik egy nap. A lángost meg egyszerűen imádja.
- Kérsz főtt kukoricát? - lépett mellém Harry, kezében tartva egy papírtálcát.
- Nem, köszi. De te egyél csak. - nyomta egy puszit az arcára. Leültünk a többiek mellé egy sörpadhoz. Niall a lángosát ette, Zayn hamburgert, Louis, Rebeka, Csenge, apu és anyu hot-dogot, Harry főtt kukoricát, Liam pedig gyrost fogyasztott. Harry alaposan körbenézett (?), majd felém hajolt. Gondolkodás nélkül csókoltam meg, amit persze viszonzott is.
- Na, még mielőtt lenyelitek egymást. - szólalt meg Liam. - Ki jön röpizni? - kérdezte. Mindenki ment, kivéve engem. Én inkább a pálya szélén üldögéltem, amikor valaki beszólt.
- Szia cica, van gazdád? - kérdezte. Oldalra néztem, majd viszonoztam ezt a gesztust.
- Szia édes, a házszám téves, a szöveged meg ezer éves. Amúgy ott van, röpit játszik, hat kockája a Holdról is látszik, szóval inkább fogd be a pofád, mielőtt egy tigris megvillantja fogát. - néztem összehúzott szemekkel a körülbelül 180 cm magas, zöldeskék szemű fiúra, aki megpróbált ezzel az olcsó, múlt századi dumával felszedni.
- Látom nem adod könnyen magad. - ült le mellém vigyorogva.
- Ez az áru már elkelt. Bocs. - vágtam vissza frappánsan.
- Tudod, én pont az ilyen lányokat keresem. - simította végig a combomat, ezzel megpróbált egy fokkal intimebb testrészemhez jutni.
- Akkor keresd máshol. - szorítottam ökölbe a kezem, majd egy kis lendületet véve behúztam neki. A srác elterült, rubintvörös vére, eleredt az orrából.
- Ezt még megkeserülöd te liba. - pattant fel, majd megpróbálta elkapni a karom, amit ügyesen kivédtem. Épp egy újabb ütésre emeltem a kezem, amikor Harry feje jelent meg a fiú válla fölött. Megkocogtatta a srác lapockáját, mire az megfordult.
- Kell valami? - kérdezte.
- Igen. A barátnőm! - vágott vissza Harry és egy határozott mozdulattal akkorát lekevert neki, hogy én csak néztem.
- Jól vagy? - jött oda mellém, átlépve a földön fetrengő fiút.
- Persze! Köszi!- néztem az arcára. Furcsa módon összerándult a gyomrom és éreztem, hogy valami történni fog. És igazam volt. Mikor a nap kezdett már lemenni, Harry elhívott a partra sétálni. Furcsa módon megfogta a kezem és volt, hogy a derekam is átkarolta. Az egész nagyon romantikusnak indult. Egy padra leülve beszélgettünk.
- Büszke vagyok rád! - pihentette  a kezét a combomon.
- Pedig nem úgy tűnik. - csúszott ki a számon, így már elkerülhetetlen volt, hogy ne tudjon meg mindent.
- Ezt hogy érted? - kérdezte.
- Úgy, hogy másik előtt nem fogod meg a kezem, nem ölelsz át. Van egy sanda gyanúm, hogy szégyellsz. - öntöttem ki ami a lelkem nyomja és kezdtem egyre biztosabb lenni a dologban.
- Nina, ez nem így van! Te ezt nem értheted! - magyarázkodott.
- Ó, dehogyisnem, értem én. Szégyellsz, mert én csak egy átlagos vidéki parasztlány vagyok, nem pedig a gyönyörűséges Taylor Swift. Pedig azt  hittem egy picivel többet látsz bennem, mint egy hiszékeny fejőlány.
- Nina, én csak..- kezdte újra.
- Na ne Ninázz itt nekem! Kár volt beléd szeretnem. Olyan vagy, mint akinek először gondoltalak. Louis-nak igaza volt. Csak kihasználtál. - fejeztem be a kis monológomat, majd meg sem várva mint mond, ott hagytam. Meg sem álltam addig, amíg vissza nem értem a többiekhez, akik éppen pakoltak.
- Minden rendben? - méregetett Zayn gyanúsan.
- Semmi sincs rendben. - válaszoltam ezzel le is zárva a témát.
A hazaút szótlanul telt, helyet cseréltem anyuval, így előre kerültem apu mellé. Végig zenét hallgattam, és valaki folyton bökdöste a vállam, de nem érdekelt. Kiszerettem Harry-ből. Végleg. Ezzel olyan mélyre elásta magát a szemeben, hogy csoda, hogy nem lyukadt ki a Föld másik oldalán. Hazaérve levágtam a táskámat az előszobába és szó nélkül bementem a szobámba. Az ajtót becsaptam magam mögött és hanyatt vágtam magam az ágyon. Szon gondolkoztam, hogy mivel érdemeltem én ezt ki. Ha Harry-re gondoltam ejtettem néhány könnycseppet, de nem voltam szomorú, sokkal inkább dühös. Dühös voltam magamra, amiért ilyen
- Ne menj most be. - mondta valaki, a hangjából ítélve Zayn volt.
- De Zayn, én.. - kezdte a másik, amivel be is igazolta a hipotézisemet.
- Harry már így is eléggé elcseszted. - közölte Zayn. Miután megbizonyosodtam róla, hogy már nincsenek az ajtóm előtt kimentem anyuékhoz a konyhába.
- Apu holnap fel tudnál vinni a reptérre? - kérdeztem egy mandarint pucolgatva.
- Elmész a kollégiumba? - nézett fel az adminisztrációjából anyu.
- El. - bólintottam egy hatalmas sóhaj kíséretében.
- És Harry? - szállt be a beszélgetésbe apu.
- Vége. - mondtam ki a sírással küszködve.
- Szakítottatok? - csodálkozott.
- Én voltam. De nem akarok róla beszélni. - zártam le a témát.
- Mikor megy a géped? - váltott anyu.
- Negyed egykor. De nem nagyon akarok búcsúzkodni, szóval éjszaka bepakolok és berakom a bőröndöket a kocsiba. Fél kilenckor beülünk a kocsiba és cirka 5 óra múlva apu nélkülem tér vissza. - ismertettem a tervet.
- És a húgaid? - tett fel újabb kérdést anyu.
- Hagyok nekik egy levelet. - suttogtam. A húgaim. Azt hiszem őket lesz a legnehezebb itt hagyni. Visszamentem a szobámba és felnéztem a netre. Sulis posztok mindenhol. Én meg még füzeteket sem vettem. Ne mindegy, majd Londonban. Elővettem két nagyobb bőröndöt és kipakoltam a szekrényemből minden olyan dolgot, ami a Londoni időjárásnak megfelelhet. Ezzel a két bőröndből egy és egy fél meg is telt. Aztán jöhetett a többi. Hajszárító, hajsütővas, hajvasaló. Nyomtatott képet és egy headset a gépemhez. Aztán elővettem a kézipoggyászom és a laptoptáskát. Értelemszerűen a laptoptáskába került a gépem és a töltője. A kézipoggyászba került a telefontöltőm, a telefonom, a pénztárcám és a fülesem, meg az iPodom. És kész is voltam. Hagytam elő ruhát holnapra (farmernek kinéző elasztikus gatya, tornacipő, trikó, pulcsi és egy műbőr dzseki), aztán előkotortam egy törölközőt, mivel a sajátomat már beraktam. És eldöntöttem, hogy rövid gatyában és egy pólóban alszom, mert a pizsimet is elraktam már. Elmentem fürödni, este 11 volt már, szóval mindenki aludt. Fürdés után a lehető leghalkabban próbáltam meg kinyitni az ajtót és kivinni a bőröndöket, de nem sikerült. Egyik pillanatról a másikra Niall jelent meg a lépcső alján.
- Nina, te mit csinálsz ilyen későn? - ásítozott.
- Öhm... - rögtönöznöm kellett. - Csak áálmodod ezt az egéészeet! - tettem "varázsló mozdulatokat" a kezeimmel.
- Hát oké. - mondta, majd megvonta a vállát és megfordulva visszafelé indult el a lépcsőn. Megkönnyebbülten fellélegeztem és tovább folytattam a cipekedést. Miután végeztem ágyba bújtam, de valami furcsa volt. Aztán beugrott. Egyedül voltam. Nem tudtam aludni. Elővettem a telefonomat és bekapcsoltam rajta a WiFi-t. A Starity-re felérve sokkot kaptam. Jobban mondva a főcímtől. "EXKLÚZÍV! Az 1D Magyarországon? Helyi lánnyal kavar Harry Styles?". Ajaj! Egyrész semmi közük hozzá, másrészt a jelenidő nem érvényes. Aztán a cikkre kattintva megláttam a képeket. Rengeteg lesi fotó, a rajongók által készített képek. Több oldalt is leellenőriztem, de nem. Nem képzelődtem. Harry-vel és azzal a bizonyos "titokzatos helyi lánnyal" (vagyis velem), volt tele az internet.

könnyen bedőltem neki. Hogy hagytam, hogy elcsavarja a fejem. Aztán, hogy odaköltöztem volna, amiről eszembe jutott London, Londonról pedig a főiskola és, hogy holnap estig minden diáknak el kell foglalni a koleszt. Felálltam és az ajtóhoz léptem. Épp lenyomtam volna a kilincset, amikor hangokat hallottam az ajtó másik oldaláról.

11. Fejezet: Rossz előérzet

Reggel arra ébredtem, hogy nincs mellettem senki (?). Azonnal felpattantam, és magamra kapva Harry ingét, leszaladtam a lépcsőn. A nappaliban nem volt, így elfordultam jobbra, majd végigmentem egy kis folyosón. Egy konyhában találtam magam és megtaláltam őt is. Nekem háttal ácsorgott, egy szál gatyában. Gondoltam meglepem, úgyhogy lábujjhegyre emelkedve a háta mögé lopóztam és megöleltem.
- Jó reggelt! - súgtam.
Mosolyogva megfordult és félig átkarolt.
- Jó reggelt! - puszilta meg a homlokomat. A másik kezével észrevétlenül a térdem alá nyúlt és egy váratlan pillanatban felkapott. Nevetve a nyaka köré fontam a karjaimat és megcsókoltam. Nem hittem volna, hogy képes leszek valaki olyat ennyire szeretni, akit utáltam.
- Hercegnő... - tett le és puszilgatni kezdte a nyakamat.
- Te meg vagy a béka. - nevettem fel.
Fél szemöldökét felvonva a szemembe nézett.
- Biztos vagy te ebben? - kérdezte és a tekintete eszelős volt.
- Ajaj! - esett le mire gondol. Hátat fordítva futni kezdtem, ő meg utánam.
Nevetve futottam ki a házból, végig a mólón, majd gondolkodás nélkül beleugrottam a vízbe. Csak egy gond volt. Hogy én nem tudok úszni. Eszeveszettül kapálóztam, de hiába küzdöttem süllyedni kezdtem. Még láttam, ahogy Harry vesz egy mély levegőt és beugrik utánam, de aztán minden elsötétült.
Amikor kinyitottam a szemem már nem voltam a vízben. Hirtelen erős ingert éreztem a köhögésre, így hát köhögtem. És felköhögtem vagy 3 deciliter vizet is. Felemeltem a fejem és elfordítottam jobbra. Sehol senki. Aztán elnéztem az ellenkező irányba. Harry nekem háttal, lehajtott fejjel ült.
- Öhm... minden rendben? - kérdeztem.
Harry hátrafordult, majd felpattant és odajött. Mellém érve letérdelt. Az arcára pillantottam. Sírt.
- Hála a jóságos és magasságos Istennek! - szorongatta a kezemet. - Belehalok ha megfulladsz! - mondta, majd óvatosan felemelt és bevitt a házba. Letett a díványra és betakart.
- Az utolsó emlékem, hogy a víz alatt vagyok. Mi történt? - kérdeztem.
- Utánad ugrottam és kihúztalak a vízből. A szíved ugyan dobogott, de nem lélegeztél. Újraéleszteni próbáltalak, de feladtam. Azt hittem, hogy az egyetlen igaz szerelmemet is elveszítem. - mondta, a végét már szinte suttogva.
Az utolsó mondta szöget ütött a fejembe, de nem afféle idegesítő, élni nem hagyó, hanem jóleső szöget.
- Egyetlen igaz szerelmed? - kérdeztem vissza meghatott mosollyal.
- Egy békának is lehet kincse, nem?- hajtotta le a fejét.
- Tudod, én szeretem a békákat. Különösen egyet. Még neve is van! - bújtam oda hozzá.
- Hogy hívják? - kérdezte.
- Én úgy vagyok vele, hogy minden békában ott van a herceg és mindenkinek van egy békája. Az én békám Harry. - válaszoltam.
Mosolyogva magához húzott.
- Nem akarod a békából elővarázsolni a herceget? - kérdezte.
- Már megtettem. Nekem sosem voltál a békám. Mindig csak a hercegem. - suttogtam, majd megcsókoltam.
- Te meg az én hercegnőm. - motyogta két csók között.
- Sajnálom. - suttogtam a fülébe. - Nem vagy béka, vicc volt. Szeretlek! - tettem hozzá. Válaszként csak őszinte mosolyra húzta a száját. A fejem a vállába fúrtam és belélegeztem az illatát.
- Haza kéne menni. - mondtam.
- Igen. Szerintem is. -  értett egyet.
- Imádlak! Nagyon köszönök mindent. - fordítottam magam felé az arcát és megcsókoltam. Visszamentünk a szobánkba és felöltöztünk. Harry-nek visszaadtam a még kicsit vizes ingét. Beültünk a kocsiba és elindultunk. Hazaérve már csak a fiúkat találtuk otthon.
- Hát a többiek? - érdeklődtem.
- A szüleid dolgoznak, Rebeka átment Anne-hez, Csenge meg egy másik barátnőjéhez, szóval mi itt maradtunk. - tárta szét a karjait Niall.
Félrevonultam és felhívtam Perrie-t.
- Szia. Ráérsz vagy felébresztettelek? - kezdtem.
- Nem, ráérek. Ébren vagyok, épp Zayn-nel beszélek, de mondd csak! - mondta kedvesen.
- Köszönök mindent. Tegnap minden rendben volt és köszi az SMS-t is, amit Harry-nek küldtél. - hálálkodtam.
- Tudod mi a különbség közted és a többi ex Styles barátnő között? - tette fel ezt az igencsak költői kérdést.
- Mi? - kérdeztem, a lélegzetemet is visszafojtva.
- Benned van tisztelet és alázatosság. Kedves vagy és nem csak a fiúkkal, hanem a hozzájuk tartozókkal. Őszinte vagy, becsületes, de ami a legfontosabb... alázatos. - mondta.
- Értem. És köszönöm. Tényleg! - mondtam őszinte mosollyal.
- Nincs mit. De most leteszem. Zayn már megőrül. Szia. -nyomta ki a telefont.
Visszamentem a házba. Átöltöztem és kimentem a konyhába, ahol találtam a pulton egy vödör fehér festéket a tetején egy cetlivel, amin anyuék hagytak egy kis üzenetet.
"Nina, kérlek fesd át a boltíveket. Anyu és apu."
A vödör mellett volt egy ecset és egy másik vödör is. Ezt először nem értettem, aztán leesett. A festéket vízzel kell keverni. Összefogtam a hajamat, eltoltam  egy szekrényt, majd nekiálltam. Mondanom sem kell, a kék melegítő nadrágom és a szürke pólóm egy merő fehér mész lett. Az orrom is viszketett, én meg gondolkodás nélkül megvakartam, szóval az arcom is olyan volt. Harry lejött a lépcsőn és csodálkozva nézett rám.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
- Festek. Anyu kért meg rá! - -mutattam a konyhapulton lévő cetlire.
- Kell segítség? - kérdezte.
- Megoldom. - legyintettem. Harry elindult visszafelé és én abban a pillanatban megcsúsztam a létrán.
- Ááá! - sikítottam esés közben. Harry sajnos túl messze volt, így kénytelen kelletlen leestem.
- Nina jól vagy? - pattant mellém és felkapott.
- Persze csak ez fájt. - húztam a számat.
Harry letett a kanapéra.
- Köszönöm herceg!- mondtam, majd megsimítottam az arcát (ezzel össze is festékeztem) és megcsókoltam.
- Na most akkor ki a herceg és ki a béka? - értetlenkedett Niall.
- Harry a hercegbe zárt béka, de minden békában ott a herceg ezért ő a hercegbe zárt békában a herceg. - magyaráztam.
- Aha, biztos. - csatlakozott a beszélgetéshez Liam.
- Na. Szóval Harry a herceg, akiben van egy béka. Viszont ebben a békában is van egy herceg. - gesztikuláltam.
- Ja. Vágom. - veregetett hátba Liam. Mi lett ezzel a fiúval? Olyan. Más.
- Milyen herceg? Milyen béka? - zavarodott össze teljesen Niall.
- Harry a herceg és nincs béka. Soha nem is volt! - néztem a "hercegre".
- De az előbb azt mondta, hogy... - vette át az értetlenkedést Liam.
- Agr... - morogtam a fejemet fogva és inkább visszamásztam a létrára, hogy folytathassam a festést. Harry velem maradt és tartotta a létrát. Biztos, ami biztos. Alighogy végeztem az első boltívvel, anyuék hazaértek. Apu elment, hogy összeszedje a húgaimat. Egyébként egész jól kezelik a helyzetet, már Rebeka sem úgy tekint rájuk, mint a nagybetűs BANDÁRA, hanem úgy, mint a barátainkra és a nővére barátjára. Rengeteg időt töltött Niall-lel, ahogy elnézem, a nagyobb korkülönbség ellenére egész jól kijönnek. Csenge egytől-egyig imádja a srácokat, de nem különösebben izgatja a dolog, egy vállrándítással elintézi és tovább szerel. A többi 12 éves lányhoz képest, őt teljesen hidegen hagyják a Barbik, az ő mennyországa a roncstelep. Minden ami használt vagy romlott de még javítható dolog, rendbe hozza, ha meg már azt sem lehet csinál valami újat belőle. Öt évesen installálta a WiFi-t a házban, tíz évesen megtervezett egy öntözőrendszert, ami légnyomással működik és megépítette. Ha jól emlékszem az első szava is az volt, hogy "csavarkulcs".
- Hagyd, majd én befejezem! - jött oda anyu.
- Még egyszer át kell festeni. - mondtam, miközben lemásztam a létrától. Anyu meg én helyet cseréltünk, én meg kimentem az udvarra apuhoz, aki nemrég ért vissza. Épp az egyik csirkeólat bontotta.
- Segítsek? - kérdeztem. Apu bólintott és felém nyújtott egy pár kesztyűt és egy maszkot. Elfogadtam és felvettem. Ketten sokkal hamarabb végeztünk, mintha egyedül csinálta volna. A végén nyakig porosan, izzadtan (és jómagam festékesen) ültünk le egy felfordított itatóvályúra.
- Mit akarsz a helyére? - mutattam a kis égetett téglából készült épület üresen maradt helységére.
- Még nem tudom. Lehet, hogy berendezem vendégszobának. - válaszolta fapofával, mire felnevettem. Aztán, ahogy az épületre néztem, eszembe jutott valami jobb.
- Műhely. - jelentettem ki, csak úgy.
- Mi? - rázta meg a fejét apu.
- Műhely! - ismételtem. - Csengének. Van hely az alkatrészeknek és egy kisebb satupad is befér.
- Ez nem rossz ötlet. - kezdett gondolkodni apu is. - Intézem! - vette elő a telefonját.
Mosolyogva visszaadtam a kesztyűt és a maszkot, majd leporolva magam távoztam a helyszínről és hagytam, hogy had tervezgessen magában. A lakásba érve szabályosan beleütköztem Harry-be, ugyanis annyira elgondolkodtam, hogy nem figyeltem.
- Jajj, bocsi! - eszméletem fel.
- Hercegnő, pont téged kerestelek! - -mosolygott.
- Egy perc herceg, csak szeretnék átöltözni. - ragadtam meg a karjánál és behúztam a szobámba. Levette a mocskos göncöket és a földre dobtam.
- Harry, az ég áldjon meg, láttál te már kevesebb ruhában is! - szóltam rá, amikor észrevettem, hogy elfordult.
- Jól van na. Illedelmes vagyok! - mondta durcásan, keresztbe tett kezekkel. Belebújtam a pólóba és elé léptem.
- A durcás herceg nem kap ajándékot. - nyúltam az álla alá és megemeltem a fejét.
- Milyen ajándékot? - csodálkozott.
- Ilyet. - mondtam, majd megcsókoltam.
- Megéri! - harapta meg a szája szélét. Nevetve beleültem az ölébe. Átkulcsolta a derekamat, én pedig a nyaka köré fontam a karjaimat. Csak a szokásos.
- Mondtam már, hogy minden egyes veled töltött percért megéri felkelni? - kérdezte. Ez annyira szép gesztus volt, hogy nem mondtam rá semmi, csak hosszan megcsókoltam. El sem hiszem, hogy holnapután nem a koleszbe költözök, hanem majd csak a hó végén hozzá.
- Mennem kell. - próbáltam felállni, de nem engedett.
- Nem mész, amíg nem kapok váltságdíjat. - vigyorgott.
- Tálalj ki gyorsan Styles! - vontam fel fél szemöldökömet.
Harry arca közeledni kezdett felém, én meg simán bevettem ezt a trükköt, viszont ő ahelyett, hogy megcsókolt volna a nyakamat kezdte puszilgatni.
- Harry.. - próbáltam eltolni a fejét. - Harry most ne! - állítottam le. Ehelyett kapott egy csókrohamot.
- Ne menj! - dőlt hátra és engem is magával húzott. Igaza van, a festék még várhat. Meg amúgy sem tudom elengedni.
- Herceg.. - túrtam a hajába. - vagy béka? - kérdeztem, inkább magamtól.
- Egy béka tud ilyet? - kérdezte és meg sem várva a választ csókolózást kezdeményezett. Amit persze gondolkodás nélkül el is fogadtam. Neki nemet mondani? Á, köszönöm, inkább nem.
- Hé, gerlék!- jött be a szobába Zayn. - Pontosabban Mrs. Gerle! - javított, mire felnevettem.
- Igen? - kérdeztem.
- Elrabolhatom kicsit Mr. Styles-t? - mutatott a göndör hajú barátjára.
- Legyen. - gondolkodtam el és adtam neki egy utolsó csókot. Zayn a karjánál fogva kivezette a szobámból, majd becsukta az ajtót. Nem, eszemben sem volt hallgatózni. Nem hiába beszél vele négyszemközt. bizonyára rám nem tartozik a beszélgetés témája. Megvontam a vállam és kimentem a szobából. Sehol senki. Hátramentem a bálákhoz és felmásztam egyszer. Csak ültem és néztem ki a fejemből. Fogalmam sem volt, hogy mit kezdhetnék magammal. Zajt hallottam a kapu felől. Odafordultam, de nem volt ott senki. Pár perc múlva megint hallottam, de még mindig senki. Aztán valaki hátulról eltakarta a szeme és elváltoztatott hangon megszólalt.
- Most véged! - mondta, de majdnem elröhögte magát.
- Harry, ne ijesztgess! - válaszoltam faarccal. Nem ijesztett meg.
- A francba.- mondtam afféle "a fenébe, majdnem megvolt" stílusban. Hátulról átkarolta a derekamat és a vállamra támasztotta az állát.
- Holnap lemegyünk a Balatonra. - jelentettem ki, csak úgy.
- A mire? - rázta meg a fejét Harry.
- Balaton...Magyar tenger... - próbálkoztam, de láttam rajta, hogy nem érti, úgyhogy bevetettem az adu-ászt. - Hummer a jégen. - tettem hozzá a szememet forgatva.
- Ja!! - esett le neki, mire óriási röhögésben tört ki. Unottan lemásztam a báláról és visszaindultam a ház irányába. Harry utánam sietett és elkapta a karom.
- Mondtam valami rosszat? - kérdezte kiskutyusszemekkel.
- Nem. - bújtam oda hozzá. - Csak rossz kedvem van. - mentegetőztem, ami persze nem volt egyszerű. Kicsit bántott ez a hummeres ügy. Mivel azok mi voltunk, Pontosabban unokatesóm, meg én. Cody kapott egy Hummert és 19 éves létére elég hülye, szóval ráhajtott a jégre. Ami persze beszakadt. És most rajta röhög a fél világ. Mondjuk "hummerrel pecázni élvezet, kifogunk akár egy jéghegyet". Ketten indultunk vissza (furcsa módon nem kézen fogva), amikor elestem a semmiben.
- Jól vagy? - segített fel Harry.
- Persze, de... mi volt ez? - kezdtem vizsgálgatni a cipőmet. - Oh.. - néztem fel undorodva.
- Mi az? - kérdezte Harry.
- Elcsúsztam egy tyúkszaron. - közöltem. Pár pillanat hallgatás után egyszerre kezdtünk röhögni.
- De béna vagy. - törölgette a szemeit Harry és tovább röhögött. Szó nélkül ott hagytam és besiettem a házba. Becsaptam az ajtót és levágtam magam az ágyamra. Nem tudom miért, hisz nem voltam szomorú, de legördült egy könnycsepp az arcomon. Aztán még egy. De ennyi.
- Kicsim, este apáddal színházba megyünk, Rebi és Csenge Anne-nél alszik. Te megleszel? - kérdezte.
- Meg. - válaszoltam egy apró műmosoly kíséretében.
- Oké. Zayn, Louis, Liam és Niall a nagyszüleidnél vannak, valószínűleg ma már nem jönnek haza. Harry-ről nem tudok semmit.
- Aha. - bólintottam. Egész este összezárva vele? Remek. - Miért vannak a mamáéknál? - kérdeztem.
- Segítenek rendbe hozni a fészert a nagyapádnak.
- Oh. Értem. - mosolyogtam. Többek között ezt értékelem bennük annyira. Bármire képesek, nagoyn segítőkészek.
Anyu kiment, én meg tovább böngésztem a neten a "mit csináljak, ha a pasim megbántott és ő ezt valószínű észre sem vette?" kérdés ügyében.
A szobából csak akkor mentem ki, amikor anyuék elindultak. Egyszer csak kopogást hallottam.
- Gyere! - szóltam ki.
- Mi a baj? - jött be Harry.
- Honnan veszed, hogy bajom van? - kérdeztem.
- Lássuk csak. - hasalt le mellém. - Az esésed óta ki sem tetted a lábad a szobából, csak akkor vagy szótlan, ha szomorú vagy mérges vagy. Tovább nincs, szóval ne is kérd. - fejezte be. Túl jól ismer.
- Fáradt vagyok. Ennyi. - mentettem a helyzetet.
- Aha. - válaszoltam. Naná, hogy nem hitte el. - Azért sértődtél meg, mert le bénáztalak? - sóhajtott és az arcomat fürkészte.
- Fején találtad a szeget. - böngésztem tovább.
- Nézd. Te egy csodálatos lány vagy. Táncolsz, énekelsz, gitározol és szertornázol. Persze, senki sem tökéletes, de te nekem az vagy. - nézett mélyen a szemeben, majd megfogta a kezem. - És ezeken kívül van még egy dolog, amiben bravúrozol.
- Mi az? - kérdeztem és még pislogni is elfelejtettem.
- Tökéletes barátnő vagy. - mondta és meg sem várva a reakciómat, megcsókolt. Amit persze azonnal viszonoztam. Átkarolta a derekamat és magához húzott. A hátamat simogatta és hagyta, hogy megszabadítsam az ingétől. Így a szemeim elé került az összes kocka és tetoválás. Végighúztam a kezem gondosan kidolgozott felsőtestén, majd a nyakát kezdtem puszilgatni. Lehámozta rólam a felsőmet, miközben továbbra sem engedett el. Eltűrt egy adag hajat a fülem mögé, majd az ujjait végighúzva a vállamon és a karomon, megfogta a kezem. Hátradőlt, magával húzva engem is, amit persze hagytam, hisz ki ne hagyná? Valamikor éjféltájt ébredtem meg. Harry hátulról magához ölelt, mint egy plüsst, úgy szorítótt. A nyakamon éreztem a szuszogását. Óvatosan megfordultam és a mellkasának döntöttem a fejem. Éreztem, ahogy még jobban magához ölel és nyom egy puszit a homlokomra. Beszívtam az illatát és lehunytam a szemem.
- Szeretlek. És sajnálom. - szuszogta a fülembe. Apró mosolyra húztam a szám, megpusziltam a mellkasát és neki döntve a fejem elaludtam. De éreztem, hogy valami nincs rendben.