13. Fejezet: "Törd össze a szívem és bánts meg még jobban!" (2/2)

Harry furcsállva a dolgot megfordult és döbbent meredt rám, aztán elkapta a tekintetét és lehajtotta a fejét. A riporter eközben már le is bombázott a kérdéseivel.
- Ön Nina Jackson ugye? - kérdezte.
- Igen én vagyok. - mondtam vékony, remegő hangon és éreztem, hogy mindjárt elsírom magam. Aztán ahogy ránéztem Harry-re ez az inger átcsapott mérhetetlen dühbe.
- Egyetért azzal, amit Mr. Styles állított? - tette fel ezt a, számomra igencsak költői, kérdést.
- Nem. - vettem át a mikrofont és Harry elé léptem. A kamera követte minden léptem. - Hát ennyit értem neked? - kérdeztem szinte suttogva. -egy nyári kaland voltam? Hát legyen. Remélem nem bánod, ha megtudják az igazságot. - szidtam, de továbbra sem nézett fel. Így hát folytattam. - Neked adtam mindenem. Egy nő legnagyobb értékét is. - az utóbbi szó hallatán felemelte a fejét és perverzen elvigyorodott. Elkapott a hév és megpofoztam. A körülöttünk lévő embersereg felszisszent és élvezettel figyelte a jelenetet. - És még van képed vigyorogni. Hazudtál. Azt mondtad igaz szerelem. Hazudtál. És én hülye voltam, mert elhittem. Ahhoz képest elég szépen letagadtál. Nem csak nekem hazudtál, hanem a rajongóidnak is. Sosem voltál Magyarországon mi? - vigyorodtam el gúnyosan. - És most mondj amit akarsz. Hívj libának, mint az a srác a strandon. Törd össze a szívem és bánts meg még jobban! Vagy mond azt, hogy szeretsz. Az összes hazugságod közül valamiért volt a kedvencem. - mondtam a képébe mindent, ami a lelkem nyomta. Aztán a kezébe nyomtam a mikrofont és hátat fordítva átvágtam a tömegen. Zayn szó nélkül utánam jött, még a kocsiajtót is kinyitotta. Bevágtam magam az anyósülésre. Zayn beült a volán mögé és a gázra taposott. De rossz irányba tartottunk.
- Hova megyünk? - kérdeztem.
- Beszélnünk kell. - parkolt le, majd kiszállt én meg követtem. A helyszínt azonnal megismertem. Itt forgatták a One Thing videójának egy részét. Zayn leült egy padra, én meg mellé. Egy darabig szótlanul ücsörögtünk egymás mellett, végül megtörte a csendet.
- Nina megértem, hogy most dühös vagy és teljesen joggal vagy az. De kérlek, mielőtt bármit is mondasz hallgass végig. Ha már Harry-t nem, legalább engem. - kérte. Az utolsó mondata felkeltette az érdeklődésemet.
- Hallgatlak. - dőltem hátra és a dzsekim zsebeibe csúsztattam a kezeimet.
- Ez nagy baromság volt a részedről. - közölte, nekem pedig leesett az állam. De mielőtt bármit is mondhattam volna folytatta. - De nem csak a te részedről, az övéről is, ebben igazad van. Csak hogy tudd, nem véletlenül vittünk a London Eye-hoz és Harry mondatának volt egy második fele, amit nem mondhatott végig. - közölte.
- Mi volt az? - kérdeztem és levegőt is elfelejtettem venni.
- "Sosem volt Nina nevű ismerősöm. Nekem csak Nina nevezetű barátnőm volt és lenne mind a mai napig, ha nem cseszem el az egészet." - egészítette ki Harry visszaidézett mondatait. Előregörnyedtem, a könyökeimmel a térdemen támaszkodtam és a tenyerembe temettem az arcomat.
- Az a sziporkázó elmém. - kezdtem bele az önmarcangolásba. - Türelmetlen formám és önfejű gondolataim. - tört rám a sírás, de nagy nehezen lenyeltem a könnyeimet.
- Menjünk. - állt fel Zayn és elkísért a kocsihoz. Nagy küszködés árán, de odatámolyogtam ugyan, nem sok választott el attól, hogy ott essek össze. Olyan erővel tört rám a felismerés, hogy úgy éreztem magam, mint amikor először (és remélhetőleg utoljára) berúgtam. Hányingerem volt, szédültem és összefüggéstelenül beszéltem. Zayn kirakott a kolesz előtt, és épp elköszöntem volna tőle, amikor megszólalt a telefonja.
- Na mi van haver? M.. miért sírsz? Harry, te ittál? Aha, értem. Máris ott vagyok. - nyomta ki, majd intett egyet és elhajtott Hosszasan néztem a kocsi után, aztán a sírással küzdve felmentem a szobámba. Erőm egészen a szobaajtóig tartott, mert ahogy beléptem kifakadt belőlem a sírás. Az ajtónak dőltem és lecsúsztam a földre. Átkulcsoltam a térdeim és csak zokogtam. Elcsesztem az egészet. Én vagyok a hibás mindenért. A múltkor is én voltam. Hogy lehetek ekkora szerencsétlenség? - szenvedtem magamban. Nem tudom meddig ülhettem az ajtó előtt, mindenesetre amikor újra kinyitottam a szemem már az ágyamon feküdtem, arccal a fal felé fordulva. Óvatosan felültem és körbenéztem. Kit az ágyán hasalva laptopozott. Az órára pillantottam, ami este hét órát mutatott.
- Hát felébredtél? - kérdezte az arcán levakarhatatlan vigyorral.
- Fel, de - értetlenkedtem - hogy kerültem az ágyra? - kérdeztem.
- Elaludtál. Niall meg feltett. - vonta meg a vállát.
- Itt volt? - csodálkoztam.
- Aha. Csak visszahozott engem. Amúgy, már a többi lány is elfoglalta a szobáját és nyolc körül ismerkedős beszélgetést terveznek a társalgóba. Meghívtak minket is. Elmegyünk? - mosolygott rám.
- Én nem bánom, de hadd hozzam rendbe magam előtte. Mert valamiért még mindig rajtam van a dzsekim. - néztem végig magamon. Nem csak a dzsekimet, de még a cipőmet sem vettem le. Kibújtam a tornacsukámból és ledobtam az ágyam mellé. Kinéztem az ablakon. Odakint már félhomály volt és az eső zuhogott. Egy fiatal szerelmespár andalgott egy esernyő alatt, amitől elszorult a torkom. Bementem a fürdőbe és belenézve a tükörbe rájöttem, hogy nincs is olyan szétsírt fejem, mint amire számítottam. Úgy döntöttem nem fürdöm még le, csak átöltözöm. Előkotortam a melegítőmet, összefogtam a hajamat és még átmostam párszor az arcomat, hogy véglegesen eltüntessem a sírás összes nyomát róla. Aztán visszamentem Kit-hez, aki már indulásra készen állt.

Zsebre vágtam a telefonomat (amire még akkor is folyamatosan érkeztek a hívások és SMS-ek), aztán mosolyt varázsolva az arcomra követtem újdonsült barátnőmet. Biztatóan belém karolt és így kísért végig a folyosón. Az 1. társalgóba belépve (igen, kettő van) egy rakás körömlakkozó plázamacaközt találtuk magunkat. Rögtön tudtuk, hogy a kolesz "elitjébe" csöppentünk, így azon nyomban sarkon fordultunk és átmentünk a folyosó átellenes oldalán lévő 2. társalgóba. Na ez már rögtön jobban tetszett. A lányok stílusosak voltak, látszott rajtuk, hogy kedvelik a divatot, de az is, hogy nem töltenek órákat a vásárlással, a fodrásznál vagy épp a manikűrösnél. Lazák voltak, mindegyikőjük pizsamában vagy melegítőben volt, ellentétben a másik társalgóban tartózkodókkal, akik még negyed nyolckor is csőfarmerben parádéztak. Míg egy plázacica a böfögésre fújol , a "magunkfajták" jót nevetnek rajta és gratulálnak neki. Vihogások helyett orbitális, emberes röhögések. Rögtön éreztem, hogy  ide tartozom. Az érkezésünk nem kavart nagy port, így Kit-tel a többiek példáját követve leültünk a földre törökülésben és beszélgettünk. Aztán pontosan fél nyolckor egy barna hajú lány felállt és kicsit hangosabban megköszörülte a torkát. A teremben olyan csend lett, hogy még a légyfingás is tisztán kivehető lett volna, de nem volt. Mármint légyfingás nem volt.
- Üdvözlök mindenkit! Ismerős arcokat és gólyákat egyaránt. - köszöntötte a jelenlévőket. - Én Mary B. Parker vagyok. Arra kérek mindenkit, hogy egyenként mutatkozzatok be és mondjátok el amit fontosnak tartotok magatokról. Ha pedig valakinek kérdése van azt majd utána tegye fel. Kezdjük veled! - mutatott egy sötétszőke hajú lányra. - Utána te választod ki, hogy ki legyen a következő. - mosolygott, majd helyet foglalt. Mindenki mondott pár dolgot magáról és én megpróbáltam minél több ember arcát és nevét összepárosítani, több-kevesebb sikerrel. Aztán egy Zoe nevű lány Kit-et választotta, ő pedig értelemszerűen  engem. Felálltam, majd belekezdtem rövid kis monológomba.
- Sziasztok. Nina D. Jackson vagyok, 18 éves és Magyarországról jöttem. Van két húgom és egy lovam, akivel voltam már versenyeken is. Szertornázom, focizom és játszom gitáron. Azt hiszem ennyi. Van kérdés? - néztem körbe. Egyszerre 3 kéz lendült a magasba.
- Tessék. - néztem egy ébenfekete hajú lányra.
- Hogy hívják a húgaidat? - mosolygott.
- Rebeka és Csenge. - válaszoltam viszonozva a gesztusát. Aztán felszólítottam Emma-t (az ő nevét sikerült megjegyeznem).
- És a lovadnak van neve? - érdeklődött.

- Van. Hurrikánnak hívják.
- És viharos természete van? - vágta rá egy lány a terem túlsó végéből, mire mindenki nevetni kezdett. Ez jó poén volt.
- Nem, teljes mértékben higgadt, de ez jó volt. - mondtam a lánynak. Végül felszólítottam az utolsó kérdezőt is, aki maga Mary volt.
- Tudtad, hogy minden bulvárlap rólad beszél? - kérdezte. Villámcsapásként ért a hír. Szóval felismert? Pompás. 
- Igen, tudtam. Ma például felpofoztam a barátomat. Vagyis már csak volt barátomat. - kezdtek el folyni a könnyeim. - Elnézést. - rohantam ki a társalgóból, végül az udvarra nyíló ajtó előtt megtorpantam. Egy pillanatig haboztam, hogy kimenjek-e, aztán kilöktem az ajtót és kirohantam . Még erősebb sírógörcs tört rám.
- HARRY!! -ordítottam a zuhogó esőbe. A kiáltásommal olyan mennyiségű energia szabadult ki belőlem, hogy már szinte reszkettem. Az egész testemet bejárta a harag, a csalódottság és a remény.
- Miss Jackson! - kiáltott az ajtó felől Mrs. Brown. - Jöjjön be, még megfázik. - intett. Visszafutottam hozzá, ő meg a hátamra terített egy pokrócot, amit alaposan magamra csavartam. - Maga sír? - tette hozzá csodálkozva. - Na jöjjön, mondja el mi történt! - tessékelt beljebb. A beázott cipőmben cuppogott a víz, a hajam az arcomra, a pulcsim pedig a hátamra tapadt. Kedvesen bekísért az irodájába.
- Foglaljon helyet! - lövellt felém biztató mosolyt. Leültem az egyik fotelba Mrs. Brown asztalával szemben. Ő a másik oldalon foglalta el bőrszékét.
- Mi történt magával? - kérdezte.
- Kérem, nyugodtan tegezzen le. - mondtam keserű mosollyal.
- Mi történt veled? - helyesbített.
- Ez egy hosszú történet. - szipogtam.
- Időnk, mint a tenger. - dőlt hátra. Felhúztam a lábaimat törökülésbe, és lerúgtam a vizes tornacsukámat.
- Bizonyára Ön is látta már az újságokban, hogy a One Direction Magyarországra látogatott. - kezdtem. Mrs. Brown bólintott egy aprót. - És hogy Harry Styles összejött egy lánnyal. Nos, az a lány én voltam. Harry pedig azt mondta szeret engem. De amikor megjelent a sajtó úgy tett, mintha nem is ismerne. Aztán ma rátett még egy lapáttal. - meséltem könnyek között. - A két tulajdon fülemmel  hallottam, ahogy kerek-perec kimondja, fogalma sincs arról, ki vagyok én. Én  úgy bedühödtem, hogy megpofoztam. Csak egy gond van. A  gyűlöletem mögött szerelem áll. - szipogtam.
- Sajnálom. - nyújtott felém egy doboz zsebkendőt. Kivettem belőle egyet és kifújtam az orrom. - Ez a két érzés nagyon szorosan kapcsolódik egymáshoz. - folytatta, majd felállt. - Próbáld meg elterelni a gondolataid. Aludj vagy olvass. - mondta, miközben elkísért az ajtajáig.
- Köszönöm Mr.s Brown. Jó éjt! - léptem ki az iroda ajtaján, aztán megtorpantam. Az összes lány, aki a 2. társalgóban volt az ajtó előtt állt és rám várt. Mindent hallottak, az egyszer biztos.
- Minden oké? - lépett mellém Kit.
- Persze. De, ti mit kerestek itt?- forgolódtam.
- Éreztük,hogy szükséged lehet most ránk. - mosolygott Mary.
Szó nélkül átöleltem mindkettőt.
- Csoportos ölelés! - kiáltotta Zoe. Azt hittem ott fulladok meg, de nem volt baj. Ez olyan gesztus volt, amiért örökké hálás leszek. Mindenki visszavonult a társalgóba "beszéljük ki Harry Styles-t" címszó alatt. Egy nagy kört alkotva ültünk le, de őszintén szólva nekem ehhez semmi kedvem sem volt, hisz még mindig szeretem és akit szeretek azt nem beszélem ki.
- Mi lenne, ha ehelyett a kibeszélés helyett megszívatnánk a plázacicákat? - húztam gonosz vigyorra a szám.
- Tetszik az ötlet. Mivel? - szállt be a játékba Mary.
- Tereljétek el a figyelmüket, amíg én és Kit pillanatragasztót keverünk a sminkekbe. - ismertettem a tervet.
- Bírom az észjárásod. - nevetett fel Emma.
- Kinek van figyelemelterelési módszere? - kérdeztem.
- Leárazás a 26. és a Gabriel utca sarkán? -  kérdezte a jó humorú lány.
- Az merre van? -sandítottam.
- Észek- London. - vigyorgott Zoe.
- Túl messze van. -ráztam a fejem.
- Justin Bieber koncert a fiúkoleszben? - vetette fel az ötletet Kit. - Egy sarokra van innen. - tette hozzá.
- Pompás. - mosolyogtam. Emma elvállalta, hogy beront hozzájuk. Az ajtajuk előtt megálltunk.
- Tedd oda magam Emm! - ragadta meg a két vállát Zoe és szembefordította magával.
- Oké. Akkor. - vett egy mély levegőt. Mi kicsit félrehúzódtunk, hogy a kirohanók össze ne tiporjanak. Emma egy határozott mozdulattal berontott és visítani kezdett.
- ÚÚRISTEN! ONE DIRECTION ÉS JUSTIN BIEBER A FIÚKOLESZBEN VAN!! -óbégatta és sikítva lépcső felé rohant. A terv bejött a többi lány vonyítva futott utána. Alig bírtunk visszatartani a röhögést. Amint az utolsó lány is elhagyta a társalgót eljött a mi időnk. Bementünk és pillanatragasztót kevertünk a körömlakkokba, az alapozóba és a szemspirálba. Kit nem tudta megállni, hogy a szájfényekbe ne tegyen, így került azokba is. Amilyen  gyorsan csak tudtunk elslisszoltunk a helyszínről. A társalgónkba visszaérve hatalmas fütty és tapsvihar fogadott bennünket.
- Pszt! Ne keltsünk feltűnést. Inkább menjünk aludni. - csitítottam őket. Ebbe mindenki beleegyezett, hisz hajnali kettő volt már. Kis és én is visszavonultunk a szobánkba, lefürödtünk és (hatalmas röhögés kíséretében) elaludtunk.